Lajtha László-emlékkoncerttel és Robert Christian Bachmann Pora Rosa című szerzeményének bemutatójával pénteken a szegedi Dómban elkezdődik az V. Szent Gellért Nemzetközi Komolyzenei Fesztivál szeptember 30-ig tartó programja.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye immár ötödik alkalommal rendezi meg a fesztivált első püspökének emlékére Szegeden, a Dómban és a Gál Ferenc Főiskolán. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök elmondta, hogy öt esztendeje azért fogtak bele a fesztivál megszervezésébe, mert az egyházmegyének is feladata, küldetése van a kultúra területén.
A rendezvény másfél hete alatt számos klasszikus szerző ismert és ritkábban hallható műve csendül fel, de kortárs darabok is megszólalnak. A hangversenyek dirigensei a Pro Cultura Hungarica-díjas Robert Christian Bachmann, a fesztivál művészeti vezetője, Yoon Kuk Lee, a salzburgi Kamara Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője, a fesztivál zenei igazgatója és Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója.
A pénteki nyitó koncerten a 120 éve született Lajtha László, a magyar zenetörténet egyik legkiemelkedőbb alakja tiszteletére és az 1956-os forradalom emlékére szólal meg a Forradalom című szimfónia a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadásában, Gyüdi Sándor vezényletével. A koncerten Robert Christian Bachmann Pora Rosa című szerzeményének bemutatóját is meghallgathatják az érdeklődők.
Szombaton délután egy különleges egyházzenei eseménynek ad otthont a Fogadalmi templom: a hívek úgy imádkozzák közösen a rózsafüzér tizenöt titkát, hogy minden tized előtt felolvassák a Szentírásból a megfelelő részletet, ezt követően elhangzik Heinrich Ignaz Franz von Biber A Rózsafüzér-szonáták misztériuma című művéből az ide illő szonáta.
A fesztivál ezt követő koncertjein megszólalnak még Händel, Bach, Pergolesi, Vivaldi és Hovhanes művei is. A záró napon pedig ismét a fesztivál vendége lesz a mindig egyedi színfoltot jelentő salzburgi Stadler Quartett is.
Hagyomány, hogy a rendezvényen összekapcsolódik a kultúra és a tudomány. Idén Párducz Árpád és Janka Zoltán előadásai a zene és az idegtudomány kapcsolatáról szólnak majd.
A Dóm altemplomában szerdától hanginstalláció várja az érdeklődőket, a záró napon pedig Vámosi-Nagy Zsuzsanna fuvolaművész ad itt koncertet.
(MTI)
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...