ÍGÉRET (MÁJUS) HAVA 16.-ÁN… 

1842-ben e napon születött Feketeházy János magyar hídépítő mérnök († 1927)

Műve: A Szögedi Öreg Híd – Az első lábon álló közúti híd.

A szögedi öreg híd… amikor még illeszködött a klasszikus építött környezetébe…
Alsó ívekkel, a teret hangsúlyozva… Polgári világ értékeivel harmóniát árasztva…
Lássuk és halljuk, hogyan írt Babits róla :

Tisza hídján

Tenger az éj most
itt állok a hídon.
Távol a város
lángjai lógnak.
A szürke sötétben
kék villanyu foltok.

Szerte a vizen 
reszketnek a lámpák:
fekete réten
sárga virágok 
holdudvaru, bojtos
foszlányu szirommal.

Mostan a bús táj
fényszőnyege rojtos
gobelin, árnyalt
tompa szinekkel.
Aszfalton a messzi
kocsik zaja tompa.

Tompa a lelkem
s a lángpamutokkal
hímzett éjbe
betakarózik:
az Isten akarta,
hogy jőjjön e káosz.

Babits Mihály

1907-1908

Érdemös összehasonlítani a ma álló otromba szocreállal (szoc-otrombával)… 
Az elcseszött illesztékökkel, az iromba szegecsökkel…

De nappal talán még rémisztőbb a Feketeházy remekmű helyén álló bolsi barmolmány…

Érdemös lönne helyreállítani e mai torz helyött az Eredeti Igazit !
Addig pedig legalább a kedves kis tornyait…

A jövőre nézve pedig adódik egy másik kedves lehetőség : A már évtizedek óta várt 3. híd képe idézheti majd az eredeti Feketeházy-t !!!

Sz.

Hírlevél-válasz :

Lacikám!
Remélem sikerül bejutnod a közgyűlésbe, mert a legkiválóbb szegedi patrióta TE VAGY!
Viszont engem megleptek a barátaim, s ha esélyem nincs is, de legalább beolvasok nekik egyszer-kétszer a kampány alatt!
Ölellek: BG
2024.05.17.

ALAPOSABB KIBONTAKOZÁSUL PEDIG EGGY KIADÓS ÍRÁS FEKETEHÁZY JÁNOSRÓL :

A SZEGEDI HÍDEMBER: FEKETEHÁZY JÁNOS

A várost elpusztító árvíz után Szeged teljes újjáépítésének fontos része volt – a már 1787-ben felvetődött – állandó közúti Tisza-híd megépítése. 1880. július 1-jén kiadták a pályázati feltételeket és útmutatót. 1880 decemberében kezdődött a híd építése Feketeházy János tervei alapján.

Móra Ferenc 1933. február 5-én, a Délmagyarországban – a híd ötvenedik születésnapja alkalmából – megjelent írása nyomán megismerkedhetünk a „régi híd” magyar tervezőjével. A Feketeházy János által tervezett, impozáns híd 2013-ban ünnepelné 130 éves születésnapját. A Tiszán átívelő alkotást azonban 1944. október 9-én az oroszok elől visszavonuló német csapatok – a vasúti híddal együtt – felrobbantották…

Móra Ferenc: Kit ünnepeljünk?

Fekete István aláírással levelet kaptam, azzal a kéréssel, hogy a nyilvánosság előtt adjam meg rá a választ. Arról van benne szó, hogy a rekonstruált Szegeddel az Eiffel-híd is megérte az ötvenedik esztendejét – értetődvén Eiffel hídja alatt a közúti híd. A hozzám intézett kérdés most már az, nem tartanám-e nemcsak illendőnek, hanem okosnak is, ha a város ebből az alkalomból Eiffel-ünnepet rendezne, s arra meghívná a franciákat? Azok ezt bizonyosan nagy tisztességnek vennék, s az ország mai helyzetében mindent el kell követni, hogy a franciák jó szívvel legyenek hozzánk. Szegedre külön is ráférne egy kis barátságos francia megszállás, a barátságtalanban elég soká volt részünk. Mindezt nagyon szépen be lehetne illeszteni a szeptember elejére tervezett Szegedi Hét keretébe. Az országos érdeklődést is fokozná, ha műsorra lehetne tűzni a magyar–francia összeölelkezést a hídépítő zseni tiszteletére.

