Nem mindennapi rekordot állított föl egy magyar íjász: Eddig „csak” fél kilóméterre vitt az íja. Most még egy szűk százötvennel megtoldotta! Mónus József íjász távlövő rekordja 145 métererel haladta meg saját korábbi rekordját: 653 méter.
Böngészés: Hungarikumok
VII. Tisza-parti Szent István népünnepély 2012.
Áldás hava 22.-e – Nemzeti Ünnepünk – Nándorfehérvár Napja Nemzeti Ünnepünk e nap – bár hivatalosan még nem az… A május elsejei avítt kötődéstől igazán meg kellene már szabadulnia a modern magyarságnak. Egy érett nemzethez nem méltó a sajátja helyett más évfordulóit ünnepelgetni.
Első ízben rendeznek bivalyfesztivált szombaton a mórahalmi Nagyszéksós-tónál lévő bivalyrezervátumnál; a rendezvény látogatói megismerhetik az egykor igen elterjedt igavonó életmódját, szokásait, és bivalygulyást és bivalypörköltet is kóstolhatnak – közölte Duka Félix, a rendezvény szervezője az MTI-vel. A bivalyrezervátumba 2008 nyarán telepítettek 45 fiatal bivalyt, azzal a céllal, hogy természetes módon.
Emese a magyar regedelem szerint az Árpád-házi uralkodócsalád ősanyja. A név eredeti jelentése: ‘édes anya’, ill.
VI. Íjásztalálkozó, Nyílzápor 2012 Nyílzápor Ópusztaszeren A hatodik alkalommal megrendezett Íjásztalálkozó leglátványosabb eleme a közel kétezer íjász részvételével bemutatott Nyílzápor.
MA LÁSZLÓ NAPJA VAGYON (JÚNIUS 27.) (Válogatás Móser László – Névviseletek c. könyvsorozatából, Pro-Print Kiadó, Csíkszereda) „Igazsága volt Kazinczynak, midőn leroskadott Hunyadi János koporsója mellé, hogy megcsókolja a hősnek kőbefaragott jobbját, mellyel egykor Európát védte… Ugyanaz az érzet, mely térdei meghajtására kényszerítette a legbüszkébb magyart, mikor Szent István koronáját, Szent István.
Kezdődik a XVII. Duna Karnevál… Tíz külföldi együttes mintegy háromszáz művésze érkezik a szombaton Budapesten kezdődő XVII.
A sakk, mint szellemalakító játék „Nemzeti Alap Tantervünkbe” (NAT-ba) való beépítése idén nyáron megvalósulhat. A világszerte közismert sakk játék a magyar számára többet is jelent.
Muhi – Mohács – Trianon Két iszonyú csapásból talpra álltunk, a harmadikból még mindig zsibbadtan lábadozunk… A saját kevélységüktől nem látó, bennünket „kulturált önuralommal” lenéző nyugati országok népei nem tudják, mit jelentenek ezek a fogalmak. Nekünk ilyenből három is jutott! No persze a szovjet terrort és bolsevik agymosást akkor még.
„Mesének oly bús, sorsnak oly magyar” A Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ és az Újszegedi Rendezvényház megemlékezése a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából 2011. június 1.
PÜNKÖSDI AJÁNDÉKKÉNTJÁTÉKOKAT GYŰJTÜNKBÖJTE CSABA GYERMEKEINEK! A Pünkösdöt követő hét végén segélyszállítmány indul Böjte Csaba atyának. Kérésére Alapítványunk szeretne minél több játékot vinni gyermekeinek.