Scroll To Top

Hiszünk a Szabad Magyar Országban !

Újabb vizsgálatok igazolták az égésgátlók káros hatásait

Betegségügy, Egészségügy 2013. jan. 10.

A berkeley-i University of California’s School of Public Health kutatásai szerint a modern bútorok és berendezési tárgyak anyagában lévő égésgátló anyagok koncentrációs zavarokat okozhatnak az iskolás gyerekeknél. A polibrómozott-bifenilek (PBDE), vagyis a brómozott égésgátlók tulajdonsága, hogy a magas hőmérsékleten felszabaduló brómgyökök révén visszaszorítják az égést, megakadályozzák a tűz elterjedését. Ez az anyag a háztartásokban, például bútorokban, elektronikai készülékekben, szőnyegekben található meg. Az anyagot könnyen belélegezhetjük a porral együtt, és beépülhet az emberi zsírszövetbe.

A kutatók 279 terhes nő vérmintáját vizsgálták meg, majd hét évvel később megvizsgálták a gyerekek vérét is. A gyerekek teszteken vettek részt, ahol koncentrációjukat, ügyességüket és értelmi képességeiket vizsgálták. Azt találták, hogy van összefüggés a vérben lévő PBDE és a gyerekek képességeinek romlása között.

A PBDE-k egészségügyi hatásait már korábban is vizsgálták. Korábbi kutatások kimutatták, hogy az anya vérében lévő anyag hátrányosan érintheti a gyerekek fizikális és mentális fejlődését, valamint hatására kisebb súlyú babák születnek,. A mostani kutatás eredménye megerősíti a korábbi megállapításokat.

A polibrómozott-bifenileket a hetvenes években kezdték el használni. Egy kaliforniai szabályozás kimondta, hogy a bútoroknak legalább 12 másodpercig ellen kell állnia  kisebb tüzeknek. Ma az amerikai háztartások 97 százalékában megtalálható a PBDE különböző arányokban. A lakosság öt százalékának környezetében kifejezetten magas a kémiai anyag koncentrációja, itt a gyerekekre gyakorolt hatása is jelentősebb lehet.

Három formája létezik a PBDE-nek: a pentaBDE, octaBDE és decaBDE – ezek közül az első kettőt már betiltották az Egyesült Államokban (és az EU-ban is). Ugyanakkor a vegyület megtalálható a 2004 előtt készült termékekben. A tanulmányok hatására a három legnagyobb amerikai gyártó kijelentette, hogy 2013-tól nem használja a vegyületet a termékeiben.

A globális piacnak „köszönhetően” Európában is megtalálhatóak ezek a vegyületek, de más felmérések szerint az emberek szervezetében átlagosan csak kisebb koncentrációban. A Levegő Munkacsoport háziporvizsgálata során a tíz helyszínből ötben találta meg a decaBDE-t, míg a többi vegyület nem volt kimutatható mennyiségben. Érdekes módon a három lakás egyikében sem volt kimutatható égésgátló anyag, míg az oktatási intézmények mindegyikében jelen volt. A legnagyobb koncentrációt éppen a környezetvédő szervezet irodájában találták.

A vegyületek káros hatásainak megakadályozása érdekében a kutatók az alapos takarítást (lehetőleg nedves feltörlést) és a rendszeres kézmosást javasolják. A pormentes padló különösen a földön tartozkodó, mindent megkóstoló kisgyermekek egészségének védelme miatt fontos.

Az index cikke itt érhető el.

A kutatási eredményekből a SienceDaily oldalon jelent meg egy tájékoztató cikk.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)