Közel 10 milliárd adófizetői forintot költött 2016 óta a magyar állam a villanyautó-gyártók támogatására. Sajnos a támogatás tervezői egy fontos szempontot kihagytak: nem figyeltek arra, hogy a legnagyobb futásteljesítményű robbanómotoros járművek cseréjét támogassák.
A Levegő Munkacsoport a kezdetektől többször fölhívta a figyelmet egy hatékonyabb támogatási lehetőség kidolgozására. Ezért örömmel hallotta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyilatkozatát, hogy a kormányzat a támogatás átalakításán dolgozik, hasonló irányban. A Levegő Munkacsoport most egy újabb levélben fejtette ki a tárcavezető részére, miként tartaná célszerűnek a közúti villanymobilitás támogatását. Álláspontja szerint a villanyautózást leghatékonyabban támogató piaci környezet megteremtésébe kellett volna és kellene fektetni az adófizetők pénzét.
Örvendetes, hogy tervezik a taxiknak és a Posta települési terítő járműveinek villanyautóra (nem pedig hibridre!) cserélésének támogatását. Célszerű lenne támogatni az állami, önkormányzati szféra nagy futásteljesítményű gépkocsijainak cseréjét is, ezzel az állam jó példával járhat elöl!
Szintén szükséges a villanyközautó-szolgáltatások elterjedésének ösztönzését. Ehhez elsősorban felvilágosító tevékenységre és díjmentes, dedikált parkolóhelyek kialakítására van szükség, Eztaz állam jogszabály-alkotással, illetve pénzügyi támogatással tudja elősegíteni. (Az autómegosztó-szolgáltatások elterjesztését például Budapesten nagymértékben segítette az ingyenes parkolási lehetőség, ugyanakkor a továbbfejlesztés egyik legnagyobb akadályát a közautók számára kijelölt parkolóhelyek hiánya jelenti.)
Azt is javasolja a Levegő Munkacsoport, hogy első lépésként támogassák mindezen járművek részére megfelelő villanytöltőállomás-hálózat kiépítését és egy korszerű elszámolási rendszer kifejlesztését (vagy megvásárlását). Ezt követően pedig a nyilvános töltőhálózat kialakítását kell támogatni.
A városok levegőjét számos, éttermi házhozszállítást végző pizzafutár, netpincér robogója is szennyezi. Ha ők kapnának robogónként fél-egymillió forint kamatmentes kölcsönta cserére (nem másfél millió támogatást, mint az autók vásárlására) helyett, vagy felállna egy fővárosi villanyrobogópark, aminek az eszközeit bérelhetnék a pizzafutárok, netpincérek – és egyúttal kitiltanák a városi forgalomból a robbanómotoros robogókat –, annak jótékony hatása a budapesti levegő minőségére kenterbe verné minden autóvásárlási támogatásét.
„Kétségtelen, hogy azok, akik megkapták a másfél milliós támogatást, jól jártak vele, de attól, hogy néhány száz villanyautóval több fut útjainkon, a magyar városok levegője még nem lett tisztább. Tehát a magánszemélyek villanyautó-vásárlásának támogatása a közpénzek felhasználásának igen alacsony hatékonyságú módja, ezért is javasoljuk átcsoportosítani ezeket az összegeket” – jelentette ki Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse.
Képünkön: Parkolóhelyek villanytöltő-oszloppal kizárólag közautók részére – Brüsszelben
(Fotó: Lukács András)
Forrás: Levegő Munkacsoport
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...