Az erdő, melyben égettétek őketDárdás polgárok, már régen kivágva,Egy-két nagyon magányos, nagyon árvaNyárfa kesergi még a tűnt időket. És ők, akik itt tűzben hamvadoztak,Rég por és hamu már, elegy a földdel,Mely tavaszonta frissen újra zöldelÉs édes álmot ád a vándoroknak.
Böngészés: Versös Város
November Nem is búcsuzott, elment szótalan, Az ifjuságom, íme, odavan. Nem is tudtam, hogy ő valaha volt, Hisz mindig búról és gondról dalolt.
Több mint száz év távolából üzen Juhász Gyula Húsvétra című versével, hiszen e költeménye először a Délmagyarország 1919 Szelek (április) hava 20.-ai számában látott napvilágot Husvéti stanzák címmel. Majd a Szeged-ben 1921-ben Köszönt e vers … kezdettel, majd a szegedi Színházi Újságban 1923-ban : Husvéti stanzák Húsvétra Köszöntelek, te váltig.
Magyar áfium Elfekszem néha kéjes kényelemmelŐs ázsiai honvágy szőnyegén,Mély szomorúság áfiuma renget,Ráhímezem párnámra : Nincs remény. A házi áldásom fáradt lemondás,A köldökömet nézem bűvölőn,Míg gongütés közt kallódnak az órákS a bú dohányát árván füstölöm.
Ad Marcum Aurelium ( Juhász Gyula, Nyugat, 1921 október 16. ) E szőke bús magyar víz hajlatánál,Hol én ma holdvilágnál messze nézek,Mélázott árván ama régi császárÉs meditált felőled, távol Élet.
Ma van a Magyar nyár szülinapja… Hajdan tanulandó alapvers volt iskolámban… a mai gyerekek meg már nem is ösmerik !Ma a vírusterror mammóni uzsorásai ( száz here pimasz ) izzítják túl a kedélyeket… Így a Magyar nyár ma is nagyon időszerű !!!Tegyünk róla, hogy gyermekeink is velünk együtt szavalják :. .
Angelus Mária, májusi estékAsszonya, Mennyei Fény,Míg örök éjbe sietnék,Megtérek szívedhez én.Megtérek, méla eretnek,Tékozló, árva fiú,Látom e földi tereknekMinden szerelme hiú.Mert csak te vagy a Rózsa,Ki itt örökre virul,Álmok dávidi tornya,Mely porba sohase hull !Te vagy a Csillag egünkön,Mely ezer éve borús,Mária, te vagy a PünkösdPálmája, dicskoszorús ! 1923 Pünkösdjén… nyárelőjén…. .
Nem jártam én soha Dunán túl,Hol Kupa, Vata elesett,Hol lankás dombok koronázzákAz alkonyvéres egeket. Én a Tiszának és MarosnakSzögében élek álmodón,Hol Attila, Ajtony robogtakValaha vemhes táltoson.
A láva lenn forrong az éjben,Komor sötéten kavarog,Világ kohója rejti mélyen,Nem látják csillogó napok. De forr, de küzd, de várja sorsát,De tisztul és szent tűzben ég,Fölötte kék derűs mennyországS egyszer felküldi a setét! Mert küldetése, hogy kijőjjönA fényre, hegyre, égbe fel,Áradjon a nagy, dús tetőkön,Míg a föld méhe énekel.
Magyar karácsony legendája Mikor a szenteste kapuját kitárja,Indul a ködben a betlehemi árva,Akit kitagadtak, akit megtagadtak,Mikor földünkre a poklok leszakadtak. Megindul a ködben, elindul az estben,Mellette az angyal aranyszárnya lebben.Száll, suhan a gyermek, gyémánt csillagokra,Gyémánt csillagokról földi, bús ormokra.
November Nem is búcsuzott, elment szótalan, Az ifjuságom, íme, odavan. Nem is tudtam, hogy ő valaha volt, Hisz mindig búról és gondról dalolt.
Juhász Gyula: Őszi altató / November altatója A bánatos és barna asztagokAz őszi csönd ölén kallódva áznak.Jegenye gunnyaszt a vén ég alatt,Tükre alatt az elmulásnak. Ó bánatos és barna asztagok,Hol van a nyár, a tűznyilak, a táncok ?Jegenye gunnyaszt a vén ég alattS az őszi könny szivárog.