Scroll To Top

Az illegális bevándorlás - vagyis bűnözés - támogatása bűnpártolás !
Érdemes volna a bűnpártoló Európának
végre a jog talajára lépni!

Pályázat középiskolásoknak: a Kárpát-medencébe utazhatnak márciusban

Hírek 2012. jan. 31.

Magyarországi középiskoláknak írt ki pályázatot a Rákóczi Szövetség, hogy március 15. alkalmából Kárpát-medencei határon túli települések magyar középiskolájához látogathassanak középiskolás csoportok. A jelentkezéseket február 15-ig lehet benyújtani. A szövetség 1994 óta hirdeti meg március 15-i diákutaztatási programját magyarországi középiskolásoknak azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence valamely határon túli településére utazzanak, és ottani magyar társaikkal közösen. A program fő célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyarországi és a határon túli magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között. A programot az idén is pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, erre bármely magyarországi középiskola jelentkezhet. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, ehhez a Rákóczi Szövetség 200 ezer forint utazási támogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében. További információk a www.rakocziszovetseg.org honlapon találhatók. (MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)