Európa szívéből
A Cár Bomba (oroszul: Царь-бомба) a Szovjetunió által kifejlesztett 50 Mt-s hidrogénbomba. A hidrogénbomba természetesen magyar-zsidó gondolat: Teller Ede találmánya. A „tiszta bomba”.Rombolása méretéhez képest alig hagy sugárzást maga után.
A muszkák (oroszok) és különösen a szovjetek azonban mindig is szerették a méreteket. Megépítették a legnagyobbat! Ha koppincs is, de nagyobb, mint az eredeti. (Négyszer nagyobb, mint a legnagyobb amerikai.)
A valaha megépített legnagyobb hatóerejű atomfegyvert az 1950-es évek közepén fejlesztették ki, és 1961. Mag hava (október) 30-án robbantották fel Novaja Zemlja fölött. A górbomba a hidegháború során természetellenes propagandacélokat szolgált. A fejlesztés során „Ványa” ill. „Nagy Iván” néven szereplő bombát a Nyugat nevezte el Cár Bombának, furcsa is lett volna a cár-mészáros szovjet hatalomtól ilyen rendszerellenes névadás. A „Cár Puska” (a világ legnagyobb ágyúja) meg a „Cár Harang” (a világ legnagyobb harangja) is bizonyára névmintául szolgáltak. Talán „Rettegett Iván” rémképe is segített a képzettársításban. Mára azonban ezt az elnevezést vették át és használják széles körben az orosz források is. Hivatalos szovjet típusjelzése AN602 volt, de ismert az RDSZ–202 jelzés is.
A Cár-bomba másolata múzeumban
A Cár Bomba soha sem állt hadrendben, szerepe elsősorban a Szovjetunió nukleáris képességeinek demonstrálása volt a hidegháború alatt, főként annak csúcspontján, az 1960-as évek elején. A bomba kísérleti robbantását Nyikita Hruscsov pártfőtitkár kezdeményezte 1961. július 10-én, azzal, hogy arra az SZKP XXII. Kongresszusának ideje alatt kerüljön sor. A fejlesztésének kezdetei azonban az 50-es évek közepéig nyúlnak vissza.
A Cár-bomba egy 50 Mt (50 millió tonna TNT-nek megfelelő) hatóerejű többfokozatú termonukleáris fegyver (hidrogénbomba). Eredetileg háromfokozatúra és kb. 100 Mt hatóerejűre tervezték, de ekkor igen jelentős radioaktív csapadék keletkezett volna. Ennek csökkentése érdekében a harmadik fokozatban az urán-238 köpenyt ólommal helyettesítették. A kialakításnak köszönhetően a felszabaduló energia 97%-a a fúzióból származott, így a radioaktív szennyezés kismértékű volt. A bomba igen nagy hatóereje ellenére az egyik „legtisztább” atomfegyver volt. Tömege 27 tonna, a fékezőernyő tömege pedig további 800 kg. Hossza 8 m, legnagyobb átmérője pedig 2 m.
A bombát az Arzamasz–16 zárt városban (mai neve: Szarov (talán beszélő név?), város a Nyizsnyij Novgorod-i területen) lévő kutatóintézetben tervezték és építették. Kifejlesztésében Julij Boriszovics Hariton vezetésével fontos szerepet játszottak Andrej Szaharov, Viktor Adamszkij, Jurij Babajev és Jurij Trutnyev fizikusok.
A Cár Bomba felrobbantása után röviddel a tervező, Andrej Szaharov nyilvánosan követelte az atomfegyverkezés beszüntetését. Hasonló a szovjet „zseni” ébredése az atombombát kierőszakoló, majd később betiltását követelő – a minden korok hiú tudósaival egy követ fújó – Einstein „bombaszilárd” álláspontjával.
A hordozó repülőgép
Az első változat a tervek szerint még 40 tonnás volt, de ezt a bombázó repülőgép fejlesztői az OKB–156 tervezőirodában túlságosan nagynak találták. A bomba tömegét később 20 tonna körülire csökkentették. A Tupoljev-tervezőiroda (OKB–156) a Cár-bomba hordozására a már hadrendben álló Tu–16, vagy az éppen a fejlesztés végső stádiumában lévő Tu–95 nehézbombázó átalakított változatát javasolta. Végül a Tu–95 mellett döntöttek, a Cár Bomba hordozására átalakított változat pedig a Tu–95V típusjelzést kapta.
A Cárbombázó ifjabb változata (Tu–95MSZ) – A Tu–95 (NATO-kódja: Bear) a Szovjetunióban kifejlesztett stratégiai bombázó repülőgép. Többféle felszereltséggel, több szerepkörben is alkalmazták. A Tu–95-t elsősorban rakétahordozó nehézbombázóként használják.
