Ma a világ 53 országban ölnek keresztényeket a muzulmánok. Európa brüsszenetes idiótái pedig gőzerővel importálják a terrort…

Historia est magistra vitae – A Történelem az Élet tanítómestere !

1571-ben Mag (október) hava 7.-én a hatalmas török hajóhadra mért elsöprő vereséget az egyesült spanyol-velencei hajóhad a Lepantói Csatában. Valahogy így kellene ma is föllépnie a folyton fenyegetett kereszténységnek a muzulmán terrorral szemben !

Az ütközetben körülbelül 600 hajó vett részt, a Földközi-tenger összes gályájának két harmada és csaknem 140 ezer ember … katonák, tengerészek, evezősök (szabadok és rabszolgák) …

Málta 1565-ös sikertelen török ostroma után I. Szulejmán oszmán szultán északnyugat felé terjeszkedett, és Magyarországot támadta meg. Az idős uralkodó Szigetvár ostroma közben halt meg. A törökök visszavonultak, és az 1568-ban kötött Drinápolyi Béke biztosította a nyugalmat a Duna mentén. Az új szultán, II. Szelim úgy döntött, hogy a Földközi-tengeren folytatja a hódítást. Itt a törökök óriási fölényben voltak, hiszen a katolikus államok belső problémáikkal, főleg a reformációval küszködtek, és évtizedekig nem voltak képesek egyesíteni haderejüket a muzulmán terror ellen.

Az egységes fellépés legerőteljesebb híve V. Piusz pápa volt, aki 1566 óta ösztökélte a keresztény hatalmakat, hogy indítsanak új keresztes hadjáratot az Oszmán Birodalom ellen.

A keresztény hajóhad 1571 nyarán gyűlt össze a Messinai-öbölben. A több mint kétszáz gályát Velence, a Pápai Állam, Spanyolország, a Genovai Köztársaság, a Savoyai Hercegség, a toszkánai Szent István Lovagrend, valamint a Máltai Lovagrend szerelte föl.

A döntő csatát megelőző évben 1570 nyarán a szultán 300 gályával és több mint 60 ezer emberrel megtámadta Ciprust, és alig két hónap alatt elfoglalta. A főváros, Nicosia 46 nap ostrom után, 1570 szeptember 9-én esett el. A győzelem után a törökök háromnapos szabad rablást engedélyeztek a katonáknak: húszezer embert lemészároltak, ezer nőt és gyereket pedig rabszolgasorba vetettek. Ezután minden ciprusi város megadta magát Famagusta kivételével, amely még hónapokig kitartott.

A flottákban többféle gálya szolgált. A legáltalánosabb a gallia sottil (közönséges gálya) volt, amely a flották nyolcvan százalékát tette ki. Egy szabályos velencei gallia sottil 41 méter hosszú, öt méter széles, 1,2 méter merülésű volt. A hajót 144 evezős húzta, oldalanként 72 lapáttal. 

A keresztények „titkos fegyvere” a velencei fejlesztésű galeassz, a nagy spanyol gályák és a kereskedelmi vitorlások ötvözete volt. Mérete miatt nehéz volt vele manőverezni, ezért csak korlátozottan lehetett a csatában bevetni. Egy galeassz 47 méter hosszú és nyolc méter széles volt, 250-300 katonát szállított, és 70 tengerész dolgozott rajta. Kilenc nagy ágyúval és sok kisebb tüzérségi fegyverrel szerelték fel őket…

A Szent Liga hajóinak gyülekezése nem zajlott zökkenőmentesen Messinában, a spanyol és az olasz katonák folyton torzsalkodtak. Parancsnokok föl-fölakasztattak néhányat közülük, hogy helyreállítsák a rendet. A velencei parancsnok, Sebastiano Venier maga is engesztelhetetlenül gyűlölte a spanyol szolgálatban álló Doriát, mert meggyőződése volt, hogy nem akar harcolni a törökökkel. Doria fő utasítása uralkodójától a spanyol flotta védelme volt.