Ez a lényege a levélnek, aminek a gyakorlati elintézése az volna, ha tisztelettel áttenném oda, ahová csakugyan tartozik: a szegedi mérnökegyesülethez, amely mostanában kulturális egyesületeink élvonalába került agilitásával és komoly munkájával. A dolog annyival is inkább ez elé a fórum elé tartozik, mert úgy tudom, a hidunk ötvenedik születésnapját a mérnökegyesület is meg akarja ünnepelni.
A szándék ellen nem is lehet kifogása senkinek, nekem sincs. Sőt, én még tódítom is a szándékot: nemcsak Eiffelt kell ünnepelni, hanem rajta kívül még valakit, akinek legalább annyi köze van a szegedi hídhoz, mint neki.

 A MI HIDUNK

A mi nagyszerű hidunk, amely nemcsak a rekonstrukciónak vált dicsőségére, hanem általában is a hídépítő technikának, a szegedi köztudatban állandóan mint „Eiffel remeke” szerepel. Az idegeneknek is mindig úgy mutatjuk be, különösen, ha franciákhoz van szerencsénk. Magam többször vettem észre, milyen áhítattal tudja azt mondani az idegent kalauzoló szegedi ember, hogy „ezt Eiffel építette”. A nagy francia látogatáskor azonban az áhítatba kevélység is keveredett. Hadd lássák az előkelő jött-mentek, hogy mi már 1883-ban is tudtuk, mi a szép s francia mesterrel szerkeszttettük a hidunkat. Mink már akkor kinéztük az Eiffelből, hogy ügyes ember az, a franciák meg csak 1884-ben jöttek rá, mikor a babiloni tornyot építette nekik. Hát jó lesz revideálni a magyar barbárságról való legendát!
Hát ez a franciák kötelessége, csak nem nagyon sietnek vele, ördög vigye a dolgukat. A mi kötelességünk pedig az, hogy revideáljuk már egyszer a szegedi Eiffel-legendát is.

 AZ EIFFEL-LEGENDA

Mert csak legenda az, hogy a mi gyönyörű hidunk Eiffel remeke. (Olyan, mint az, hogy a Stefánia kioszkja a régi török vár maradványa. Sohase látott az egyéb „törököt”, mint azt a bosnyákot, aki nyáron alvét szokott árulni a tövében.) Igaz, hogy így van megírva a Reizner–Kulinyi-féle monográfiában is, a lexikonokban is, sőt a hídon elhelyezett emléktáblán is ez van bevésve, de azért a dolog mégsem igaz. A márvány csakúgy hazudik, mint a papiros, aminthogy azt a márvány sokszor megcselekszi.
Való igaz, hogy a szegedi hidat a párizsi Eiffel-cég építette, de az Eiffel neve alatt benyújtott terveket Feketeházy János magyar mérnök készítette. A szegedi híd nem a francia, hanem a magyar géniusz alkotása.
Ez az állítás, noha én már nem először állítom, talán még a régi szegedieket is meglepi, azért szükségesnek látom hiteles bizonyságra hivatkozni. A kultúrpalotában őrizzük azt a kiadványt, amelyben benne vannak mindazok a tervek, amelyek a szegedi hídpályázatra beérkeztek. Van köztük német, osztrák, holland tervezet. Valamennyinek a fölírása, magyarázó szövege idegen nyelvű, a tervet készítő mérnök nyelve. Csak az Eiffel-cég terveinek a szövege magyar. Azokat aligha írta az az A. G. Eiffel, aki a terveket szignálta. Mert azt nem lehet letagadni, hogy a tervek alatt valóban a francia építész neve van. Aminthogy a párizsi építőirodából kikerült terveket nem is szignálhatta más, mint a cégfőnök.

 FEKETEHÁZY, A TERVEZŐ

De a tervezőjük lehetett más, aminthogy más is volt. Idézhetem az egykori bizonyságot. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet akkori hivatalos lapja, az Építési Ipar 1883 végén hosszú cikksorozatban számol be Szeged rekonstrukciójáról. A városépítés legkiválóbb alkotásának a közúti hidat mondja, s ezt írja róla: „A hídnak tervei pályázat útján szereztettek be, amelynek feltételei közé tartozott, hogy a pályanyertes mű szerzője egyúttal meg fog bízatni az építéssel is. Ezen a pályázaton a külföld is részt vett, s büszkék lehetünk rá, hogy habár idegen név alatt is, hazai erő maradt a győztes. Az Eiffel párizsi cég által benyújtott, s legjobbnak talált tervet ugyanis Feketeházy szaktársunk készítette, s az Eiffel-cég azt tőle megvette és benyújtotta.”
Gondolom, ez a tanúságtétel elég világos és elég hiteles, vitának itt semmi helye nincs. Eiffel ez esetben azt csinálta, amit az öreg Dumas, aki olcsó pénzen megvette tehetséges névtelenek szellemi szülötteit, s kiadván őket a maga világhírű neve alatt, nagy kincseket szerzett ezekkel az adoptált regényekkel. A Monte-Christo folytatásai is ilyenek. A világ ura, meg a Holt kéz című ponyvák. Úgy látszik, a franciáknál azóta se ment ki a divatból ez a szokás, mert hiszen Poincaré is ugyanezt csinálta. Mással terveztette meg a trianoni békét, és a saját neve alatt hozta forgalomba.

