Aki a posztkommunista mutyizmust kritizálja, az még ma is az állását (és karrierjét) veszélyezteti roncs-Magyarországon?!

Nekünk bizony nem a rendkívül művelt és öt nyelven anyanyelvi szinten beszélő, szabad Hazájába hazatért Bethlen gróf lett az elnökünk, de még csak nem is a keménylegény Nagy Feró, a „Szakadt országnak szakadt elnököt!” szólamával…

De mit is tehetne egy akármilyen csonkamagyar elnök egy módszerváltáskor el nem számoltatott bírói karral szemben?

Mit is tehetne ma bárki egymaga a rendszer-nem-váltás hordalékának tehetetlenségi nyomatékával szemben?

(A képen Justitia – az igazság istennőjének – szobra.)

Az MTI közhírré röppintette hogyan is végzi az őszinte bíró – az Origo szerint:

Felmentette tisztsége alól Áder János köztársasági elnök azt a Csongrád megyei bírót, aki tavaly súlyos kritikával illette a bírói szervezetet, ezért a bíróság fegyelmi eljárást indított ellene, és felmentését kezdeményezte – írta az Origo hírportál.

A köztársasági elnöki felmentésről szóló döntés május 23-i keltezésű, de csak a június 8-i Magyar Közlönyben jelent meg.
Az Origo ismerteti, hogy Dr. Ravasz László 2011 áprilisában a Magyar Hírlapban jelentett meg egy publikációt, amelyben azt állította, hogy a „bírósági szervezeti rendszer jelenleg olyan válságban van, amely már a jogállami működést is veszélyezteti”. Állítását azzal támasztotta alá, hogy a bíróságok iránti lakossági bizalom csökkent az elmúlt 15 évben. Szerinte „hűbéri rendszer” alakult ki a bíróságokon, és nem a legalkalmasabbak kerülnek a felsőbb pozíciókba. A felsőbb szinteken gyakran „olyan bírák bírálják felül, akiknek a kompetenciáit az elsőfokú bírák vitatják”.
A Magyar Hírlap februárban írta azt, hogy kirúgták Dr. Ravasz Lászlót, aki a Csongrád Megyei Bíróságon dolgozott gazdasági ügyekkel. A Fővárosi Ítélőtábla mellett működő Elsőfokú Szolgálati Bíróság első fokon úgy határozott, hogy Ravasz elfogult és bizonyítatlan állításokat tett, amelyben a bírósági vezetőket alkalmatlannak, politikailag elfogultnak állította be.
Áder János a felmentési döntésekor az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára hivatkozott. A törvény szerint a köztársasági elnök felmenthet tisztsége alól egy bírót, ha a fegyelmi eljárás jogerős büntetése után a felmentést indítványozták – írta az Origo.

Miért is takarítanak el az útból egy őszinteségi rohamot kapó bírót ma roncs-Magyarországon?

Ajánlott olvasmány itt:

 Egy szegény bíró panaszai 1. (Magyar Hírlap)

 Egy szegény bíró panaszai 2. (Magyar Hírlap)

Egy szegény bíró panaszai

Dr. Ravasz László a Csongrád Megyei Bíróság bírája

Kosztolányi Dezső után szabadon

A bírósági szervezeti rendszer jelenleg olyan válságban van, amely már a jogállami működést is veszélyezteti. Ez a gond nemcsak a büntető, hanem a polgári ítélkezésben is megjelent. A polgári ítélkezés sok esetben közvetlenül is érinti az emberek mindennapjait, így szükségesnek látom az itt lévő anomáliák feltárását is. Amit a bírósági szervezeti rendszerrel kapcsolatosan leírok, az természetesen általánosan igaz minden bírósági ügyszakra és bíróságra, és alapvető problémája az, hogy az 1997. évi CXLIV. tv. olyan torz igazgatási struktúrát hívott életre, amely egy időben jelentkező külső és belső legitimációs válságot szült a bírósági szervezetnél.

