Scroll To Top

Mindent szabad ma Európában...
csak (hagyományőrzően) európai módon gondolkodni
meg élni nem !!!

Időközi választás Árpádhalmon – újraválasztották a régi polgármestert

Hírek 2012. jan. 22.

Újra a fideszes Szarka Attilát választották polgármesternek Árpádhalmon a vasárnapi időközi választásokon, amelyet azért írtak ki, mert ősszel feloszlatta önmagát a testület. A négytagú képviselő-testület három tagját szintén újraválasztottak a lakosok. Simonné Kürti Katalin megbízott körjegyző tájékoztatása szerint a választásra jogosult 456 lakosból 276-an jelentek meg az egyetlen szavazókörben; a voksok egy kivételével érvényesek voltak.
Szarka Attila 107 szavazattal nyerte el ismét a polgármesteri tisztséget. A második helyen Froman Róbert (független) végzett 94 szavazattal, őt a korábbi alpolgármester Varjú Pálné (független) követte 69 szavazattal, Lantos Zoltán (független) pedig 5 szavazatot kapott.
A négy képviselői helyre tízen pályáztak. A megválasztottak közül hárman korábban is képviselő-testület tagjai voltak, köztük Varjú Pálné is, illetve most jutott be a testületbe a korábbi polgármester Froman Róbert, aki több cikluson keresztül vezette már a községet.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)