Eredeti ujjlenyomat, periratok és akasztókötél- Pipás Pista, az átokházi gyilkos asszony perének, a bűntettek hátterének lehetnek részesei a látogatók a Móra Ferenc Múzeum új kiállításán. A tanyavilág hóhéraként emlegetett nő csizmáit és az őt körülvevő világot is bemutatja a tárlat, melyet február 22-én, pénteken 16 órakor nyitnak meg.
Böngészés: Szögedi hírek
A szegedi önkormányzat nem vezet be új, a lakosságot terhelő helyi adókat – jelentette be Botka László polgármester csütörtökön . Az idei 36,5 milliárd forintos főösszegű szegedi önkormányzati költségvetés 64 százalékát működésre, több mint egyharmadát pedig fejlesztésre fordítják – mondta a polgármester, amikor a város legnagyobb adózóinak bemutatta az önkormányzat 2013-as büdzséjének.
Víztengerben álló Széchenyi tér, tankok a dóm előterében, villamos a Belvárosi hídon- ezek a pillanatok is Szeged múltjának szerves részét képezik. A város elmúlt 140 évének történetéből szemezget a Móra Ferenc Múzeum új időszaki kiállítása: a „Tornyos Szeged híres város” című tárlat több mint száz fényképen eleveníti meg Szeged történelmének.
Szeged, 2013. február 6., szerda (MTI) – Körmendy Imre professzor A házasság és a város című előadásával kezdődik el szerda este a Szabadegyetem – Szeged programsorozat tizenegyedik szemesztere a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Tanulmányi és Információk Központjában – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Csongrád megyei tanyagazdák kínálják az általuk előállított minőségi élelmiszereket hétfőtől hetente két alkalommal Szegeden a Mars téri piac nagycsarnokában. Kispál Ferenc, a Csongrád Megyei Agrárkamara átmeneti elnöke a helyszínen elmondta, a vásárt a Vidékfejlesztési Minisztérium második éve folyó, a tanyasi termékek piacra jutását segítő programjának köszönhetően szervezhették meg.
Természetvédelmi mentőközpontjának bővítésére fordítja az idei esztendőben a személyi-jövedelemadó felajánlásokból befolyó támogatásokat a Szegedi Vadaspark – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t. A szegedi állatkert alapításától fogva nem pusztán kikapcsolódást, igényes szórakozást nyújt, hanem az ország egyik legjelentősebb természetvédelmi mentőközpontjaként is működik.
2013. február 01.
Pénteken mutatja be Eugene O’Neill Boldogtalan hold című drámáját a Szegedi Pinceszínház; a darab rendezője Kancsár Orsolya lesz, aki egyben az egyik főszerepet is játssza. Kancsár József, a színház igazgatója az MTI-nek elmondta: szinte már a színház megalakulása óta tervezték a darab bemutatását.
Törpe lajhármaki (Nycticebus pygmaeus) született a Szegedi Vadasparkban – közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel. Az egyelőre ismeretlen nemű kölyök édesapja a nemzetközi fajmegmentési program keretében 2005-ben érkezett Bristolból Szegedre, párja, Malaga pedig 2011-ben Spanyolországból került a Tisza-parti város állatkertjébe. A hím először harciasan fogadta új párját, idővel azonban összebarátkoztak,.
A szegedi Dömötör-templom festőjének alkotásaiból nyílik kiállítás a Fekete házban. Stettner Sebestyén budai piktor készítette a dóm építése miatt lebontott barokk templom oltárképeit.
Akár négy-öt kilométert is meg tud tenni a felsővezetéktől függetlenül az az önjáró trolibusz, amelynek prototípusát kedden mutatták be Szegeden. Tóth István Tibor, a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója elmondta, a járművet az önkormányzati tulajdonú cég az EDF-Démász Zrt.-vel, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karával, és a Sedulitas-Pro Kft.-vel együttműködve fejlesztette.