Elkészült az európai Extreme Light Infrastructure (ELI) projekt részeként létrehozandó szegedi lézer-kutatóközpont megvalósíthatósági tanulmányának tudományos része – közölte kedden a megvalósíthatóságért felelős ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Böngészés: Hírek
Csongrád megye – A megye útjainak fele rossz, ehhez képest idén is csak 22 kilométer helyreállítására futja. A legnagyobb szakaszt Röszke és Mórahalom között javítják: 10 kilométert 1,1 milliárdért.
Szeged, 2012. október 23., kedd (MTI) – Forró nyomon üldözve, két óra alatt elfogták a rendőrök azokat a férfiakat, akik a gyanú szerint megöltek egy 60 éves embert annak mórahalmi tanyáján – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Független magyar ország! Önálló magyar állam! Méghozzá kettő is! Egy időben… A megynyomorított csonka kis Magyarország és a … Lajtabánság! Éppen ma 91 éve! Ma 91 esztendeje, hogy egy maroknyi magyar megmutatta a világnak, mit jelentenek az akkor unásig hangoztatott – majd be nem tartott – Wilsoni elvek. A néptöbbségi.
Szeged, 2012. szeptember 27., csütörtök (MTI) – Magyarországon is elindul október 15-én a magzati élet védelméért szervezett európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése – jelentette be Carlo Casini, az Európai Parlament néppárti képviselője csütörtökön Szegeden.
Több mint ötezren regisztráltak már a magyar népmese napja alkalmából tartandó meseolvasásra Nyíregyházán, ahol pénteken, szombaton és vasárnap a kulturális központba, a Városi Galériába, illetve a Sóstói Múzeumfaluba várják a csodás, tanulságos történetek kedvelőit, gyermekeket, felnőtteket egyaránt. Cservenák László, a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy pénteken.
Hogy milyen is volt a Szegedi Ifjúsági Napok 2012-ben? Zeneileg olyan mint 5 éve mindig… unalmas. 1-2 már rég kifutott külföldi húzónév botrányosan rossz koncertet adott, pedig tőlük többet vártam.
Készül a polgárháború: Itt a „Roma Gárda”! A Netbulváron terjedt el a hir.ma oldalról származó hír: Lincselésbe fúló kéjgyilkosság után most… Roma Gárda szervezetet hoztak létre Pécsett – fegyverre gyűjtenek Facebook oldalán keresztül fegyverekre gyűjt és fegyverkezésre szólítja fel a cigányokat Daflics Ezredes vagyis Bagó Ferenc, aki Pécsett gőzerővel szervezi az első cigánygárdát, egyébként Ferenc büntetett. .
Szegedi gyógyítók Szemvilágok őrizője: Leitner Vilmos „Ma mosolyognak már e vén szemek Tűnt örömek és tűnt kínok felett, Miket örökre megáldok” (Részlet Juhász Gyula A szemeim című verséből) Hiába köszöntött be az új század, melytől oly sokan oly sokat reméltek, a vészek és kórságok nem tűntek el Szegedről sem.. .
Elmúlt nyarak, sárgai emlékek. Képek, dokumentumok egy tiszai üdülőtelep történetéből Kiállítást rendezte Dr Mód László egyetemi adjunktus, néprajzkutató Megnyitó 2012.
Szent István napján, augusztus 20-án is nyitva tart a Móra Ferenc Múzeum. A hétfőre eső nemzeti ünnepen a Kultúrpalota és szegedi kiállítóhelyei ingyenesen tekinthetők meg.