Scroll To Top

Mindent szabad ma Európában...
csak európai módon gondolkodni
meg élni nem !!!

Újjáépítettek egy iskolát Deszken

Hírek 2012. jan. 27.

Felavatták pénteken az újjáépült deszki szerb iskolát, az intézménybe nemcsak a nemzetiségi szülők írathatják be kisiskolás és óvodás gyermekeiket – mondta el Király László polgármester.
Elmondta azt is: a beruházást lehetővé tevő határon átnyúló projektben együttműködtek a szerbiai Törökkanizsával (Novi Knezevac) és közösen mintegy 350 ezer eurót nyertek – nyolcvan százalék uniós és tizenöt százalék állami támogatással –, amelyet öt százalék önerővel egészítettek ki. Király László elmondta: az eredeti tervek szerint csak felújították volna a régi szerb iskolát, de a rendkívül sikeres pályázat után úgy döntöttek, újjáépítik az intézményt. Az ötlet, hogy az egyházi területen álló szerb tannyelvű óvoda és iskola épületét fel kellene újítani, három évvel ezelőtt merült fel. A helyi szerb kisebbségi önkormányzattal közösen sikerült olyan pályázati forrást találni, amellyel lehetőség nyílt az épület teljes újjáépítésére. Ezzel az intézmény már nemcsak iskola, de kulturális és hitéleti központ is lett, itt dolgozik majd az énekkarként és zenekarként működő Deszki Dukátok, illetve a Bánát Táncegyüttes is.
Koczor György Ybl-díjas építész tervezésének köszönhetően az épület a tetőtér és az udvar irányába tovább bővíthető, így később akár kézművesműhely és tornaterem is kiegészítheti. Az iskola ezzel azonban nem kap önállóságot, hiszen továbbra is a deszki általános iskola részeként működik, úgy ahogy eddig. (MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)