Február elseje a Tisza élővilágának világnapja. Ezen a napon érkezett ugyanis Magyarországra 2000-ben az a körülbelül százezer köbméternyi, cianidot és nehézfémet tartalmazó szennyvíz, amely a nagybányai aranybánya tározójából zúdult előbb a Lápos folyóba, majd a Szamosba, és onnan a Tiszába.
A szőke folyó hazai szakaszán két hét alatt vonult le a szennyezés. A Lápos folyón a cianid mennyisége a vízben az egészségügyi határérték 180-szorosa volt, a Szamos és a Tisza összefolyásánál 135-szörös. Mire a kisköre duzzasztót elérte a mérgező ár, addigra (a duzzasztásoknak és az árvíznek köszönhetően) már „csak” 34-szerese. Szegednél a határérték 15-szörösét mérték a szakemberek. Halpusztulást még Belgrád alatt is tapasztaltak, a Duna bulgáriai szakaszán is határérték feletti volt a szennyezés. Ahol a cianidos ár újra Románia területére érkezett, még mindig kimutatható volt mérgező anyag jelenléte a vízben.
A Tisza magyarországi szakaszán gyakorlatilag a teljes élővilág elpusztult. A folyón valóságos halszőnyegek úsztak le. A szennyezés évében készült becslés szerint több mint 1200 tonna hal pusztult el a Tiszán.
Mindezt egy nemzetközi vizsgálóbizottság megállapítása szerint emberi mulasztás okozta. A román-ausztrál tulajdonú Aurul a környék fémbányáiban felhalmozott meddőhányókból nyerte ki az aranyat és ezüstöt ciános kioldással. Mivel az eljárás vízigénye igen nagy, a mérgező mosóvizet ülepítés után újra felhasználták. A Zazar község közelében lévő ülepítőmedence gátja 2000. január 30-án éjszaka mintegy huszonöt méteres szakaszon átszakadt, a ciánt és nehézfémeket tartalmazó szennyvíz a Lápos folyóba ömlött, majd a Szamoson keresztül elérte a Tiszát. A vállalatnál nem létezett kárelhárítási terv, így nem történt kísérlet sem a szennyezés lokalizálására, sem enyhítésére. A ciánfolt 12-én hagyta el Magyarország területét, óriási pusztítást hagyva maga után.
A magyar vízügyi szerveknek sikerült elérni, hogy a Tisza-tó felületének 93 százaléka épen maradt, a kiskörei erőmű alatti szakaszon már mintegy negyedével csökkent a cián koncentrációja, a holtágak és az árterek csak minimális mértékben szennyeződtek.
A Tisza  a vártnál jóval gyorsabban tért magához. Fürödni már a szennyezés levonulása után nem sokkal lehetett, 2002-re rendbe jött az alacsonyabb rendű élőlények (kagylók, szitakötők, kérészek, rákok) állománya, s három-négy év alatt a vízi élővilág kilencvenöt százaléka ismét megjelent a Szamosban és a Tiszában.
Magyarország a ciánszennyezés miatt 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely az élővilágot ért károkat és ezek helyreállítási költségeit is tartalmazza. A magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított az Aurul ellen, mivel az nem válaszolt a peren kívüli megegyezés iránti ajánlatra. Az elhúzódó perben 2006-ban a Fővárosi Bíróság közbenső ítéletként kimondta, hogy a ciánkatasztrófáért az Aurul jogutódát, a Transgold céget terheli a felelősség.

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...