. .
Böngészés: Betegségügy
Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint az egészségügy működésképtelenségét eredményezné, ha az ágazatot is érintené a 62 évnél idősebb orvosok kötelező nyugdíjaztatása. Az m1 Lényeg című műsorában Rácz Jenő vasárnap kifejtette: jelenleg mintegy 30 ezer orvosból csaknem 4 ezer dolgozik 65 éves kora felett is, többen közülük 70 évnél.
Ünnepi döbbenet – A születés hetén Az ötlet remek, az időzítés is kiváló. Évek óta május első hete a születésé.
Május 5. és 13.
Búbaj ellen sétával is védekezhetünk! – Immár tudományosan is igazolt. Az régóta közismert, hogy a búbaj (beteges idegen szóval „depresszió”) elleni védekezésünk alapja a mozgás.
Köztudott az a kormányzati ígéret, miszerint az elmúlt években kiürített, funkciót vesztett ingatlanok értékesítéséből befolyó pénz kizárólag az egészségügyi ágazatot illeti. Ami persze nem a megoldás, hanem az előző kormányzat népirtó törekvéseinek elvi szentesítése.