Scroll To Top

Böngészés: Barmolmányok

Létrejött Balucsisztán – de ki ismeri el a függetlenségét?

A Földön számtalan válságövezet van. Bizonyos hatalmaknak ezek fönntartása alapföladat, mi több, stratégiai kérdés.

Bakiba betonozva – a balvezetés Szegeden

Bakiba betonozva A balvezetés elrontja még a Tiszát is ! Átköltötték Juhász Gyula versét… és betonba öntötték ! Ami nem lenne baj, csak akkor ne nevezzék idézetnek ! A balvezetés betonkeménységgel rontja el még Juhász Gyula versét is, a felelősség pedig lepereg róluk, mint könny a viaszkos vászonról… Több hiba. .

Szabad az állami földrablás

A nemzeti parkokra nincs szüksége a kormánynak, a földjüket viszont elveszi – ezt tartalmazza az állami földek kezeléséről szóló törvényjavaslat. A védett földek az országos földbérletmutyiban kulcsszerepet játszó Nemzeti Földalapkezelőhöz kerülnek, ez a szervezet intézheti a bérbeadást vagy az eladást.

Harcba szállnak az IKV-val a belvárosi lakásbérlők + FOTÓK (FRISSÍTVE)

Az IKV Zrt. nem kezelőként működik, hanem behajtó cégként – vélekedik több belvárosi bérlő, akik szerint az önkormányzati cég nem tartja be a társasházi törvényben leírtakat.

Lassú szadizmussal kinyírják a nemzeti parkokat is

Megszületett a kormányzati elhatározás a nemzeti parkok teljes kivéreztetésére,  a földdel együtt a pénzt is elveszik intézményektől. A magyar természetvédelem elmúlt 40 évét lenullázó törvényjavaslatról a tavasszal szavaz a parlament.

Számháború – Költségvetés 2015

A több, mint harminc milliárdot elveszejtő balvezetés önbizalma töretlen. Szabadlábon, sőt önkormányzati hatalmi pozícióból kritizálja habzó szájjal azt a kormányt amely kipótolta a hiányát.

Jégbontó (február) hava 13.-án – 1945. – A Drezdai Holokauszt – 200 ezer halott…

Jégbontó (február) hava 13.-án 1945.-ben e napon kezdődött a Drezdai Holokauszt – 200 ezer halott… védtelen polgárok, többnyire nők és gyermekek, menekültek, köztük sok magyar… Összeszámolni pontosan a mai napig sem sikerült, mert az áldozatok többsége szénné, vagy egyenesen hamuvá égett a lángviharban… Az áldozatok jelentős része pedig nem is. .

Az ország legkorruptabb ügyének választották az elrulettezett szegedi óvodát

A szegedi Deák Ferenc utcai óvoda bezárása nyerte a Transparency International és a 444 közös lobbipályázatát. Harmincévnyi működés után, 2007-ben került lakat a Down-os és autista gyermekeket egészséges társaikkal integráltan nevelő intézményre, a gyanú szerint a közelben nyíló kaszinó nyomása miatt.

Már a védett természetet fenyegeti az osztogatás

2012-ig a nemzeti park Igazgatóságoknak saját pályázati és elbírálási rendszere volt, s a haszonbérleti szerződések különböző fokozatú szigorú természetvédelmi korlátokat tartalmaztak, melyet rendszeresen ellenőriztek, betartattak és nyilvántartottak. 2012 óta a minisztérium egységesítette a pályáztatási szempontokat.

Nemzeti parki ombudsmani aggályok

Veszélyben vannak a nemzeti parkok! – mondta Szabó Marcel ombudsmanhelyettes annak kapcsán, hogy sajtóhírek szerint több tízezer hektárnyi védett földterület kerülhet ki a nemzeti parkok vagyonkezeléséből egy kormánydöntés nyomán. A nemzeti parkoknak az 1970-es évektől 2002-ig volt egy felívelő időszaka, azóta kis lépésekben, de folyamatosan apadnak jogosítványai, ember- és eszközállománya..

A MAGYAR OKTATÁSÜGY SZÉGYENE

A MAGYAR OKTATÁSÜGY SZÉGYENE A MAGYAR OKTATÁSÜGY BIZONYÍTVÁNYA A Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium éveken át afféle fantomiskolaként működött, ahol a tanárok és a hallgatók nagy része sem sejtette, hogy mi történik a kulisszák mögött. A hallgatók néha csodálkoztak, ha nagy ritkán jelenléti ívet olvastunk (hogy mi az a sok név), a.

itt az internetadó: 150 forint lesz egy gigabyte

Újabb fejőstehenet talált a kormány: a telefonhívások és sms-ek megadóztatása után itt az internetadó: minden megkezdett gigabyte adatforgalom után 150 forintot fizetnek majd a szolgáltatók, de a végén úgyis a felhasználók állják. „Figyelemmel az internetes kommunikáció fokozódó térnyerésére a hagyományos telefonos kommunikációhoz képest” – ezzel magyarázza a jövő évi adótörvények kedden.