Európa örök adósunk…
Európa tartozik nekünk!
Nem csak tisztelettel az évszázadok keleti védőbástyájának…
Nem csak 1956-ért… A világraszóló cserbenhagyatásunkért…
De a wilsoni demokratikus, néptöbbségi elvek lábbal tiprásáért is…
De mi is tartozunk magunknak!
99 év agymosott töprődés után végre itt az idő szembe nézni az örökségünkkel !
Trianon rémálmából még mindig zsibbadtan lábadozunk…
A saját kevélységüktől nem látó, bennünket “kulturált önuralommal” lenéző nyugati országok népei nem tudják, mit jelent Trianon. (A suttyó Angliában 10 év orvoskodás alatt ezernyi Trianonos névjegykártyámra válaszul 3 ember akadt, akinek erről némi fogalma volt…)
Nekünk olyan nemzeti roppanásokból, derékbatöretésekből kellett talpra állnunk, amilyet a büszke nyugat – amely önmagát ma kirekesztően csak “Európá”-nak nevezi – az utóbbi ezer esztendőben kóstolóba sem kapott. A terror és kultúrsokk eme válfajai – Trianon, majd a szovjet Vörös Terrora – osztályrészül csak nekünk, Európa szívének, a lenézett “Kelet-Európá”-nak jutott. Mi tudjuk ugyan, hogy Európa kellős közepén vagyunk, – hisz Európa mértani közepe is éppen a mi elrabolt Kárpátaljánk – de a mindig becsmérlően mondott “kelet-európai” jelzőt a nyugati térfélen mindennap megkapjuk… a kirekesztő Nyugaton…
Egyszer s mindenkorra leszögezendő: Mai magyar csonkországunk Európa közepétől – a ma 99 esztendeje megszálló váltógazdálkodás alatt álló Kárpátaljától – nyugatra van!
Trianon olyan seb, ami nem gyógyul, mert nem gyógyulhat a csonk magától, a (fantom)fájdalom és égő sebe – mint egy nyílt csonttörés – csak “sebészileg” orvosolható! A sajgón hiányzó tagok visszatérésével, a leszakított országrészek visszaillesztésével orvosolható…
A sebészet ma már visszavarr vesztett tagokat.
Itt az idő helyre varrni hát Trianon sebeit, veszett országrészeit is!
A törököt 150 éven át tűrtük, Trianont még csak 94 esztendeje…
De nem túlzás ez a beteges nyugalom?
Meddig tűrjük még testvéreink elnyomatását, egész nemzetünk megaláztatását?
Föltétel nélkül lett az EU tagja a legnagyobb rabló, Oláhország (történelemhamisító nevén Románia). Erdélyt nem követelte, de nem is kérte a magyar diplomácia. Bizony még a tömbmagyar területeket, de még csak Székelyföldet sem! Ahol ma döbbenten a pápa jár…
Azután magyar föltétel nélkül csatlakozott az EU-hoz Horvátország.
Nem követelte, de még csak nem is kérte a magyar diplomácia sem a – horvátok által már korábban fölajánlott – Baranya-háromszöget, sem a magyar pénzből épült Fiumét, a magyar tengerkikötőt!
Pedig vétójogunk volt! Lett volna…
Vétójogunk van az új tagok csatlakozásakor!
Talán nem is létezik (független) magyar diplomácia…
Független államiságunk is csak illúzió…
Szembe kellene nézni végre helyzetünkkel !
A világ nem gyávaságot vár a magyartól !
Ezt legfeljebb gyáva, méltatlan vezetőink hihetik!
Olyanok, névtelen percemberkék, akik aláírták Trianont…
Törökország a hasonló békeajánlatra véres háborúba kezdett ! Tengerbe söpörte nemzetiségeit. Még olyan területekről is, amit korábban már “veszni hagyott” volna…
Nemzetállamot a Párizsi béke kovácsolt Törökországból.
Bennünk már akkor is a bolsevik métely kételye fúrt…
Merjünk gyávák lenni! – Hát ez sikerült ! Volt rá csaknem egy évszázadunk…
Most itt az idő megmutatni, milyen (lenne) a magyarnak megint bátornak lenni!
