Scroll To Top

Mindent szabad ma Európában...
csak (hagyományőrzően) európai módon gondolkodni
meg élni nem !!!

2,8 milliárd jutott idén állami utakra Csongrád megyében

Hírek 2012. okt. 24.

Csongrád megye – A megye útjainak fele rossz, ehhez képest idén is csak 22 kilométer helyreállítására futja. A legnagyobb szakaszt Röszke és Mórahalom között javítják: 10 kilométert 1,1 milliárdért.

A nyárias őszben hosszasan dolgozhatnak az útépítők megyeszerte. Az ünnep előtt a megye állami közútjáért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. még dolgoztatott a Röszkét Mórahalommal összekötő úton. A kivitelező a Magyar Aszfalt Kft., 1,1 milliárd forintból újítja fel a lyukasra koptatott út 9,9 kilométerét. A munka várhatóan csak jövőre készül el teljesen.

Idén és jövőre a megyében 2,78 milliárd forintból 22,2 kilométer utat tetet rendbe a Magyar Közút – tudtuk meg Pécsi Norbert Sándor szóvivőtől. A mórahalmi út mellett a Királyhegyes–Makó összekötő út 4 kilométeres szakaszát is felújítják; 488 millióért a Duna Aszfalt Kft. dolgozik rajta. A Csongrád–Szeged úton augusztusban fejeződött be a helyreállítás; a 1,7 kilométeres rész kivitelezője ugyancsak a Magyar Aszfalt Kft. volt, 343 millió forint értékben. Szintén augusztusra készült el, és ugyancsak 1,7 kilométert újítottak fel a Szentes–Mindszent–Vásárhely útból; a 424 millió forintos munkát a Duna Aszfalt Kft. végezte el. A Tótkomlós–Vásárhely közötti 4,9 kilométert 444 millióból a Duna Aszfalt Kft. hozza rendbe.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)