Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Nincs emlékháza a „szögedi költőnek”

Cikkek 2012. ápr. 07.

Juhász Gyula Emlékház alapítását kéri Szeged város önkormányzatának kulturális bizottságától a Szögedi Védegylet alapító elnöke. Szabó László szerint szép csendesen feledésbe merül a „szögedi költő” emlékezete. Ezen változtatna a védegylet, amikor Juhász Gyula születésnapján minden évben verseket olvasnak a szobránál, és az emlékszoba létrehozását is ezért kéri a várostól az elnök.

Halála 75. évfordulóján már alig ismeri a magyar olvasó Juhász Gyulát – áll a kulturális bizottsághoz benyújtott indítványban, amelyet lapunkhoz is eljuttatott a Szögedi Védegylet.

Szabó László, az egyesület elnöke arra hívja fel a figyelmet, hogy Szegeden „még az egyetem tere is Ady, aki pedig soha oda és ott nem járt, hiszen nem is járhatott”. Juhász Gyula nevét Szegeden utca és iskola is viseli, emlékháza azonban nincsen abban a városban, ahol megszületett és meghalt. Az indítvány felidézi, hogy a költő szülőházát a szegedi egyetemi klinika építésekor bontották el, még a költő életében. Az a ház viszont, amelyben aztán haláláig élt, ma is áll a róla elnevezett Juhász Gyula utcában.

A Szögedi Védegylet elnöke azt javasolja, hogy Juhász Gyula halálának 75. évfordulója alkalmából itt alakítson ki a város egy emlékszobát.

Forrás: http://mno.hu/grund/nincs-emlekhaza-a-szogedi-koltonek-1066842

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

rKissNelli

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)