Scroll To Top

„Az a nemzet, amelyik emlékeit veszni hagyja, az a saját síremlékét készíti és vesztesége az emberiségnek.”
Ipolyi Arnold

Újabb elektronikus adatbázisokkal bővült az SZTE könyvtára

Hírek 2012. nov. 09.

Több mint 200 ezer oldalnyi anyagot tett elektronikusan elérhetővé, kereshetővé, kutathatóvá a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klebelsberg Könyvtára. Az intézmény három új adattárat, azaz repozitóriumot tett elérhetővé a meglevő adatbázisok mellé.

Páratlan lehetőséget kínál az érdeklődőknek, és új távlatokat nyit a sajtó- és tudománytörténeti kutatásokban az SZTE Klebelsberg Könyvtár ezzel a munkával. A bibliotéka szakemberei aprólékos munkával, speciális gépek segítségével bővítették digitális archívumukat, így immár a valaha volt összes szegedi egyetemi folyóirat, tudományos munka és évkönyv elérhető elektronikusan is – mondta Kokas Károly, az SZTE informatikai főigazgató-helyettese a pénteki szegedi sajtótájékoztatón.
Az új tudományos és szépirodalmi adatbázisban több mint 90 egyetemi esztendő 170 ezer oldalon megjelent 11 ezer cikkét böngészhetik a látogatók 46 millió kereső-kifejezés segítségével. Digitalizálták a Szegedi Tudományegyetemhez és jogelődjeihez köthető egyetemtörténeti jelentőségű kiadványokat, hallgatói lapokat is, ennek keretében virtuálisan hasonmásban és teljes szövegben is olvasható, lapozható a hatvanéves Szegedi Egyetem című újság valamennyi száma. A bővülő anyag az universitas történetének eddig rejtett, alig elérhető forrásait 26 ezer oldalban teszi közzé. A harmadik adatbázis a digitálisan elérhető és szintén fontosnak tartott egyéb folyóiratok tára.     A három új adatbázis és a hozzájuk kapcsolódóan fejlesztett közös keresőszolgáltatás az SZTE Klebelsberg Könyvtár repozitórium-rendszerébe illeszkedik. A repozitóriumok Contenta gyűjtőnév alatt találhatók meg az intézmény honlapján. A rendszerben korábban elkészült adatbázisokban kereshető és részben olvasható csaknem 23 ezer diplomamunka, 1200 doktori disszertáció, 700 tudományos publikáció, és az egyetem szenátusának dokumentumai.     Az új adatbázisokhoz eddig mintegy 350 ezer oldalt digitalizáltak, ezek közül 210 ezer oldal ár bekerült valamelyik repozitóriumba, de a munka tovább folytatódik – mondta Kokas Károly.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)