Csökkenő jogkövetési hajlam

A külső legitimitás hiánya abban jelenik meg, hogy a bíróságoknak a lakosság körében mért bizalmi indexe az elmúlt években 15 százalékkal csökkent. Ez olyan jelentős bizalomvesztés, amely a demokrácia alapintézményének tekinthető bírói szervezetnél nem engedhető meg. Sajnos ez oda vezetett, hogy az emberek vitás kérdéseiket egyre többször nem a bírósági keretek között, hanem egyéb módon intézik el („önbíráskodás”, kényszermegállapodások). Szemléletes példa erre az építési vállalkozók visszabontási akciója. Emellett csökkent a jogkövetési hajlam a lakosság körében, és egyre kevésbé hajlandók önként végrehajtani a bírósági ítéleteket, s ez a tendencia az állami szerveknél is megfigyelhető. A tényt igazolja, hogy jelentősen megnőtt a végrehajtási ügyek száma.

Alsó, felső – fokok, ellentétek

A belső legitimáció hiánya ennél talán szerteágazóbb. A bírói előmeneteli rendszer hiányosságai miatt egyre több olyan bíró kerül felsőbb bíróságokhoz, aki szakmai felkészültsége és emberi habitusa alapján nem odavaló lenne. Gyakorlatilag hűbéri rendszer alakult ki a bíróságokon belül, s ez torzítja az egész ítélkezést. Az alsóbb fokú bíróságok ítéletét gyakran olyan bírák bírálják felül, akiknek kompetenciáit az elsőfokú bírák vitatják. Ez oda vezetett, hogy az alsóbb fokú bíróság bírái igen gyakran szakmailag nem fogadják el a felsőbb bíróságok határozatait. Azokat nyíltan kritizálják, még akár tárgyaláson is, és lehetőség szerint elszabotálják ezen felsőbb bírósági határozatok érvényre juttatását. Abszurd módon olyan szakmai és emberi ellentét alakult ki az első- és felsőbb fokú bíróságok között, amely a jogállami normáknak megfelelő ítélkezést lehetetlenné teszi. Erre nagyszerű példa az, amikor a Fővárosi Bíróság tanácsvezetője a tárgyaláson az ügyfelek előtt kifejtette, hogy a határozatát hatályon kívül helyező Legfelsőbb Bíróság milyen hülyeséget csinált, és megjegyezte, hogy a Legfelsőbb Bíróságtól elvárható lenne, hogy legalább a jogszabályokat ismerje. Érdemes egyszer végigmenni egy elsőfokú bíróság folyosóján, ott lehet megtudni, milyen negatívan vélekednek az elsőfokú bírák a fellebbviteli bíróságokról.

Választási lehetőség nincs

Az igazgatási vezetési struktúra torzulása miatt a bírák nem vesznek aktívan részt az igazgatási vezetők megválasztásában. Elmennek az igazgatási vezető alkalmasságáról döntő összbírói értekezletre, de mivel az állásfoglalásuk nem köti a kinevezőt, ezért – jobb a békesség alapon – megszavazzák a regnáló elnököt. Nem is tehetnek igazán mást, mivel általában csak egy pályázó – az éppen regnáló igazgatási vezető – szokott indulni a posztért. Ezen a téren látszatdemokrácia érvényesül. A jelenleg hatalmon lévő igazgatási vezetők mindig el tudták érni, hogy újraválasszák őket – az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (amely a megválasztásukról eddig döntött) a megyei elnökök kezében volt.

Ezt az 1997. évi CXLIV. tv. (Bszi.) nem megfelelő szabályozása tette lehetővé. A hatalmon lévő vezetővel szemben más személy megválasztása szinte lehetetlen volt. Nem is igen mert velük szemben más pályázni a posztra, mivel félt mindenki, hogy a régi vezető el fogja lehetetleníteni őt. Csak meg kell nézni, hány megyei elnököt vagy egyéb igazgatási vezetőt nem választottak újra. A bírák ennélfogva sokszor nem tekintik legitimnek a jelenlegi igazgatási vezetőket. Ezen a Bszi. decemberi módosítása sem változtatott, mivel olyan rövid idő telt el azóta, hogy érdemi változtatásra nem volt lehetőség ezen a téren. A kinevezőt most sem köti a bírák véleménye, ezért az új vezetőknél is fennáll majd a belső legitimációs hiány. Egyébként a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Baka András nyilatkozataiból kitűnik, hogy a jelenlegi vezetői rétegre kíván támaszkodni a bíróságok megreformálásánál, így nem valószínű, hogy ő változtatni fog az igazgatási struktúra jelenlegi szerkezetén. Itt azért meg kell jegyezni, hogy nem minden igazgatási és szakmai vezető kontraszelektált és kádárista, vannak olyanok, akik alkalmasak a posztjukra, és még belső legitimációjuk is van, de sajnos ez a kisebbség.

