Emberi hitvallás

Hiszem, hogy járt e földön egy szomorú magányos
Galileai férfi, ki harminchárom évvel
Többet tudott, mint minden Cézár, poéta, mágus
S szelid szava erősebb, mint minden büszke kétely.

Hiszem, hogy az igéje túléli dómok ormát,
Az arany kupolákat, a máglyát és a kardot,
Hiszem, ha sohasem jő, mit hirdetett, az Ország,
Hogy az az Út, Igazság, melyen ő égbe tartott.

Remélem, hogy e földön, mely völgye siralomnak,
S csillaga küzdelemnek, a dúvadak helyébe
Szelidebb népek állnak s rózsásabb lesz a holnap,
És nem lesz a bitófán mártírhalott a Béke.

Remélem, hogy a munkás megkapja méltó bérét
És nem lehet henyélni bíborban és selyemben,
S a paloták alatt nem támolyog az éhség,
S ebek harmicadán nem tengődik a Szellem.

Szeretem e világnak minden gyönyörüségét
És minden bánatát, a napot és esőt,
A márciusi zsongást, a decemberi békét,
A kelő csillagot és a lepihenőt.

Szeretem kis fiúk és lányok forradalmát
Iskolák udvarán, s a dérvert öregeknek
Bús topogásait, sírok örök nyugalmát…
Csak Mammón, gyilkosunk, csak téged nem szeretlek.

Emberi hitvallás. – A Népszava december 25.-ei számának a karácsonyi mellékletében lett közkincsünkké. Juhász Gyula Emberi hitvallása karácsonyi megjelenése után a Szakasits Árpád szerkesztette Harcos énekek (1926) versgyűlyteményben is megjelent, azóta azonban szinte teljes feledésbe merült. Keresztény tısztaságával, ragyogó derűjével érdemes lenne gyermekeinknek erkölcsi ıránytűül, életszemléleti útmutatásul a „betéve tudott” – és nem csak Karácsonykor – szavalandó verseink legelső sorába avatni.

E költemény legnagyobb örömünkre kézıratában is fönnmaradt a szerkesztő által „A Népszava Karácsonyára” ajánlással. A Gutenberg Nyomdász Művelődési Otthon gyűlyteményébe került, majd onnan a Petőfi Irodalmi Múzeum kézırattára örökölte meg, ahol ma is őrzik.

– Hiszem…, Remélem…, Szeretem… – a Hit-Remény-Szeretet hármasságában tagolva összegzi Juhász Gyulánk mély hitét egy sommásan kemény végponttal.

A pongyola Galilea, helyesebben latinul Galilaea, görögül Galilaia (Γαλιλαία), héberül haGálíl (הַגָּלִיל), ill. Gálíl ha-gójim azaz ’Gálíl(aia), az idegen’ (nem zsidó), arabul pedig al-Dzsalíl (الجليل‎). Jézü(s) – héberül Jésúa (יֵשׁוּעַ‎) – Galilaiából származott, így „galileai”-nak, „gálíl(aja)i”-nak is nevezték; zsidó nézetből szójátékkal „gálíl-aljai”-nak tekintették. Gálíl vidéke volt a Megváltó evangeliumi működésének fő színtere is. Akkoriban zsidó (még) nemigen lakott ott, így a zsidók gúnyolták is az ő hitük szerint „pogány” Gálíl(alja)-belieket. Sajátos arámi tájszólással, azaz arámájá (ܐܪܡܝܐ‎) nyelven beszéltek, így Jézü(s)t és a tanītványait könnyen fölismer(het)ték a beszédükről. Kirekesztő módon meg is vetették Őket érte. A mai Gálíl-Galilaia legnagyobb része a két ezredév után újraalapītott Izraelhez tartozik; – talán nem is véletlenül – az első modern zsidó gyarmatosītó telepesek itt hozták létre a kibucaikat a kereszténység bölcsejét héber(es)ítendő.

A Mammón szó magyar nyelvi gyökerei a késői latin mammona ‘gazdagság’ szóhoz nyúlnak vıssza, ami vélhetően az arámi „mámóná” (מָמוֹנָא) szóból ered. Hippói Szent Ágoston szerint a púnok is használták e szót mammon alakban ’nyereség’ értelemben. Az óhéber mamón (ממון) szó jelentése ’pénz’, ’gazdagság’, vagy ’bırtoklás’ mellett még ’az, akiben bízunk’. Az Újszövetségben a görög „Mam(m)óna” szó μαμμωνᾷ alakban van írva – kettőzött m-mel és hosszú ómegával – a Hegyi beszédben (Máté 6:24-ben), és μαμωνᾶ-ként (μαμωνᾶς-ból) Lukács (16:9, 11, 13) verseiben, a hűtlen sáfár példázatában. A Mammóna szó/név végső gyökere talán egy ősi szír istenség: a „Gazdagság istene” lehet.

Máté evangeliumában (6:19-21, 24) olvashatjuk: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a Mennyben ! […] Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is. Senki sem szolgálhat két úrnak ! Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti: Nem szolgálhattok [egyszerre] İstennek és Mammónnak.”

Juhász Gyula evangeliuma a béth-Leħemi születéstől a Tábor hegyi mennybemenetelig végigkíséri a Megváltó útját. Ebben alighanem egyedülálló az ő költészete a magyar ırodalomban. S mintha mindezeknek summázatául szánta volna, 1925 Karácsonyán Emberi hitvallás című hatalmas költeményét. Ahogyan Péter László kínálta: „az egész életműből kiemelkedik, így méltán evangeliumunk záróköveként” ajánljuk…

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...