Scroll To Top

„Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed…” ( Petőfi – A Nemzethez )

Szavazzon az Év gyógyszerészére!

Hírek 2013. febr. 28.

Meghirdették az Év gyógyszerésze pályázatot, az érdeklődők április 30-ig szavazhatnak a jelöltekre a verseny honlapján.

A szervezők a beérkezett szavazatok alapján rangsort állítanak fel, a szakma döntése és a lakossági voksok alapján 10-10 gyógyszerészt választanak ki. Az összesen húsz jelöltből a szakmai zsűri döntése értelmében végül egy szakember veheti át idén az Év gyógyszerésze díjat – mondta el Samu Antal, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alelnöke a pályázat csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
A pályázat kulcsüzenete: a terápia szakértője az orvos, a medicina szakértője pedig a gyógyszerész – hangsúlyozta Mikola Bálint, a szövetség elnöke.
A kiírók olyan gyógyszerészt szeretnének elismerésben részesíteni, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldások alkalmazásával és betegközpontú szemléletével a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban, a gyógyszerfejlesztésben egyaránt. A pályázat célja az Év gyógyszerésze díjat elnyert gyógyszerésznek országos nyilvánosságot és kiemelkedő szakmai rangot adni munkájához, elismerve annak követésre méltó minőségét.
A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége koordinálásával a Magyar Gyógyszertudományi Társaság és a Magyar Gyógyszerészi Kamara – a Roche Magyarország Kft. támogatásával – immár harmadik alkalommal hirdette meg a pályázatot, amelyről további információkat a www.evgyogyszeresze.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)