A legitimációs válság okai

Alapvető gond, hogy az 1997. évi CXLIV. tv. olyan elfogadhatatlan szabályozást hozott létre, amely alkalmatlan a modern jogállami normáknak megfelelő bírói szervezet megalkotására és működtetésére. A jogszabály olyan despotikus igazgatási struktúra létrehozására adott lehetőséget, amely mindenféle kontroll nélküli teljhatalmat tett az igazgatási vezetők kezébe. Ez azért alakult ki, mivel a fenti jogszabályt az akkori megyei elnökök és Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság akkori elnöke a saját hatalmuk biztosítása érdekében maguk dolgozták ki, és el tudták fogadtatni a Horn-kormánnyal.
Emellett az átlátható, kiszámítható és objektív előmeneteli, minősítési és bíróvá válási rendszer hiánya miatt olyan emberek kerülhettek felsőbb bírói beosztásba, akik befolyásolhatók és egyes esetekben még a szakmai felkészültségük is megkérdőjelezhető, ezért nem alkalmasak ezen pozíciók betöltésére. A bírák szakmai előmenetele kizárólag az igazgatási vezetőn múlik, aki gyakorlatilag minden kontroll nélkül dönt erről. A kinevezés előtt állást foglalnak a bírói szervezetek, de ez nem köti a kinevezőt. Eljutottunk odáig, hogy a szakmai előremenetelnél nem a szakmai tudás vagy teljesítmény a fontos, hanem az, hogy az igazgatási vezető mennyire tartja saját, megbízható emberének a bírát. A szokásos kinek a kije elv érvényesül.

A bírói kar tagjainak 72 százalékát 1989 után nevezték ki. Ezen bírák döntő többsége a városi bíróságokon vagy a megyei bíróságok elsőfokú bírájaként dolgozik. Ők még nem olyan mértékben kontraszelektáltak, mint a felsőbb bíróságok bírái. A felkészültségük jó, és általában a jogszabályoknak megfelelő ítéleteket hoznak. Nem véletlen, hogy az ítéleteik nyolcvan százaléka jogerőssé válik. Tehát az ügyfelek is elfogadják az ítéleteiket, így ezeknek a bírósági ítéleteknek még külső legitimitásuk is van. A baj azzal a húszszázaléknyi üggyel van, amely másodfokra kerül. Itt kezdődnek a gondok a bírói karral és az ítéletekkel. A felsőbb bíróságokon dolgoznak azok az 55-70 év közötti bírák, akiket még a Kádár-korszakban neveztek ki, és ennek megfelelően szocializálódtak. Az előmeneteli rendszer hiányai miatt sok esetben kontraszelektáltak. Ebből adódóan sokkal inkább hajlamosak a felsőbb utasítások vagy kívánalmak végrehajtására. A kádári rendszerben ez követelmény volt ahhoz, hogy valaki érvényesülni tudjon. Sokan közülük MSZMP-tagok is voltak. Habitusuk nem változott az idők folyamán, így most is hoznak olyan ítéleteket, amelyeket „felsőbb hatalmak vagy érdekek diktálnak”. Az ítéleteket nem első fokon manipulálják, mivel az itt lévő bírák nemigen befolyásolhatók a korábbiakban elmondottak miatt, és nincs is értelme ennek, mivel a másodfok bármikor megváltoztathatja az ítéletüket. A felsőbb bíróságok hozzák meg általában azon ítéleteket, amelyek nemigen felelnek meg a jogszabályoknak, és érezhető, hogy valamilyen politikai vagy egyéb érdek játszhatott közre a döntés meghozatalánál.

