Scroll To Top

Tögye csak mindönki, amit tönnie köll,
És mindön úgy lössz, ahogy lönnie köll !

III. Richárdé a leicesteri parkolóban talált csontváz

Anglikumok 2013. febr. 04.

III. Richárd néhai angol király földi maradványait találták meg tavaly szeptemberben Leicester egyik autóparkolójának betonja alatt – közölték hétfőn a közép-angliai nagyváros egyetemének szakértői.

A történelmi horderejű bejelentést, amelyet hónapok óta feszült figyelemmel várt a tudomány világa, alapos régészeti és genetikai feltáró kutatómunka előzte meg. A brit történészszakma utóbbi évtizedeinek legnagyobb jelentőségű felfedezését az tette lehetővé, hogy sikerült fellelni az évszázadok óta rendkívül vitatott személyiségű egykori uralkodó ma élő kései leszármazottait, és a tudósok sikerrel vontak ki épségben maradt DNS-mintákat az 528 éve halott király csontvázából.
A Leicesteri Egyetem kutatócsoportja hétfői sajtóértekezletén bejelentette: a lelet archeológiai vizsgálata és a DNS-minták összevetése alapján „kétséget kizáró bizonyossággal” megállapítható, hogy III. Richárd csontváza került elő tavaly ősszel.

A király alig kétévi uralkodás után, 32 esztendősen, 1485-ben vesztette életét a Rózsák Háborúja néven számon tartott polgárháborús időszak utolsó nagy csatájában, a Leicesterhez közeli Bosworth mezején. Tudor – a későbbi VII. – Henrik felkelőserege a legyőzött és megölt Richárd lecsupaszított, sebekkel borított holttestét lóháton tette közszemlére Leicesterben, e nem éppen tiszteletteljes gesztussal is igyekezve meggyőzni a York uralkodóház még megmaradt híveit arról, hogy ügyük végleg elveszett.
Henrik és követői indulatait illusztrálja, hogy – amint az egyetem szakértői a hétfői sajtóértekezleten feltárták – a vizsgálatok során tíz komoly vágott és szúrt sebet találtak a csontvázon, és ezek egy részét nagy biztonsággal megállapítható módon már Richárd halála után ejtették a holttesten, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy holtában is megalázzák az éppen legyőzött ellenséget.
Richárdot – az utolsó angol királyt, aki csatában halt meg – végül a leicesteri Grey Friars ferences kolostor templomának kerengőjében temették el, a holttest későbbi sorsa és főleg holléte azonban csaknem öt évszázadon át találgatások tárgya volt. Egyes korabeli beszámolók szerint a király földi maradványait egy közeli folyóba szórták, miután VIII. Henrik a Rómával történt szakítás után, a XVI. században feloszlatta – és jelentős részben le is romboltatta – az angliai és írországi rendházakat.
A Leicesteri Egyetem kutatócsoportja azonban tavaly elhatározta, hogy megpróbál a végére járni a történelmi rejtélynek. A csapat korabeli térképek és modern helymeghatározó eszközök segítségével a leicesteri városi tanács szociális ügyosztályának parkolója alatt azonosította a feltételezett sírhelyet, és a megbontott aszfaltburkolat alól már az ásatások első napján előkerült egy csontváz, amely első ránézésre ígéretes leletnek tűnt. Az elhalt maradványain ugyanis egyértelműen felfedezhető volt az a fajta kóros mértékű gerincferdüléses elváltozás, amelyben III. Richárd közismerten szenvedett, és a csontokon jól látható harci sérülések is voltak.
Ennyi azonban természetesen nem volt elégséges személyazonosításhoz. A kutatók ehhez a legmodernebb technikát hívták segítségül: a maradványokat CT-vizsgálatoknak vetették alá, és mindenekelőtt DNS-mintát vontak ki a csontvázból.
Ez utóbbi bizonyult döntő jelentőségűnek. A kutatás e fejezetének főszereplője egy kanadai születésű londoni műbútorasztalos, Michael Ibsen volt, akiről a történészek kiderítették, hogy Richárd nővérének, Anna hercegnőnek egyenes ági leszármazottja. Ibsen – akit saját bevallása szerint megdöbbentett soha nem sejtett rokoni kapcsolata a néhai uralkodóval – a kutatócsoport kérésére DNS-mintát szolgáltatott, a minta pedig a Leicesteri Egyetem szakértőinek hétfői bejelentése szerint egyértelmű egyezést mutatott a parkolóban talált maradványok DNS-szekvenciájával.
Innen pedig már egyenes út vezetett a történettudomány szempontjából rendkívüli horderejű hétfői bejelentéshez.
A királyt egy későbbi időpontban, immár méltó tiszteletadás mellett a leicesteri katedrálisban helyezik ezúttal ténylegesen végső nyugalomra.
Aligha nyugszik el azonban az a vita, amely III. Richárdszemélyiségéről és megítéléséről az uralkodó halála óta zajlik. Továbbra is eldöntendő kérdés ugyanis, hogy mennyire a bosworth-i győzelem után trónra került Tudor-dinasztia befeketítő kampányának eredménye az a szinte démoni kép, amely Richárdról a mai napig fennmaradt, és amelyet William Shakespeare híres-hírhedt – nyomtatásban először 1597-ben megjelent – királydrámája még tovább feketített.
(MTI-fénykép: The Times)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)