Merthogy… Gyáva népnek nincs hazája! – Ezt Vörös Terrorunk fél évszázados rózsaszín változata már fényesen igazolta.
De milyen lehetőségek állnak még előttünk ? Sebeink orvoslására…
Előttünk Szerbia EU-csatlakozása – Hazatérhet hát a Délvidék !
Előttünk Ukrajna EU-csatlakozása – Hazatérhet végre Verecke, és vele Kárpátalja, mely azelőtt soha nem volt Ukrajna ! A Szovjetunióban csakis “Zakarpatszkaja óblaszty” – a Kárpátokon túli terület – néven élt. Csak hazaáruló gyáváink nem igényelték ez ősi magyar földet a Szovjetunió szétesésekor. Kárpátaljai testvéreink még emlékeznek erre ! Csak a magyarellenes honi sajtó hallgatta, hazudta el.
Ez nagyobb csapás a Nemzet (egysége) ellen, mint az elcsalt népszavazás !
Ma e magyar terület újra Európa vásárterében áll !
Nemzetünk vezetői most merhetnek végre bátrak lenni !
Írjunk hát ki egy népszavazást:
Akar-e a Kárpátalja Magyarország szerető kebelén Európa része lenni ?
Lássuk csak, mit tesznek bátor nemzetek? Mit tesznek bátor vezetők ?
A Dunántúlnyi (területű) Tajvan (szigete) nem röstelli Belső-Mongóliát követelni “történelmi” jogon ! (Ez olyasmi, mint nekünk pl. Magna Hungaria a mai Oroszország szívében. De nem ! Ez sokkal inkább olyan, mint ha szumer eleink földjét igényelnénk Mezopotámiában ! Irakban. A legdúsabb olajmezőkön…) És Tajvan még másik 22 területet is igényel Kelet-Ázsiában…
Tajvan szigetének területi igényei – Tajvan (a kicsi kis jobb lila) követel Mongóliából, Oroszországból, Tadzsikisztánból, Afganisztánból, Pakisztánból, Indiából, Bhutánból, Burmából, no meg persze egy darabkát Japánból is ! Többnyire ezer kilométerekre a jelenlegi valós államhatáraitól…
Nevezi persze ehhez még magát Kína (Igazi) Köztársaságának is…
És ?
Nem neveti, nem gúnyolja őket senki !
Persze van hozzá erős gazdasága, van erős ipara (Huawei…), de van saját gyártású vadászgépeiből saját légiereje is…
Az AIDC F-CK-1 Csing-kuo – Tajvan házi gyártású vadászbombázója, mely légi fölényét biztosítja Kína tengerei fölött…
Amerika nem adott el nekik (kommunista kínai nyomásra) vadászrepülőgépeket.
Ők hát gyártottak maguknak jobbat! Öt éven belül már 130-at…
No de Tajvan uralkodó népcsoportja NEMZETet alkot ! Hazáját védi és szerzi…
Mi a helyzet az “Európa” által szétszaggatott Kárpát-medencében ?
Tótok és olájok… Modern fasiszta vezetőik mind sosemvolt nagy országaikról álmodnak…
Mások a történelmet bátran hamisítják…
Mi meg a magunk örök igazságát is szégyelljük ?
Nekünk bizony… Nem kell nekünk a más folyója !
Trianonnál azonban olyan aljas csapás ért bennünket a nyugattól, melyet maguk a felbujtói és aláírói is csak szégyenkezéssel emlegethetnek. A négy nyugati hatalom képviselői közül a legkultúráltabb, Lloyd George angol miniszterelnök saját legnagyobb politikai baklövéseként írta le ezt későbbi éveiben.
Már Trianon előkészítésekor is ellenezte a csonkító indulatokat (majd sajnos föladta ellenállását):
“Soha nem lesz béke Délkelet-Európában‚ ha a most létrejövő kis államok mindegyikének jelentős magyar lakossága lesz. […] Nem lesz béke Közép-Európában‚ ha utólag kiderül, hogy Magyarország igényei jogosak, és hogy egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának és Erdélynek (Romániának) mint egy-egy marhacsordát csak azért, mert a konferencia elutasította a magyar ügy megvitatását.”