Új kádáristák – és a régiek

Nem állítom, hogy minden másodfokú ítéletet nem a jog, hanem az érdek vezérelt, de itt van a legnagyobb esély arra, hogy ilyet találjunk. Azt is ki kell emelni, hogy az 55-70 év közötti generációhoz tartozó bírák között is sok tisztességes és jól felkészült szakember van, de sajnos az ő hitelüket is rontják a felsőbb bíróságokon nem kis számban ítélkező, kádárista habitusú és befolyásolható bírák. Az is igaz, hogy a 40-55 éves generációban is vannak olyanok, akik hasonultak a kádárista felfogást képviselő bírákhoz, és ennek megfelelően viselkednek és ítélkeznek. Ők általában már most vezetői poszton vannak (tanácselnök, megyei elnökhelyettes, kollégiumvezető, városi elnök). Ezek az „új kádárista” bírák semmivel sem jobbak, mint a régiek. Közülük is sokan voltak MSZMP-tagok.

Hála istennek, az ilyen „új kádárista” bírák nem nagy számban vannak jelen a 35-55 éves generációban. Ennek következtében a jövő mindenféleképpen a felkészült és a kádárista eszmék tekintetében intakt generációra alapozható. Tehát nem szabad egységesen kezelni a bírói kart. Kérem tehát, ne bántsák azokat az elsőfokú bíróságokon lelkiismeretesen dolgozó bírákat, akik nem tehetnek az őket is megnyomorító hatvanas generáció és az igazgatási vezetők bűneiről. Ha európai jogállamnak megfelelő magyar bíróságokat akarunk, akkor ezeket a régi és új kádárista bírákat kell eltávolítani az igazgatási posztokról, illetve bizonyos részüket az egész bírói karból. Nem a fiatal bírákon kell elverni a port, mert ez csak a kádárista réteg malmára hajtja a vizet.

Dr. Ravasz László

Egy szegény bíró panaszai 2.

Kosztolányi Dezső után szabadon

A külső és a belső kontroll teljes hiánya is hozzájárult a legitimitás elvesztéséhez. A bírói szervezetek igazgatási vezetői minden külső és belső kontroll nélkül hozhatnak döntéseket a harmadik hatalmi ág vonatkozásában. Így nem érvényesül a demokratikus államrend azon elve, hogy az egyes hatalmi ágak függetlenek egymástól, de kölcsönösen ellenőrzik is egymást. Emellett a felsőbb bírósági ítéletekkel kapcsolatban sem érvényesül a jó értelemben vett külső kontroll, így azok sokszor önkényesek és kiszámíthatatlanok.

Kádárista habitus

A másodfokú bíróságokon és a Legfelsőbb Bíróságon sok alkalommal nem a jogszabályok alapján vizsgálják felül az elsőfokú ítéleteket, hanem akként, hogy az igazgatási vezetők milyen ítéletet várnak el tőlük. Ezt megtehetik, mivel – az igazgatási vezetőn kívül – semmilyen külső és belső kontroll nem érvényesül velük szemben. Kártérítési felelősségük gyakorlatilag nincs, és az előmenetelük sem függ semmilyen külső vagy belső demokratikus kontrolltól, hanem kizárólag az igazgatási vezetőjük „jóindulatától”. Életkoruknál fogva már egyéni bírói vizsgálatot sem folytatnak le velük szemben. Ebből adódóan nem a jogszerű döntés a lényeg a számukra, hanem az, hogy az igazgatási és szakmai vezetőnek tetsző ítélet szülessen. Mivel az igazgatási vezető jóindulatától függ az eljáró másodfokú bíró szakmai előmenetele és minősítése, ezért a bíró valószínűsíthetően olyan ítéletet fog hozni, amely az igazgatási és szakmai vezetőnek megfelelő. Elég, ha a tanácselnök olyan bíró, aki kádárista habitusa miatt befolyásolható, akkor ő már a beosztottjait is rá fogja venni a megfelelő magatartásra. A tanácselnökök döntő többsége az igazgatási vezető embere, mivel ő nevezi ki őket a posztra. Nem kell írásbeli vagy szóbeli utasítást adnia az ítélet tartalmára, elég, ha baráti beszélgetésen elmondja véleményét a tanácselnöknek az ügyről. Érteni fog belőle a bíró…

