Scroll To Top

A bűnvándorlás támogatása bűnpártolás !
Az illegális (törvénytelen) bevándorlás támogatása bűnrészesség !
Érdemes volna a bűnpártoló Európának végre a jog talajára lépni !

Elkezdődött: sztrájkbizottságot alakított a szegedi egyetem

Szögedi hírek 2012. dec. 07.

Sztrájkbizottság megalakításáról szóló együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzata és a Hallgatói Hálózat szegedi csoportja – közölte az SZTE EHÖK pénteken.

A kormány által szerdán elfogadott, 2013-ra vonatkozó keretszámokat, melyek többek között „ellehetetlenítik a Szegedi Tudományegyetem jövőbeni működését” – elfogadhatatlannak tartja mind az SZTE EHÖK, mind a szegedi Ha-Ha – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A két szervezet egyetért abban, hogy az új felsőoktatási törvény hozta változások – hallgatói szerződés, részösztöndíj – valamint a jövő évre vonatkozó keretszámok a felsőoktatás és a fiatalok jövőjét veszélyeztetik.

A szegedi HaHa ugyanakkor hangsúlyozza, hogy továbbra is az SZTE EHÖK-től függetlenül működő csoport, azonban a jelenlegi helyzetben úgy látják, hogy az összefogás elengedhetetlen, és a hallgatói érdekeket a sztrájkbizottságon belül hatékonyabban tudják képviselni a szegedi hallgatói önkormányzattal együttműködve.

Barcza Dániel, a HaHa tagja a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában azt mondta, személyesen támogatja a HÖOK népszavazási kezdeményezését, de szervezetüknek még nincs hivatalos álláspontja, hétfőn délutánra szerveztek hallgatói fórumot az ELTE lágymányosi kampuszában, ahol dönthetnek arról, mit lépnek a kormány támadására.

Korábbi felhívásukban azt írták, a helyzet tarthatatlan, ezért feljogosítva érezzük magunkat az ellenállásra, a szembefordulásra, a mostani és leendő egyetemisták, valamint az oktatók érdekeinek megvédésére. Országszerte önszerveződésre és cselekvésre szólítanak fel minden érintettet.

Az SZTE EHÖK MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint amennyiben véglegesek a sajtóban megjelent, 2013-ra vonatkozó felsőoktatási keretszámok, abban az esetben komoly esélye van annak, hogy bezárja kapuit a szegedi intézmény.

A kormány által elfogadott javaslat alapján jövőre csupán 10 480-an vehetnének részt állami ösztöndíjas képzésben, ez a szám 16 670-el kevesebb az idei évinél. Az SZTE tizenkét karának a legjobb esetben is 60 százalékos hallgatói létszámcsökkenéssel kell számolnia az SZTE EHÖK szerint, amely úgy becsüli: ez három év alatt azt jelenti, hogy a hallgatói létszám a harmadára, nagyjából 10 ezer főre csökken.

Forrás: HVG.hu

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)