Scroll To Top

Hiszünk a Szabad Magyar Országban !

Merkely Béla: a kétszer oltottak részt vettek a járvány fenntartásában

Barmolmányok, Betegségügy 2021. nov. 30.

Markoli professzor újabb „tudományos” bölcsességgel örvendeztetett meg bennünket :

Merkely Béla… A kétszer oltottak részt vettek az ármány fenntartásában

„A járvány szempontjából pedig a harmadik oltásnak van van nagyon nagy jelentősége, hiszen… a mos’ már láttuk… és az izraeli tapasztalatok erre utaltak, de talán még nem voltunk ebbe’ akkor annyira biztosak, de a mostani európai helyzet egyértelműen azt bizonyítja, hogy a delta variáns visszafertőzte e Európát, és olyanok is megkapták, akik egyébként már kétszer oltva voltak, ennek következtében részt vettek a járványban és fenntartották a járványt.”

Eme fenti mondatgubancolatot maga Markoli mondta ki az M1 televízió adásában…
Bár volna egy Magyar Orvosi Egyetemünk !!! Aminek lenne egy Valódi Rektora !!!

Ez a tucatnyi mellékmondatból álló zavaros kijelentés bizonyára szándékos gubanc… De !
Megpróbálhatjuk értelmezni: A „fájzer” molyfingot se ér az új fejlesztésű kovid változatok ellen !!! Ezért érdemes most eladni a 3. majd a 4. oltást is, amely majd a következő változatok ellen nem ér majd semmit !!! Csak a brutális mellékhatásaitól mentsen meg minden magyart a Jó Isten !

A Föld Népeinek ellenségei azaz a Bölcsek 19-ének „vírusa”…

Gratulálunk minden milliárdokért süketelő, „szakembernek” !
Mammón mai harcosai, a modern ördögfattyak igen jól szerepelnek !!!
A lebutított társadalom pedig csontig benyeli a legtudománytalanabb hazudozásokat is…

Ébresztő Magyarország !!!

Dr. Szlávik : MAGYARORSZÁGON ÉS AZ EGÉSZ VILÁGBAN MA EGY GYÓGYSZERKÍSÉRLET ZAJLIK…

Mi pedig, maradék gondolkodó és tudományos alapokon mozgó magyarok :
Várjuk a valódi, elölt vírusos magyar védőoltást !!! Vagyis a Valódi Védőoltást…
Csak semmi népirtó génpancs !!!

Semmi komcsi karikózás…
Semmi Nagy Átverés !!!

Dr. Sz.

Ajánlott még :

Dr. Szlávik : MAGYARORSZÁGON ÉS AZ EGÉSZ VILÁGBAN MA EGY GYÓGYSZERKÍSÉRLET ZAJLIK…

„Magyarországon és az egész Világban ma egy gyógyszerkísérlet zajlik… Ne felejtsük el, hogy az oltóanyagok kutatása az két évet vesz igénybe… De ez senkit nem zavar…” (Dr. Szlávik János, infektologus)

ASTRA – EMLÉKEZTETŐ !

KÉT OLTÁS UTÁN IS KOVID-FERTŐZŐDÖTT A BRIT EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER

Más nézetből:

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora mondta a tévében: „A mostani Európai helyzet egyértelműen azt bizonyítja, hogy a delta variáns visszafertőzte Európát, és olyanok is megkapták, akik egyébként már kétszer oltva voltak, ennek következtében részt vettek a járványban és fenntartották a járványt. „ Kérdés, hogy mi lesz a „tudósok” következő baklövése? ( www.propeller.hu )

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

Dr. Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)