Sokat elmond egy emberről, hogy hogyan viselkedik nehéz helyzetben. A nagy Balvezér bizony gallyra vágta pártját, amelynek mindent köszönhetett, majd veszett ábrándjáért remegve lelépett annak miniszterelnökjelölti színpadáról… Nem hiába! Ilyen a „győzelem forgatókönyve” ! Soha nem volt ilyen mélyen az MSZP.
Böngészés: Jogszolgáltatás
Az Igazi Csíki Sör körüli botrány kapcsán Szabó László arra is felhívja a figyelmet, hogy bár a felzúdulás leginkább érzelmi és hazafias alapokon történt, ez mégis egyszerű jogi kérdés. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy magyar földben nem terem ma magyar sörárpa.
Magyar Kulturális Örökség Alapítvány A Heineken elzárással büntetendő! Hazánk hatályos büntető törvénykönyve 335.§-a alapján önkényuralmi jelkép használatáért az elkövető pénzbüntetéssel és elzárással büntetendő ! A Heineken tiltott önkényuralmi jelképével csaknem három évtizede tiporja a törvényes rendet. Büntetlenül! A világ legnagyobb – százhúszmilliós – népirtását a vörös csillag nevében követték el !!!.
Kamat- és költségmentes az összes fogyasztói hitelszerződés az Európai Bíróság döntése szerint, melyek a magyar polgárokat eladósították. Nemcsak az áldevizás, de még a valódi devizás (ha volt ilyen) hitelszerződések is semmisek, amelyekben a tájékoztatás hiányos volt.
Ma is tanulságos a Kormányzó Úr beszéde, melyet a Vörös Terror eltakarítása nyomán mondott e napon (97 esztendeje)… 1919 Enyészet (november) hava 16.-án a Vörös Terror leverését követően Horthy Miklós a fölszabadító Nemzeti Hadsereg élén bevonult a bűnös városba, Budapestre. Horthy Miklós beszéde 1919.
A kanadaiak tudják, hogy hogyan kell a lakossági panaszokat kezelni. Íme, egy példa: Egy kanadai liberális hölgy igen sok levelet írt a kanadai kormánynak, felpanaszolván a Nemzeti Javítóintézetben elhelyezett bevándorlókkal (terroristákkal) szemben alkalmazott eljárásokat.
Szörényi László írása Juhász Gyuláról és a száz évvel ezelőtti román támadásról. Augusztus 27-én volt száz éve, hogy Románia megtámadta az Osztrák–Magyar Monarchiát.
Hetvenöt éve, 1941. április 11.-én kezdődött meg a Délvidék fölszabadítása, amelynek során Honvédségünk négy nap alatt visszafoglalta a trianoni békeszerződés nyomán elve(sze)tt Bácskát, Baranya-háromszöget, a Muraközt és a Mura-vidéket is.
Tíz esztendeje jelent meg, mégsem közismert a Szlovákiai Zsidó Holokauszt története. Érdemes szembenézni végre a múlttal! A szlovák(iai) terror elől a maradék Magyarországra menekült a Szlovákiában – azaz a megszállt Észak-Fölvidéken – élő zsidóság.
Saría – a fasiszlám törvénykezés… Saría – Az iszlám törvénykezésről őszintén Ha a Saría (arabul: شريعة) ismeretlen lenne Önöknek… Csak tekintsék meg e filmet! Mer még valaki a muzulmán bűnáradat ellen tiltakozókat (keresztényeket) fasisztázni ezek után?! Európa! Ébresztő! Négy férfi szemtanú kell egy megbecstelenítés (nemi erőszak) igazolásához. Az igazolatlan nemi.