Lloyd George egyébiránt walesi hazafi volt. Igazán megérdemli Arany Jánosunktól A walesi bárdokat… Ajánlott : Rajzfilmjeink között is…
Természetes, hogy nem lehet béke, amíg rasszista és soviniszta indulatokkal fűtött szemétdombok kiskakasai próbálják a magyart másodrangú európai polgárrá sűllyeszteni. Lássuk csak jelenkorunk szlovák fasizmusának döbbenetes vadhajtásait!
Trianonnál éppen az a középső csonk maradt meg magyarnak, melyen történelmünk legnagyobb pusztulásai zajlottak.
Nem sok olyan ország van a világon, melynek polgárai – míg több, mint 1100 esztendeje ugyanott honolnak – ma külföldre utazgatnak, hogy történelmük emlékeiket látogassák.
Trianon égő seb, nem maradhat gyógyítatlan.
Egy művelt Európa nem tűrheti el e szégyenét mosdatlanul.
Meg kell hát ismertessük velük is hajdan megtévedt vezetőik kirekesztő döntését és annak orvosolandó következményeit.
Minden nyugat-európai polgár honi kiruccanásába rutinszerűen be kell illeszteni a budapesti séta és a szentendrei hajókirándulás, meg a Terror Háza mellett a Trianon-múzeum meglátogatását is! Amíg persze a bűnös városban, Budapesten nem áll ilyen, addig kénytelenek lesznek lelátogatni Várpalotára, csonkországunk máig egyetlen Trianon Múzeumába.
A belépéshez kattintson a fönti képre !
Tehát bizony mi is tartozunk magunknak ! És minden hozzánklátogatónak…
Csonkországunk minden csonkamegyéjében elkél egy Trianon-múzeum, egy állandó kiállítóhely, mely a térség magyar szenvedésire emlékezik majd. Majd pedig az elszakított területeken – Eu-csatlakozásaik előtt, vagy után – is létrejöhetnek végre a Trianon-múzeumok, melyek az elszakított magyarok megaláztatásait és szenvedéseit bemutatni lesznek hivatottak egy valóban művelt – bűneivel is szembesülni képes – működő Európában. Természetesen Európai pénzből !
Ez a legkevesebb, amit kirekesztett és megalázott magyar véreinkért támogatnunk, követelnünk kötelességünk ma – a valós gondok megoldása helyett a képtelen buziházasságokon vinnyogó – Európában.
Európa még tartozik nekünk !
De mi is tartozunk magunknak !
Trianon és a Párizsi békék fajsúlyosabb oktatásával, majd e téma érettségin több tételben való szerepeltetésével !
Ha mi nem értjük Trianont, nem várhatjuk ezt el Európától sem !
Leventésen
Szebb Jövőt !
kíván
Dr Szabó László
Magyar Kultúrális Örökség Alapítvány
alapító
Juhász Gyula “Trianon” versével emlékezünk ma is kirekesztett testvéreinkre…
Ajánlott olvasmányok még:
Európa – magyar föltételek nélkül – kitárta kapuit Szerbia előtt a tagjelöltséggel
Európa vezetői megadták az EU-tagjelölti jogállást Szerbiának – A föltételeket mi szabjuk, ha szabjuk !
Szómagyarázat szögedietleneknek :
oláj : a szögediek nyelvén így hangzik a köznyelvi ‘oláh’, vagy közkeletűbb és betegös, történelemhamisítóan túlzó udvariaskodással ‘román’ népnév. Megjegyzendő, hogy ezen utóbbit is ösmeri a szögedi köznyelv a hiteles rumuny alakban… (Lásd pl. még : olájalma – olájos vidékökrül származó savanyú alma)
Olájország : a szögediek nyelvén így hangzik a köznyelvi ‘Oláhország’, vagy közkeletűbb történelemhamisító udvariaskodással ‘Románia’ gyanánt is ösmert országnév. (Sz.)
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...