Egy rőt vérszopó denevér (Desmodus rotundus) a Szegedi Vadasparkban 2013. október 31-én.
Böngészés: Szögedi hírek
Október 1-jétől ismét tilos lehet Szeged közterületein 2 százalékos vagy annál magasabb szesztartalmú italt fogyasztani, amennyiben a szeptember 20-i közgyűlés jóváhagyja Mózes Ervin szegedi főjegyző előterjesztését. A lényeg: a szabálysértési törvény szeptember 1-je óta ismét lehetőséget ad a helyi rendeletalkotásra köztéri alkoholfogyasztás ügyében, amely jogával a közgyűlés élhetett is.
A tervek szerint öt saját bemutatót, s több mint száznyolcvan előadást tart a 2013/2014-es évadban a szegedi Kövér Béla Bábszínház – közölte Kövér László igazgató szerdán. Az első premierbe, a Brémai muzsikusok című darabba a nézők már bepillanthattak a bábszínház hagyományos augusztus végi nyílt napján – mondta a bábművész a színház.
Szeged, 2013. szeptember 7., szombat (MTI) – Frissen főtt hallé illata töltötte be szombaton Szeged belvárosát, ahol immár tizenhetedik alkalommal szervezték meg a Nemzetközi Tiszai Halfesztivált.
Idén augusztus 20-án is nyitva tart a Móra Ferenc Múzeum és két szegedi kiállítóhelye, a Fekete ház és a Kass Galéria. Az ünnep alkalmából az állandó kiállítások ingyenesen, az időszaki tárlatok pedig kedvezményes áron látogathatóak.
Szeged, 2013. augusztus 8., csütörtök (MTI) – Uniós támogatással harmincágyasra bővítették és korszerűsítették a Szegedi Tudományegyetem gyermekklinikájának koraszülött intenzív osztályát – közölte Túri Sándor professzor csütörtökön a Tisza-parti városban.
Japánul dzsúdó, magyarul cselgáncs. Évtizedek óta magyar sikereket jelentenek.
Vahl Rezső, a rendszert kidolgozó Titan Project’s House Kft. ügyvezetője a 185 millió forintos uniós támogatást elnyert projektet bemutató csütörtöki tájékoztatón elmondta, hogy az Európában egyedülálló megoldásnak köszönhetően a látogatók a Szegedi Vadaspark eddiginél érdekesebb arcát ismerhetik meg.
Roncstársadalom, kábítószer, prostitúció és egyéb mocsok… Van ahol többre érdemes műveket adnak elő, de Szeged mára ide züllött! És az Amerika legalját, az újvilági társadalom „klasszikus” bélsarát fölkaroló rendezés még kérkedik is vele Európában: Szeged, 2013. augusztus 6., kedd (MTI) – Idén csak a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthatja George Gershwin.
Magyarországon egyedülálló, de még Európában is igen ritka titkosírással készült szöveget fejtett meg a Szegedi Egyetem egy doktorjelölt hallgatója. Vámos Hanna egy több mint kétszáz éves szabadkőműves naplót fordított le.