Scroll To Top

A Hun után ma a Magyar Kultúra Holokauszt zajlik !
A Nagy Kérdés, hogy tűrjük-e ?!

Teljesítette vállalását az SZTE Kutatóegyetemi Kiválósági Központja

Szögedi hírek 2012. nov. 09.

Szeged, 2012. november 9., péntek (MTI) – Sikeresen befejeződött a Szegedi Tudományegyetem Kutatóegyetemi Kiválósági Központjának munkája, minden vállalást teljesítettek a mintegy 3 milliárd forintos projektben – mondta el a pénteki zárókonferencián Rácz Béla általános rektorhelyettes az MTI-nek.

Rácz Béla kifejtette: a 2010-ben indult, 95 százalékos támogatású projekt öt elemből állt. A legfontosabb célja az volt, hogy a kutatóegyetemek nemzetközi versenyében a versenyképességet biztosítsa, a tudomány és az oktatás területén egyaránt. Most már számos nemzetközi intézet minősíti a felsőoktatási intézményeket, és a felsőoktatás minden mozdulata, a hallgatók-oktatók létszáma, eredményei, publikációi egy éven belül megjelennek egy listán, amely az adott intézmény jövőjét befolyásolja. Erre kiemelt figyelmet kell fordítani – mondta a rektorhelyettes. A projektben vállalt feladatok, köztük a fiatal kutatók útra indítása, új tudományos eredmények előállítása és publikációja, valamint megismertetése a közönséggel is feladat volt, ami sikeresen befejeződött. A publikációk száma lényegesen nőtt – tette hozzá. Az öt interdiszciplináris alprogram – a szuperlézer alprogram, a kémia, agyagtudomány, gyógyszerkutatás alprogram, a molekuláris biológia, genetika, orvostudomány alprogram, a környezettudomány, energetika alprogram és az információs társadalom alprogram – a nemzetközi kutatás élvonalába tartozik. Mindezek szellemi potenciáljának, valamint kutatási infrastruktúrájának fejlesztése elősegítette a nemzetközi kutatási térségbe való becsatlakozást, valamint a kapcsolódó innovációs programok sikeres lebonyolítását – magyarázta a professzor.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)