Kéz kezet mos

A 2006. októberi perekkel kapcsolatban tartott vezetői eligazítás is felvetheti a fenti problémákat, de saját bírói munkám során is tapasztaltam több alkalommal ezt. Sok bíró tudna még erre példát hozni. Így megállapítható, hogy a jelenlegi rendszerben a bírói függetlenség nem biztosított. A hatályos Bszi. lehetőséget ad arra, hogy az igazgatási vezető arra a bíróra vagy tanácsra szignálja az ügyet, akire akarja. Elég csak arra hivatkoznia, hogy a többi bíró nagyon leterhelt. A kiemelt ügyet természetesen az a tanács fogja megkapni, amely hallgat a jó szóra. Így valószínűsíthe­tően az igazgatási vezető és környezetének politikai és egyéb érdekeit tükröző ítélet fog születni. Nem állítom, hogy minden ügyben ez történik, de a kiemelt vagy az egyéb okból fontos ügyekben igen nagy a valószínűsége ennek.

Ez semmivel sem jobb, mint a Kádári-rendszer volt. Akkor is így születtek a hatalomnak fontos döntések a bíróságokon.

Emellett a rendszer arra is lehetőséget ad, hogy ha valaki „ jóban van” a jogerős ítéletet hozó másodfokú vagy felülvizsgálati tanáccsal, akkor kicsit kedveznek neki az eljárás során, illetve az ítélet meghozatalakor. Elsősorban nem pénzbeli megvesztegetés történik ekkor, hanem a Magyarországon szokásos kapcsolati tőke kihasználása. Ebben az esetben a fellebbviteli és felülvizsgálati tanács olyan ítéletet tud hozni, amely az érdeküknek megfelelő. Ennek következtében gyakran teljesen kiszámíthatatlanok a döntések, mivel semmivel sem indokolható egyéni és politikai érdekek alapján hozzák meg az ítéleteket. A bírói függetlenség mögé bújva simán megtehetik ezt. Csak arra kell vigyázniuk, hogy az igazgatási vezetővel „jóban legyenek”. Ha az igazgatási vezető nem lép fel a másodfokú jogerős vagy felülvizsgálati határozatot hozó bírók jogsértései ellen, figyelemmel arra, hogy az eljáró bírák az „ő emberei”, akkor semmilyen formában nem küszöbölhetőek ki a befolyásolt bírák által elkövetett jogsértések. Mindig a bírói függetlenségre és szabad mérlegelésre fognak hivatkozni, amikor már régen nem erről van szó, hanem hivatali hatalommal való visszaélésről. Itt a kéz kezet mos elve érvényesül.

Senki sem vizsgálja…

Ha kiemelt vagy a vezetőnek fontos ügyben „megfelelő” határozatot hoz a bírói tanács, akkor az ő stiklijüket is elnézi az igazgatási vezető. Itt sem állítom azt, hogy minden másodfokú vagy felülvizsgálati ítélet ilyen, de bármikor kaphat az ügyfél ilyen ítéletet, mert a rendszer erre lehetőséget ad.

Egyes felsőbb bíróságokon az is előfordul, hogy nem azt nézik elsősorban, hogy jogszerű-e a határozat, hanem hogy ki hozta azt. Gyakorlatilag személyes szimpátia és antipátia alapján bírálják el az ítéleteket, és ezt kontroll nélkül tehetik. Mivel nem csak azt nézi ilyenkor a másodfokú bíróság, hogy jogszerű-e az ítélet, ezért ilyen esetben is születnek olyan határozatok, amelyek kiszámíthatatlanná teszik az ítélkezést. A felsőbb bíróságok gyakran használják ezt a módszert, ha el akarnak lehetetleníteni egy elsőfokú bírát. A Pp. vagy Be. hiányosságait kihasználva, minden mondvacsinált indok alapján hatályon kívül helyezik az ítéleteit, és ezzel bizonyítják az elsőfokú bíró szakmai alkalmatlanságát. Azt, hogy az ő határozatuk mennyire jogszerű, senki sem vizsgálja. Ezzel nem azt állítom, hogy mindig alaptalanul változtatják meg az elsőfokú bíróságok ítéleteit a felsőbb bíróságok, hiszen előfordul az elsőfokú bíróval is, hogy téved.

