Scroll To Top

Böngészés: Hírek

Rendőrautó karambolozott Szegeden

Szeged, 2013. december 13., péntek (MTI) – Négyen megsérültek, amikor egy szirénázó rendőrautó és egy személygépkocsi összeütközött péntek este Szegeden – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.

Vádemelés fogyatékossági támogatással visszaélő hódmezővásárhelyi orvosok ellen

Szeged, 2013. december 9., hétfő (MTI) – Fogyatékossági támogatással több mint egy évtizeden át visszaélő hódmezővásárhelyi orvosok és pácienseik, összesen 51 ember ellen emelt vádat az ügyészség.

A lusta britek hálásak lehetnének a dolgos olájoknak!

A lusta britek hálásak lehetnének a dolgos olájoknak! – tudatja az angol Times napilap címlapja. Nem kis fölháborodást okozott ez a ma még többségében angol Nagy-Britanniában… (A 2001-es népszámlálás szerint pl.

Fölgyúlytották a veszprémi Bakonyi tájházat!

Életveszélyessé nyilvánította a szombat este kigyulladt veszprémi Bakonyi tájházat a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság – tájékoztatta az igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-t. Csépányi-Barczi Petra elmondta: a Bakonyi tájház lángra kapott tetejét hajnalban oltották el a tűzoltók.

Karácsonyi vásárt rendeztek magyar részvétellel Betlehemben

Magyarország idén is részt vett a ciszjordániai Betlehemben az adventi jótékonysági vásáron: Kalocsáról, Betlehem magyar testvérvárosából érkeztek ajándéktárgyak, amelyek népszerűek voltak a vásárlók körében. December első vasárnapján immáron tizenharmadik alkalommal rendezték meg a palesztin fennhatóság alá tartozó Betlehem főterén, a Születés Temploma előtti Manger (Jászol) téren az egynapos karácsonyi vásárt,.

Czerván: ismét nyereségessé kell tenni a fűszerpaprika-termesztést!

Szeged, 2013. november 29., péntek (MTI) – A Vidékfejlesztési Minisztérium kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a fűszerpaprika-termesztés ismét nyereséges legyen Magyarországon, amelyhez megfelelő keretet biztosít az elfogadás előtt álló zöldség-és gyümölcs ágazati stratégia – mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár pénteken, Szegeden.

Könyvbemutató az elfeledett szegedi ötvösművésznőről

A szegedi dóm bronzkapujának jobb szárnyát egy mára szinte teljesen elfeledett ötvös- és iparművésznő, Szöriné Boga Lujza készítette. Az alkotó életéről és munkásságáról írt könyvet unokahúga, Bartháné Boga Ildikó: a kötetet december 2-án, hétfőn 17 órakor mutatják be a Móra Ferenc Múzeumban.

Csík 25 – Jubileumi koncert az Ifjusági házban

“Negyed évszázada, hogy a magyar népzenei élet egyik lelkesen tanuló, tudását szeretettel továbbadó, bátran igényesen alkotó, elismerten népszerű együttese a Csík zenekar. Ahogyan a szerelem is tud gyönyörű, ugyanakkor gyötrelmes lenni, úgy a népzene szeretetében eltelt 25 év is tudott göröngyös útra vinni, illetve egekig felemelő boldogságot adni.

Vasárnap kezdődik az adventi időszak

Vasárnap kezdődik az advent, a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A templomokban országszerte advent első vasárnapjának liturgiáját tartják.

ÖT NYERTES “DEVIZA”-PER EGY NAP ALATT!

„Ma 5 nyertes, azaz az adós számára kedvező ítéletről kaptunk hírt:(2013.11.13.) 1. Banif Plus – 1000.

Összefogás az agrárterületek biológiai sokféleségének megőrzése érdekében

Összefogás az agrárterületek biológiai sokféleségének megőrzése érdekében A mezőgazdasági élőhelyek természeti leromlása sajnálatos módon Európa-szerte általánosnak tekinthető. Az agrártáj átalakulása visszafordíthatatlannak tűnő folyamatokat indított el a madárfajok állományainak változásában is, melyekről többször hírt adtunk honlapunkon.

A legnépszerűtlenebb légitársaság tényleg jó útra tér?

A részvényesek nyomására javítani szeretné cége rossz imázsát a Ryanair hírhedten faragatlan vezérigazgatója. Hogyan jutott el Michael O’Leary a fizetős vécé ötletétől a most bejelentett díjcsökkentésekig? Idén szeptemberben valóságos bombaként hatott, amikor a Ryanair vezére egy londoni konferencián megszellőztette azt a tervet, amelyet a részvényesek elé kívánt vinni.