A velenceieket általában számítónak tartották, akik a lehető legkevesebbet költötték a hadjáratra. Közös meggyőződés volt, hogy a velenceiek azért indították útnak gályáikat föltűnően kevés katonával fedélzetükön, mert ezen is spórolni akartak. Egy korabeli forrás szerint a velencei gályákon egyenként csak 75 katona volt. Ezért azt az utasítást kapták a főparancsnoktól, hogy vegyenek fedélzetükre külföldi harcosokat. Így az ütközetben 1500 spanyol és 2500 olasz harcolt a velencei hajókon.

Ali több mint háromszáz hajója egy félhold ívében várakozott a Szent Liga flottájára. Korabeli források szerint annyira biztosak voltak a győzelemben, hogy október 6.-án este már mulatoztak és ünnepeltek. A törökök – szökött gályaraboktól – tudtak arról, hogy a velenceiek és a spanyolok egész úton veszekedtek, így meggyőződésük volt, hogy a keresztény flotta szétesik…

A keresztény hajók a kedvező széllel gyorsan közeledtek a török flotta felé, majd megkezdték az ágyúzást. A nehézgályák sortüzet lőttek a török hajókra, amelyeknek el kellett haladniuk mellettük, ha támadni akartak. A galeasszok hatalmas felfordulást okoztak a török sorokban, a mozgásképtelenné vált hajókba belefutottak más gályák. Amikor a csata korai szakaszában egy lövedék eltalálta zászlóshajója, a Szultána díszes lámpását, Ali viccel ütötte el a feszültséget: „Olyanok, mint a gyerekek: összetörik a szép tárgyakat”. A veszteség a török oldalon azonban óriási volt: a keresztény ágyútűzben, még a kézitusa előtt Ali pasa hajóinak egyharmada elsűllyedt, vagy súlyosan megrongálódott…

A török zászlóshajó egy órányi küzdelem után, 13 óra körül elesett. A véres kézitusában meghalt maga Ali pasa is. Don Juan de Austria pedig lándzsaszúrástól sebesült meg a lábán.

Ali pasa fejét levágták, és lándzsára tűzték…

A La Real hátsó árbócára felvonták a Szultána Korán-versekkel díszített lobogóját, a török zászlóshajóra pedig a Liga lobogóját húzták fel. Ezt látva a török sereg megzavarodott. A hajók egy része megpróbált visszafordulni és elmenekülni, megzavarva a továbbra is harcban álló egységeket. A vége mészárlás lett, a török főerő kevéssel délután egy óra után összeomlott, és a jobbszárny sorsára jutott. Pertu pasa egy gyors hajóval szökött meg a csata helyszínéről…

A becslések szerint a csatában a keresztények közül nagyjából nyolcezer vesztette életét, míg a halott törökök számát 20-30 ezer főre teszik. A liga 117 gályát zsákmányolt, és több ezer embert ejtett fogságba, és mintegy 15-20 ezer keresztény gályarabot felszabadított. Nyolcezer keresztény megsebesült, köztük az egyik pápai gályán szolgáló Miguel de Cervantes is. 

A keresztény zsákmány 137 török gálya volt…

A török flotta megsemmisült. A Szent Liga ugyan hamarosan fölbomlott, viszont az Oszmán Birodalom soha nem nyerte vissza egykori tengeri erejét. E csata egyben a kézi erővel hajtott hajók utolsó nagy ütközete volt, a gályák helyét ezután átvették a vitorlások…

A török birodalom hatalmas erejét azonban még ez a katasztrófa sem törte meg teljesen. 1572-re a teljes flottát újjáépítették. Uludzs Alit nevezték ki főparancsnoknak. A birodalom azonban soha nem heverte ki a tapasztalt hajósai ezreinek elvesztését…

A vesztes ütközet után a török hajóhad kerülte az összecsapást a keresztényekkel. Ebben az időben fölépült az új flotta, amelyben megjelentek a mahonék, a nagy tűzerejű török nehézgályák. 1572 áprilisára 250 gálya és öt nehézgálya állt készen a harcra…

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...