Scroll To Top

Böngészés: Szögedi hírek

Tömegközlekedés a hosszú hétvégén: négy napig vasárnap lesz

Munkaszüneti, azaz vasárnapi menetrendnek megfelelően közlekednek a buszok és a vonatok Szegeden és a megyében egyaránt az egész hosszú hétvégén. Szegeden az SZKT is vasárnapi menetrend szerint közlekedteti a trolikat és a villamosokat.

Gyimesi elutasítva – Botka nem perelhető, csak a város

Elutasította a Szegedi Törvényszék első fokon a Fidesz városi elnökének keresetét, amelyben Botka Lászlót perelte be jó hírnév megsértése miatt. A bíróság indokolása szerint Gyimesi László nem, csak a Fidesz perelhetett volna, és nem is Botka Lászlót, hanem az önkormányzatot.

Harangzúgás a Dóm téren: a Nagyárvízre emlékeztek

Egész nap kongott a harang a Dóm téren. Persze nem a Fogadalmi Templomé, hanem a tér közepén felállított, kisméretű harang, amelyet a nagyobb gyerekek önállóan is meg tudtak kongatni, a kisebbeket a szüleik emelték fel.

Nagyárvíz: a méltó megemlékezés és a múzeum még várat magára

Nem méltóak a város szellemiségéhez, múltjához az árvízi megemlékezések – véli Szabó László, a Szögedi Védegylet elnöke. Önkormányzati képviselőként még 2003-ban indítványozta, hogy a Nagyárvíz évfordulóját avassák hivatalos városi ünneppé, illetve kezdeményezte egy állandó kiállítás létrehozását is.

Családi nap a Nagyárvíz évfordulóján

Nyolcadik alkalommal tartanak Szegeden hivatalos megemlékezést az 1879-es Nagyárvízről, szombaton több tucatnyi program közül válogathatnak az érdeklődők. Hétfőn a Somogyi-könyvtárban lesz megemlékezés.

Szeged pusztulására és újjáépítésére emlékezünk

Idén 133 éve pusztította el Szegedet az árvíz, a szomorú esemény azonban a város újjászületését is jelenti. Az évfordulóról egész napos rendezvényen emlékeztek Szegeden.

Nem kell fizetnie a 2-es villamos kivitelezőjének: a bíróság szerint nem tehettek a késésről

Nem kell kötbért fizetnie a szegedi önkormányzat számára a 2-es villamos kivitelezőjének – döntött tegnap elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Szegedi Törvényszék. A bíróság ítélete szerint a városnak több mint hétmillió forint perköltséget kell kifizetnie.

Kossuth-kiflik, de ha lehet, még Kossuthabb kiflik!

A „legkossuthabb” kiflit keresi a Móra-múzeum  Kossuth-kiflik versenyét hirdeti meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum: a szabadságharc vezéregyéniségének süteményét éltető sütő-versenyt rendeznek március 15-én. A megmérettetésen induló sütemények közül szakértők választják majd ki a „legkossuthabb” kiflit.

Szombattól jár a 2-es villamos

Szombat reggeltől menetrend szerint közlekedik Szeged új villamosvonala, a 2-es, amelyen az újonnan vásárolt alacsonypadlós Pesa Swing Szeged típusú villamosok szállítják majd az utasokat. Botka László (MSZP) polgármester az átadási ünnepségen elmondta: a hamarosan lezáruló, csaknem harmincmilliárd forintos összköltségvetésű, uniós támogatással megvalósuló fejlesztés nyomán modern, európai színvonalú tömegközlekedési hálózat épült.

Egyszerűsíteni a forgalmat

Szerkesztőségünk eredeti terve az volt, hogy alaposabb elemzést (publicisztikát) is írunk a pénteki közgyűlésen elfogadott tömegközlekedési változásokról. De nem írunk.

A sebesült Görgei Szegeden! – Ön lovagolt már frissen műtött koponyával?

A sebesült Görgei Szegeden! A koponyasérülés, a korabeli műszerek és a műtét körülményei válnak csaknem kézzel foghatóvá a szegediek számára is a Móra Ferenc Múzeumban, ahol megtekinthető a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum vándorkiállítása. Súlyos koponyasérüléssel harcolta végig a szabadságharc utolsó napjait Görgei Artúr: egy gránát szilánkjai szakították fel koponyacsontját a Komáromi Csatában. A súlyos.

Nagy Háború – Megleljük hősi halottainkat is 100 év múltán! Szögedi véreink és csontjaik Isonzónál

A bécsi Hadilevéltárban a 3. hegyidandár anyagából előkerült egy, az Isonzó mellett található Mrzli Vrh védelmi rendszeréről készített térképvázlat, amelyen az alakulat kötelékében harcoló alegységek temetői is szerepelnek.