 EIFFEL, A FŐVÁLLALKOZÓ

Eiffel tehát megnyerte a pályadíjat, fel is építette a hidat mint fővállalkozó, kapott is érte többet egymillió forintnál – hogy aztán ő mit fizetett a magyar zseninek, arról nem tudni semmit. Azt se tudjuk, legalább én nem tudom, a magyar zseni hogyan jutott összeköttetésbe a franciával; valószínűleg szegény legény volt abban az időben – noha már nem volt gyerekember, ötven felé járt –, s olcsó pénzért odaadta ércbeöntendő álmait a gazdag és már akkor is világhírű francia cégnek. Maga Feketeházy János megmaradt szegény államvasúti mérnöknek, s mint ilyen is csinált egyet-mást. Nevezetesen, ő tervezte a Keleti Pályaudvar tetőszerkezetét, a szolnoki Tisza-hidat, a fiumei forgóhidat, a komáromi Duna-hidat és a pesti Ferenc József-hidat, amit mind a lexikonból tudok. És az az érdekes, hogy Feketeházy címszó alatt a lexikon is vele tervezteti meg a szegedi hidat, amivel egy kötettel előbb Eiffel címszó alatt a francia dicsőséget szaporítja.
Én már többször is reklamáltam a szegedi híd dicsőségét a nagy magyar technikus számára, de az újságpapirost elviszi a szél. Az ötvenedik évfordulón azonban talán ő is kaphatna egy szerény táblát a híd oldalában. Eiffelt ünnepelni lehet okosság, de a magyar mérnöknek elégtételt szolgáltatni kötelesség. Talán össze lehetne egyeztetni az okosság kecskéjét a becsület káposztájával egy olyan emléktábla révén, amely azt hirdetné, hogy a szegedi hidat Eiffel építette Feketeházy tervei alapján.

Móra Ferenc
Délmagyarország, 1933. február 5.

FEKETEHÁZY JÁNOS

Hazánk talán legnagyobb hídtervező mérnöke 1842. május 16-án született a Nyitra vármegyei Vágsellyén. Édesapja, Feketeházy Domonkos – a község tanítója – nehéz körülmények között nevelte kilenc gyermekét, akik közül csak a két legidősebbet, közöttük Jánost, tudta taníttatni. A nagyszombati és a nyitrai gimnázium után János a bécsi műegyetem matematikai fakultásán tanult két éven keresztül, majd a már akkor is világhírű zürichi műegyetemen mérnöki oklevelet szerzett 1866-ban.
Bécsben az Osztrák–Magyar Államvasutak Igazgatóságánál kapott munkát. Főnöke hamar felismerte Feketeházy kiváló mérnöki képességeit, és egyre nagyobb, felelősségteljesebb feladatokat bízott rá. A gyors emelkedéssel persze irigyeket is szerzett. Mindazonáltal – sok kisebb hídterv készítése mellett – kiemelkedő szerepe volt a wien-stadlaui Duna-híd és a Boszporusz-csatorna hídjának tervezésében.