A Tupolev Tu-95 BEAR háromnézeti rajza
A repülőgép átalakításanak előkészületei már az 1950-es évek közepén elkezdődtek, a munkálatokat Alekszandr Nadaskevics irányította. A nagyméretű légibomba felfüggesztéséhez át kellett alakítani a Tu–95 bombaterét, meg kellett erősíteni a repülőgép egyes szerkezeti elemeit, valamint át kellett alakítani a fegyverfelfüggesztési pontokat, és a törzsből ki kellett szerelni az üzemanyagtartályok egy részét. 1955-re elkészültek az átalakítás tervei. A bombát a törzsbe félig besüllyesztett állapotban függesztették a gépre. A bombát három bombazár rögzítette, ezek egyidejű nyitásáról átalakított elektromos berendezések gondoskodtak. A gép átalakítását Zsukovszkijban végezték. A munkálatok 1956-ban kezdődtek és 1959-ig folytak. A kísérleti repülésekhez elkészítették a Cár Bomba makettjét.
A Cár Bomba gombafelhője 160 km távolságból. Magassága 56 km a fölvétel pillanatában.
A Cár Bombát a szállító repülőgép 1961. október 30-án 10 500 m magasságban oldotta ki, és az a földfelszín felett 4000 m (a tengerszint felett 4200 m) magasságban moszkvai idő szerint 11 óra 32 perckor robbant föl a Novaja Zemlja északi részén lévő nukleáris kísérleti telep fölött (73.85° N 54.50° E). A bomba megfelelő magasságon való felrobbantásáról légnyomásérzékelő gondoskodott.
A Cár Bomba tűzgömbje kb. 8 kilométeres átmérővel, csaknem elérte a 10,5 kilométeren távozó hordozóját, a Tu-95-ös bombázórepülőgépet. A levegőben robbant, hogy kevesebb rengést idézzen elő. Így azonban még ejtőernyővel késleltetve is veszélyeztette a bombázó személyzetét.
A Cár Bomba ugyan az 1950-es évek végére készen volt, de a hidegháborús helyzet átmeneti javulása miatt akkor nem került sor a kísérleti robbantásra. Csak 1961-ben, a keleti és a nyugati szembenállás erősödésekor (ld. 1961-ban az első berlini fal, 1962-ben a kubai rakétaválság) vált időszerűvé a fegyver képességeinek demonstrálása. A Tu–95V bombázó 1959-re ugyancsak készen állt, de utána egy Kijev melletti katonai repülőtéren, Uzinban gyakorlógépként állomásozott. 1961-ben a gépet áttelepítették az Arhangelszki területen lévő Vaenge repülőterére, ahol felkészítették a kísérleti bombavetésre. Ennek során a gép fehér színű hővédő réteget kapott, majd felszerelték rá a bombát is.
A robbanás tűzgömbje elérte a földfelszínt, és kis híján a bombát kioldó repülőgépet is. A fényhatás még 1000 km távolságból, így Finnországból is látható volt. A hőhatás akkora volt, hogy még 100 km-es távolságban is harmadfokú égési sérüléseket okozott (volna). A robbanáskor kialakult gombafelhő 64 km magasra emelkedett, és 30–40 km széles volt. A rengési (szeizmikus) lökéshullámok háromszor kerülték meg a Földet.
A bomba hatóerejét az amerikai források kezdetben 57 Mt-ra becsülték, de az 1991 utáni hivatalos orosz források is az 50 Mt-s hatóerőt erősítik meg. A Cár Bomba robbanásakor 39 nanoszekundum (3,9·10−8 másodperc) alatt 2,1·1017 joule energia szabadult fel, ez 5,3·1024 watt teljesítményt jelent. A Cár-bomba felrobbantása volt ezidáig az emberiség történetében mesterségesen felszabadított legnagyobb energia, amely nagyjából megegyezik a Nap ugyanennyi idő (39 nanoszekundum) alatt kibocsátott energiájának 1%-ával.
A Castle Bravo kísérleti robbantás gombafelhője
Összehasonlításul, az Amerikai Egyesült Államok által épített legnagyobb nukleáris fegyver, a B41-es bomba hatóereje 25 Mt, a legnagyobb felrobbantott amerikai atomfegyver, a Castle Bravo kísérlet hatóereje pedig 15 Mt volt. Kevesebb, mint negyede a kevély szovjet rettenetnek!
Tsar Bomba – Largest Nuclear Device Ever Tested (50MT)
Ajánlott (forrás)olvasmány: Cár-bomba
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...