Bíró bíróval szemben

Ezen azonban nem lehet csodálkozni, mivel hatalmas munkateher van rajtuk, amelyet nagyon nehéz elviselni, és szinte lehetetlen e teher alatt hibátlan munkát végezni. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy én sem követtem el hibát elsőfokú bírói munkám során. Az elsőfokú bíróságokon azonban megfigyelhető az a bírói álláspont, hogy ha hibázik a bíró, akkor azt lehetőleg saját hatáskörben ki kell javítania, és be kell ismernie. Úgy gondolom, ez a tisztességes eljárás. Ez a nézet a felsőbb bíróságokon sajnos nem érvényesül, itt inkább arra törekednek, hogy bebizonyítsák: nekik mindig igazuk van, és az elsőfokú bíró mindig rosszul dönt. Ha az elsőfokú bíró esetleg felemeli a szavát ez ellen, akkor még nyilvánosan meg is alázzák a felsőbb bíróságok bírái, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nincs igazuk. Szemléletes példája ennek az, amikor a felső bíróság tanácsa feljegyzéseiben minősíti az elsőfokú bíró határozatát úgy, hogy ebben bármit kontroll nélkül leírhat. Még olyat is, amely megalázza az elsőfokú bírót, és amely valótlan tényeken alapul. Ezeket a feljegyzéseket a felsőbb bíróságok tanácsai közvetlenül az igazgatási vezetőnek küldik meg. Az elsőfokú bírák sokat tudnának beszélni az ilyen feljegyzésekről…

Ezek a tanácselnöki feljegyzések is nagyon jók arra, hogy az elsőfokú bírót megfélemlítsék, és rákényszerítsék arra, hogy ha szükséges, beálljon a sorba. A régi generáció ezen keresztül is megpróbálja védeni a hatalmát. Nem véletlen, hogy a tanácselnöki feljegyzés intézménye is a Kádár-korszakban alakult ki. Ez is növeli az első- és másodfokú bírák közötti ellentétet, s veszélyezteti a jogállami ítélkezést. Ehhez kapcsolódik az, hogy a felsőbb bíróságok terhelése sokkal kisebb, mint az elsőfokú bíróságoké, és ez is feszültséget teremt a rendszeren belül. A Legfelsőbb Bíróság és a táblák terhelése nevetségesen alacsony. Talán a Fővárosi Ítélőtábla az egyetlen kivétel ez alól. És a felsőbb bíróságok mindig el tudják érni, hogy ez a rendszer fennmaradjon. A Baka András által vezetett OIT sem tett ez ügyben semmit. Lenne rá megoldás, de a felsőbb bíróságok igazgatási vezetői ennek megvalósítását mindig megakadályozzák.

Hol marad a jogegység?

A legnagyobb baj jelenleg a Legfelsőbb Bírósággal kapcsolatban mutatkozik, mivel nem tudja betölteni jogállami funkcióját. Itt, ezen a szinten jellemző leginkább a kontroll hiánya. A legfelsőbb bírósági bírák a dönté­seik miatt fegyelmi és anyagi felelősségre gyakorlatilag nem vonhatók, és az életkoruknál fogva – amint már írtam – bírói vizsgálatot nem folytatnak le velük szemben. A döntéseiket nem lehet megtámadni jogorvoslattal, és ezzel sokszor vissza is élnek. Emellett a Legfelsőbb Bíróság a legfontosabb feladatát, a jogegység megteremtését sem tudja biztosítani a jelenlegi személyi és szervezeti keretek között. Ahogy a közmondás is mondja, fejétől bűzlik a hal. Ez hatványozottan igaz a jelenlegi bírói szervezetre. A Legfelsőbb Bíróság eljáró tanácsai ítéleteik meghozatala során még a saját korábbi határozataikban kifejtett jogelvektől is jogellenesen (Bszi.2 9-31. §.) és rendszeresen eltérnek, s ezzel teljesen kiszámíthatatlanná teszik a magyar ítélkezést.

Tehetik minden következmény nélkül. Ilyen a Legfelsőbb Bíróság! Talán ezeket a tényeket Baka Andrásnak is figyelembe kellene vennie akkor, amikor másokon számon kéri a jogállami normák betartását, vagy a jogegységről beszél a parlamentben.

Dr. Ravasz László

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...