Scroll To Top

A bűnvándorlás támogatása bűnpártolás !
Az illegális (törvénytelen) bevándorlás támogatása bűnrészesség !
Érdemes volna a bűnpártoló Európának végre a jog talajára lépni !

Előzetesben a rendőröket rabló vásárhelyi férfi

Hírek 2012. febr. 01.

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte szerdán a Szegedi Városi Bíróság azt a húszéves hódmezővásárhelyi férfit, aki hétfőn megpróbálta a rendőröket kirabolni a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányságon. Kecskés Ákos, a férfi ügyvédje a döntés után az MTI-nek elmondta: védence nem tudta megmondani, milyen oka volt tettének. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egészséges ember két esetben követhet el hasonló cselekményt, vagy bódult állapotban van, és nem tudja, mit csinál, ezt azonban a jelenlegi adatok kizárják, vagy szándékosan akart bekerülni a börtönbe. A cselekmény öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, hiszen két hivatásában eljáró, egyenruhás rendőrrel szemben a rendőrség épületében kísérelt meg fegyveres rablást – magyarázta az ügyvéd. Kecskés Ákos azt mondta, az épületasztalos szakmájú fiatal férfi munkanélküli, ennek ellenére rendezett körülmények közt élt édesanyjával és nevelőapjával.
A férfi hétfőn egy airsoft pisztollyal akart értékeket rabolni a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. A részletes beismerő vallomás során azt állította, hogy pénzt akart szerezni a rendőröktől. A fiatalember azzal az ürüggyel kéredzkedett be a kapitányság épületébe, hogy az illemhelyet szeretné használni. Amikor kifelé jött, az ügyeletnél álló két egyenruhás rendőrre egy éles fegyvernek látszó tárgyat fogott, majd értékeik átadására szólította fel őket. A rendőrök testi kényszert alkalmaztak, elvették a fegyvernek látszó tárgyat, és megbilincselték a húszéves férfit. A fegyverről kiderült, hogy egy éles lőfegyverhez tökéletesen hasonlító hat milliméteres ASG típusú airsoft pisztoly. (Az airsoft légfegyverekkel játszott hobbisport, hat vagy nyolc milliméter átmérőjű gömblövedéket lőnek ki.) A fiatalember ellen fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt indult büntetőeljárás. (MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)