Scroll To Top

Böngészés: A hét képe

Szögedi érdekösségök – Szögedi Naptár és Juhász Gyula evangéliuma

Bibliai ihletésű versek Juhász Gyulától, rendkívülien szép képekkel illusztrált kötet és egy minden lapján szögedre emlékeztető falinaptár – mindez egy családorvos újévi ajándéka, a „szerette városnak”. A Szőgedi Védegylet alapítója városa iránt nem szűnő szeretetének és hagyománytiszteletének dokumentumai ezek, melyek most jelentek meg, gyarapítva a Tisza-parti megyeszékhely irodalmát.

Főnököm, Drágám, mit tehetek érted?

. .

Kilakoltatások – Csak Brüsszelben bízhatunk?

A Klubrádiónál felvett alábbi elemzésemről állítják azt, hogy keményen beszéltem. Szerintem keménységről ilyen nemzettragédia esetén akkor lehet beszélni, ha károkozók a keménység hatására elkezdenek lakóhelyet változtatni úgy, ahogy többszázezer károsult már évek óta teszi.

Szögedi Naptár – először az ezredévben!

Az évfordulókat és jeles személyek születésnapjait sorakoztató naptár ismert és gyakori készítmény, de egy város történetét naptárba fűzni – ez nem túl gyakori. Ha pedig egy családorvos, korábbi városatya munkájáról van szó, az végképpen ritka madár.

PUBLICISZTIKA WASS ALBERT: ÍGY LETT BELŐLEM ANTISZEMITA 2017/02/12 Erdélyben nőttem emberré, a kolozsvári Református Kollégiumban. A város lakosságának nagy része még magyar volt akkor, de voltak az osztálytársaim között zsidók is, bőven.

Mennyi a kvóta?

. .

Németországot muzulmánná teszi a merkeli bűnpártolás

Enrica Ventura riportját, amely a Libero Quotidiano olasz napilap 2016. 10.

Ronaldo a sámsoni csárdában

Ronaldo a sámsoni csárdában avagy a kultúrák találkozása. .

Fasiszlám : Az öregebbeket nem erőszakolják meg..

Fasiszlám : Az öregebbeket nem erőszakolják meg… Azokat rögtön kivégzik! De talán mégis… végignézetik még velük lányaik meggyalázatását…. .

Nemzetközi békemenet Bajnai Gordonért A legalább 9 ember haláláért (öngyilkosságáért) felelős címzetes sikkasztóért, aki még mindig szabadlábon van, akit magyarellenes, rasszista körök még mindig fönnhangon védenek… a mindenükből kifosztott, kisemmizett magyarokkal, a munka becsületével és az emberi jogokkal szemben…. .