ELSŐ HELYETT UTOLSÓ

Fényes karrier előtt állt Bécsben, mégis az 1867-es kiegyezést követően hazatért Magyarországra. Itt azonban az akkor felállított Vasútépítészeti Igazgatóságon csak egy mérnökgyakornoki állást kapott, kis fizetéssel. Aki első lehetett volna, azt utolsónak sorolták.
Feketeházy a hazáját szerette volna gazdagítani külföldön szerzett tudásával, a tervei szerint épült alkotásokkal, ezért vállalta a megalázó besorolást. A következő huszonöt évben munkájával bebizonyította akkori főnökei rövidlátását és ostobaságát, bár a keserűség sokáig megmaradt benne. Hivatala 1873-ban beolvadt a MÁV-ba, így Feketeházy is az államvasutak szolgálatába lépett. Ebben az időben ő tervezte a MÁV szinte minden új hídját, de sok közúti híd és egyéb vasszerkezet is az ő tervei alapján épült. Nagyobb alkotásainak címszavas felsorolása is terjedelmes.
A magasépítés területén az ő munkája a budapesti Keleti pályaudvar vas tetőszerkezete; a központi fűtőház vasszerkezetei; a Magyar Állami Operaház tetőszerkezete (1875–85); a Vámház – ma Közgazdaságtudományi Egyetem – tetőszerkezete (1870–74); egy háromemeletes józsefvárosi bérház teljes terve.

A MÁV HÍDÉPÍTÉSZE

Mozgatható hidak területén ő tervezte a Fiumében épített első hazai forgóhidat, amely kétvágányú vasúti és közúti közlekedésre készült 1890 körül. Újrendszerű vasúti fordítókorongját több országban is átvették és alkalmazták.

A MÁV részére tervezett egy olyan – könnyen összeszerelhető – katonai hidat, amelyet minden állványozás, segédszerkezet nélkül lehetett megépíteni és leszerelni. A terv sikerére külföldön is felfigyeltek, így az orosz cári Hadügyminisztérium is rendelt tőle terveket egy hasonló hídra. Ezekben már hasznosította a hazai tapasztalatokat, így még jobban sikerültek. A korabeli nemzetközi sajtó elismerően írt róla.
Vasúti hídjai közül kiemelkedik az első déli összekötő Duna-híd Budapesten. Ő tervezte az 1889-ben épített szolnoki vasúti Tisza-hidat, amely az 1857-ben készített fahidat váltotta fel. Az 1878-as párizsi világkiállításra új rendszerű Duna-híd tervét készítette el, és küldte be. A terv díjat is nyert, de nem építették meg.
Közúti hídjai közül megemlítésre érdemes a fából készített poroszlói Tisza-híd, a komáromi Duna-híd (1892), a nagyváradi Sebes-Körös-híd (elsődíjas pályamunkája alapján készült 1880-ban), valamint ez idő tájt és ugyancsak pályadíj nyertesként a győri Rába-híd.

FEKETEHÁZY ÉS SZEGED

A szegedi közúti Tisza-hídra nemzetközi tervpályázatot írtak ki azzal a feltétellel, hogy magánszemély nem pályázhatott, csak olyan cég, amely egyben a kivitelezést is vállalta. Feketeházy is papírra vetette elképzeléseit, és azt egész életével megerősített elveinek megfelelően először magyar vállalkozóknak ajánlotta fel. Itt azonban merev elutasítással találkozott: senki nem volt hajlandó Feketeházy terveit a cég pályaműveként benyújtani. Ekkor felajánlotta a tervet a világhírű francia Eiffel-cégnek. Jellemző Feketeházy nemzetközi hírnevére, hogy az Eiffel-cég látatlanban elfogadta a tervet, nem tartottak attól, hogy szakmai jóhírük esetleg csorbát szenved egy rossz koncepció vagy megalapozatlan, gyengén kidolgozott terv miatt. Így történt azután, hogy az Eiffel-cég két tervvel pályázott, amelyek egyikét Feketeházy készítette. Ezt a bíráló bizottság döntéséig titokban tartották. A pályázatra 23 munka érkezett be a legnevesebb magyar, francia, belga, osztrák, holland, olasz és német vasszerkezeti vállalkozóktól. A rendkívül erős mezőnyben az első díjat Feketeházy terve, a híd kivitelezésére pedig a megbízást az Eiffel-cég kapta. A híd 1883-ban elkészült, és sokáig azt hitték róla, hogy Gustav Eiffel tervezte. A zseniális és ugyanakkor rendkívül szerény Feketeházy nem tett ez ellen semmit. Az igazságot dr. Lósy Schmidt Ede, a műszaki tudománytörténet egyik úttörője 1933-ban tárta a magyar szakmai közvélemény elé egy tanulmányában.

