Európa szívéből
Szent Flórián,
Veszprém
(fotó: Vimola Ágnes)
MÁJUS 4. – SZENT FLÓRIÁN – A MAGYAR TŰZOLTÓK NAPJA
Flórián, akit a régi naptár május 4-én ünnepelt, római katonatiszt volt Noricumban, a mai Ausztriában. Diocletianus uralkodása idején szenvedett keresztény hitéért vértanúságot. Legendája szerint, amikor Florianus megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (Lorch) elfogtak 40 (!) keresztényt, maga is megvallotta hitét. Aquilinus bíró megbotoztatta, s arra ítélte, hogy nyakában malomkővel az Enns hídjáról lökjék a folyóba. Tetemét egy sas őrizte mindaddig, amíg el nem temették. (A „sas”, a római légiók felségjelvénye, maga Aquilinus hadbíró lehetett, hisz a neve is azt jelenti „olyan, mint a sas”.)
A mondottakból következően Flórián tisztelete elsősorban Ausztriában és a környező országokban virágzik a késő középkor óta. Szent Ágota őrhelyére állítva tűz és árvíz ellen hívták segítségül. A legenda szerint már gyermekkorában megmentett egy égő házat az elhamvadástól. Úgy is szokták ábrázolni, amint római tiszti egyenruhában egy cseber vízzel egy hozzá képest pirinyó házacska vagy városka tüzét kioltja. Amint ez várható, a tűzzel dolgozók (tűzoltók, serfőzők, fazekasok, pékek, kéményseprők) védőszentje lett, de a gyakori tűzesetek miatt a barokk kortól kezdve már minden tehetősebb polgár házának homlokzatán fülkébe állították szobrocskáját. Neve napján népszokásai is a tűzzel kapcsolatosak. Egyes falvakban ekkor nem raktak tüzet,
kenyeret nem sütöttek, a kovácsok sem dolgoztak, másutt viszont épp ezen a napon gyújtottak új tüzet, ősi módon: például két fadarab összedörzsölésével.
Florianus jelképes alak, akit azért hívott az egyház életre, hogy a május eleji pogány szokásokat általa is megkeresztelje. Neve „virágzót” jelent, s a római Flora istennőtől kapta, akinek egyhetes ünnepségsorozata épp Flórián-nap vigíliájával ért egykor véget. Legendája a 40 kereszténnyel a május 1-jei fordulópontra utal. Mártíromságának színteréül azért tehették meg Laureacumot, mert a városnév azt jelenti: „babérkoszorúval (ékesített)”. A babér pedig május olümposzi védnökének, Apollónnak szent növénye volt. Halálának módja a rómaiak májusi Argei ünnepének szokásából vezethető le, amikor is nádból, szalmából font bábokat hajítottak jelképes emberáldozatul a Tiberisbe. Ez a szokás a kiszehajtás
ókori előzménye is lehetett. Az argei-bábokat ugyanis március 17-én helyezték el alkalmi szentélyeikbe, olyan napon tehát, amelyre később virágvasárnap eshetett. Talán az sem véletlen, hogy az argei-bábok március 17-i fölszentelése és Flórián vértanúsága között 47 nap telik el. Flórián vízbe hajításának jelképi funkciója is megfelel a korábbi kiszehajtásénak. Ahogy a kisze a „40 napos” böjtöt jelképezi, úgy Flórián a húsvétot követő „virágos kedvű 40 nap” jelképe. Vértanúhalála e naptári ciklus szomorú végét jelzi (l. még „zöldember”). Flórián tűzzel való kapcsolata is összefügg a ciklusváltással. Az eddigiekben is láttuk, hogy a régi európai luniszoláris naptár határnapjai tűzújító, tűzszentelő ünnepek voltak. Az volt a gyertyaszentelő – Ágota – húshagyó kedd ünnepkör, az volt húsvét, s az volt a május 1. – Flórián ünnepkör is, mint ahogy az volt minden határnap az év további rendjében.
Jankovics Marcell : Jelkép-kalendárium
Virágos „negyven” napok
( forrás: Jeles napok )
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
