Amerikában lebontják a budapesti Andrássy úthoz hasonló épületeket, különösen, ha azok felújításra szorulnak – ezzel vezette be Bogoly József Ágoston irodalom- és művelődéstörténész azt a beszélgetést, amelyet a napokban tartottak A szögedi nemzet emlékvilága címmel a Közéleti Kávéház keretein belül.

Bogoly József Ágoston elmondta: egy amerikai egyetemi tanár volt a vendége, aki kíváncsi volt Budapestre, az ottani sétájukat az Andrássy úton kezdték. Az amerikai tanárnő először azt hitte, hogy Budapest múzeumi negyedében járnak, ezért is van némelyik épület felállványozva. – Mikor megtudta, hogy azokban az épületekben családok laknak, megdöbbent, ekkor mondta el, hogy az Egyesült Államokban ezeket a házakat lebontják, és újat húznak fel helyettük – tette hozzá Bogoly József Ágoston. Szerinte azonban ezzel óriási veszteség éri az embereket, hiszen érzelmileg is összenövünk azzal a hellyel, ahová születtünk, ahol felnőttünk, ahol akár csak néhány évet éltünk. – Itt barátokkal találkoztunk, ott problémát oldottunk meg, amott kétségbeestünk valamitől, ezekhez a helyekhez természetesen ragaszkodunk – vélekedett. Szerinte az sem feltétlenül önző érzés, inkább természetes, ha a világ közepének azt a helyet gondoljuk, ahol élünk. Hozzáfűzte: a magyaroknak, a szögedieknek is lehet nemzeti érzésük, nemcsak a szlovákoknak, vagy a franciáknak.

Bogoly beszélgetőtársa, Nógrádi Zoltán volt, akit a meghívóban szegedi emlékőrzőnek neveztek. Nógrádi bevallotta: régóta kutatja szenvedélyesen Szeged múltját, annak ellenére, hogy ő maga habitusában inkább a dunántúli, a pannon emberekre hasonlít.

Emlékezését a török világ végén kezdte: abban az időben az Alföldön napokig utazhatott az ember anélkül, hogy bárki mással találkozott volna, maximum néhány elhagyatott falut, templomromot találhatott. Ez alól pontosan Szeged volt a kivétel: Szeged népe nem menekült el a török elől, iszonyatos körülmények között, kirabolva, nyomorban tartva, de kitartott, és így meg is maradt. Szerinte ugyanakkor a „barokk Szeged” nem létezett, még a Juhász Gyula által tót falunak nevezett Szakolca főtere is városiasabb volt, mint Szegedé, városiasabb, mint az a Palánk, ahol Juhász Gyula született.

Nógrádi szerint az urbanizációnak az első lökést a piaristák Szegedre települése adta, ez ugyanabban az évben történt, amikor Szegedet királyi várossá nyilvánították, 1721-ben. A második lökést a Nagyárvíz adta, az azt követő újjáépítés világszínvonalú, modern várossá tette Szegedet.

A szegediek vitalitását Nógrádi szerint a kirajzások is bizonyítják, mint mondta a Bánságban 50-52 olyan település van, amely létét a szögedieknek köszönheti. Nógrádi a kirajzásokat az észak-amerikai pionírokhoz hasonlította, mint fogalmazott, az addig kihasználatlan hatalmas földbirtokokat vették birtokba és művelték meg a szögediek, akik vitték magukkal innen a népi kultúrát is. – Ez egyébként a mai napig létezik azon a bizonyos 50-52 településen – tette hozzá.

A hallgatóság soraiban helyet foglaló Firbás Zoltán térképész, a Szögedi Védegylet tagja ekkor bemutatta saját térképét, amelyet a szögedi kirajzásokról készített. Firbás a munkát történeti, kultúrföldrajzi tájtérképnek nevezte. Mint mondta, a térkép tartalmazza az általa ismert kirajzásokat. Jelöli azt, hogy melyik részre kik költöztek (dohánytermesztők, borászok, paprikatermesztők), de jelöli a vízrajzi változásokat is, az újonnan épített, vagy azóta megszüntetett vasútvonalakat is.

Nógrádi Zoltán az árvíz utáni újjáépítésről szólva elmesélte azt is: a történelmi Magyarország legszebb főtere jött létre: vidéken az eklektika még csak hasonló formában sem jelenik meg máshol. Nógrádi beszélt még az Oskola utcáról: ha Komócsin elvtárs nem rombolta volna le, ma az Oskola utca ugyanolyan éttermekkel, kávézókkal, sörözőkkel és főleg élettel teli hely lehetne, mint Prágában a Hradzsinba vezető Arany utcácska.

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...