A BUDAPESTI FERENCZ JÓZSEF (SZABADSÁG) HÍD

Feketeházy életének fő műve a Fővám téri Duna-híd (ma: Szabadság híd) volt. Az 1893–94 telén lebonyolított pályázatot az Eskü téri (ma Erzsébet) híddal együtt írták ki, és bírálták el. A beérkezett 74 pályaműből 53 vonatkozott az Eskü téri hidra, 21 pedig a Fővám térire. Összesen tizenegy ország mérnökei pályáztak, a legtöbben (tizenhatan) Amerikából. Az első díjat egy német pályaterv kapta, ez azonban az Eskü téri hídra vonatkozott, és végül is nem épült meg. A második díjat Feketeházy nyerte a Fővám téri híd tervével.

A híd kivitelezéséhez Feketeházy tervét részleteiben át kellett dolgozni, megtartva azonban a vonalozást és az eredeti koncepciót. A terv átdolgozásába Feketeházyt nem vonták be, sőt egy időben a szerzőségét is kétségbe vonták. A sokszor mellőzött, háttérbe szorított Feketeházy ezt már nem tudta elviselni, szenvedélyes vitába bonyolódott a Mérnök Egylet Heti Értesítőjének hasábjain. Nem csoda, hiszen úgy érezte, hogy élete fő művének szerzői jogától akarják megfosztani. A vitában a szegedi Tisza-híd tervpályázatának megnyerését is felemlítette. A szerény, de ugyanakkor érzékeny ember hosszú időn át magába zárt keserűsége került ebben az 1896-os vitában felszínre. Ez magyarázza az itt-ott fellelhető túlzásokat és a hangnemet. A vitázó felek végül is visszavonták a megalapozatlan érveiket, megállapításaikat. Feketeházy szerzőségét vitapartnere is elismerte, és ma az utókor is vallja, Egyfajta mellőzést jelentett az is, hogy a pilonok bronztábláin szerepel ugyan a neve, de a nagy márványtáblán nem, (A szegedi Tisza-hídra is csak halála után, 1935-ben írták ki a Feketeházy János nevet.)
Az eredetileg Ferencz József híd névre keresztelt Fővám téri híd szépsége általános sikert aratott itthon és külföldön egyaránt, Mehrtens így ír róla Eisenbrückenbau című könyvében: „A budapesti Ferencz József Duna-híd külső megjelenésében a világ egyik legszebb konzolos hídja.”

AZ EL NEM ISMERT TERVEZŐ

A hosszú időn keresztül végzett megfeszített munka megviselte egészségét, így orvosi tanácsra 1892-ben nyugállományba vonult mint MÁV főmérnök. A pihenés használt a szervezetének, egészsége helyreállt, és magas kort ért meg. 1922-ben anyagi okokból visszaköltözött szülőfalujába, ahol röviddel később balesetet szenvedett, és egyik lábát amputálni kellett. Öt évvel később orbáncot kapott, amelynek 85 éves szervezete nem tudott ellenállni, 1927. október 31-én elhunyt.
Feketeházy János azok közé a kiváló magyarok közé tartozott, akik nem tudtak próféták lenni a saját hazájukban. Külföldön bizonyára óriási karriert csinált volna mind mérnöki hírnév, dicsőség, hivatali előmenetel, mind pedig a hozzá tartozó javadalmazás terén. Ez azonban idegen volt hazafiságától, magyarsága vállalásától. Magyar kortársaitól, hivatali feletteseitől viszont nem kapta meg az őt megillető elismerést. Kitüntetésben soha nem részesült, csak egyszer kapott írásbeli dicséretet Baross Gábor minisztertől. A következő generáció csendben elfeledte, csak a mai utódok próbálják tisztelettel adózva feltámasztani nagy hidászunk emlékét.

FEKETEHÁZY, AZ EMBER

Feketeházy jelentős alkotásai és munkássága ellenére sem részesült semmilyen kitüntetésben, elismerésben, igaz, hogy nem is vett részt semmilyen tülekedésben, s nem is kívánta ünnepeltetni magát. Szerény ember volt, akit kielégített az a tudat, hogy fontos és szép műveket alkotott. Egyetlen alkalommal kapott írásbeli dicséretet Baross Gábor minisztertől, de sem a komáromi Erzsébet-híd, sem a Ferenc József híd átadásán résztvettek névsorában nem találjuk.
A szegedi hídon is csak 1935. augusztus 11-én vasárnap helyezte el a Magyar Mérnök- és Építész Egylet a tiszteletére készíttetett emléktáblát, Tápay Dezső szobrászművész alkotását. Az avatáson H. Pap István, az Egylet szegedi bizottságának elnöke mondott beszédet. Itt Feketeházy tiszteletére már a főispán és a város polgármestere is megjelent és koszorút helyezett el.

A szegedi közúti Tisza-híd

A szegedi átkelő megvalósítására 1880. július 1-én írtak ki nemzetközi pályázatot szeptember 1-i beadási határidővel. A pályázati feltételek szerint a pályázaton csak azok vehettek részt, akik a híd megépítésére is vállalkoztak. Így tervező mérnökök csak vállalkozó cég útján pályázhattak. További feltételek voltak, hogy a költségek az egymillió-kettőszázötvenezer forintot nem haladhatják meg, a főnyílás legalább 110 méter legyen, továbbá – esztétikai okokból – a vasúti hidaknál általában alkalmazott párhuzamos övű rácsos tartókkal nem lehetett pályázni és a kivitelezéssel megbízott pályázónak a szerződési összeg tíz százalékát a szegedi Magyar Királyi Adóhivatalnál letétbe kellett helyeznie. Tehát csak jelentős tőkével rendelkező vállalkozók tudtak a pályázaton részt venni.

A FEDEZETHIÁNY

Feketeházy tervét a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárának (MÁVAG) ajánlotta fel, de „…a gyár ezévi költségvetésében az említett tervek megvételére a fedezet hiányzik, sajnálatomra elfogadhatónak nem találta” – szól az igazgatóság döntését tudató 1880. augusztus 11-én kelt válaszlevél. Ezután ajánlotta fel tervét Feketeházy a francia Eiffel cégnek, akik először idegenkedtek annak megvételétől, mert attól tartottak, hogy rossz fényben tünteti fel a céget, ha kitudódik, hogy idegen tervvel pályáznak. Feketeházy 1880. augusztus 9-én szerződést kötött Schickedanz Albert építész-festőművésszel (Műcsarnok, Szépművészeti Múzeum és Millenniumi Emlékmű építészeti részének későbbi tervezőjével) a híd építészeti részének megtervezésére, ennek a szerződésnek a szövege ismert, de ezt Gyengő László (az Eiffel cég megbízottja és a hídépítés későbbi vezetője) augusztus 19-én kelt levelében is rögzíti. Eiffelek a kért 5.000 forintot nem adták meg a tervért, de győzelem esetére 10.000 forint fizetésére tettek ígéretet. Feltétel volt, hogy „…egy szót se szóljanak senkinek, míg a tervbírák ki nem mondották véleményüket”. Határidőre 12 tekintélyes európai cég összesen 23 pályatervet nyújtott be. Eiffel cég is két tervvel pályázott. A bíráló bizottság 1880. szeptember 16-án döntött és az Eiffel által benyújtott második tervet nyilvánította győztesnek. Ez volt Feketeházy terve!!

 EIFFEL SZEGEDEN

Eiffel Szegedre jött és október 19-én aláírta a szerződést. Bár a Péter Lloyd című napilap már szeptember 19-én megírta, hogy a tervet Feketeházy készítette (és utána több újság is tudósított erről) és az Építő Ipar című műszaki hetilap október 21-én kelt, Feketeházy által írt levelet is közölte, melyben jogainak védelmében leszögezte, hogy a tervet ő készítette, hazánkban sokáig az a nézet tartotta magát, hogy a terveket az Eiffel cég készítette. A híd átadásának közelgő félévszázados évfordulója alkalmából Móra Ferenc, a kitűnő író és múzeumigazgató 1933. február 5-én a Délmagyarország c. lapban „Kit ünnepelünk?” című tárcacikkben írta meg – korábbi híradásokra hivatkozva –, hogy a híd tervezője Feketeházy János. Móra felkérésére Lósy-Schmidt Ede az általa felkutatott dokumentumok alapján bizonyította be, hogy a híd Feketeházy tervei szerint épült.

A LEGSZEBB HÍD

A hidat – mely a bíráló bizottság 12 oldalas jegyzőkönyve szerint mind külső csínyre, mind alakjára nézve messze felette áll vetélytársainak – 1880. december 14-én kezdték építeni és 1883 szeptember 13-án ünnepélyesen átadták a forgalomnak. Délig ingyen lehetett átmenni, de délután is, a rossz idő dacára nagy volt a forgalom. Ezen a napon 12.787 személy ment át rajta.
A felsőpályás híd a folyómedret egy ívvel, az ártéri részt három ívvel hidalta át, alépítményeit a Gregersen G. és Fia cég, a vasszerkezetet az Osztrák-Magyar Államvasút Társaság resícai és aninai gyára készítette.

Forrás: Szeged Panoráma

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...