Bekerült a sakk a Nemzeti alaptantervbe (NAT) – mondta Révész Máriusz fideszes parlamenti képviselő, a Budapesti Sakkszövetség elnöke pénteken Budapesten, a SMART Kreatív Interaktivitás 2012 elnevezésű országos digitális tananyagkészítő pályázat ünnepélyes eredményhirdetésén.
A SMART Partner Iskola Program keretében 2012 tavaszán negyedszer hirdettek meg tananyagkészítő pályázatot pedagógusoknak notebookra készült interaktív órai anyagokra; az idén új kategóriaként hirdették meg a sakkot.
Révész Máriusz, az Országgyűlés oktatási bizottságának tagja kiemelte, a sakkot a NAT az eredményes tanulást segítő motiváló módszerek közé sorolja. Beszámolt arról, hogy Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója július közepéig kérte a sakkra vonatkozó rész kidolgozását a kerettanterv számára.
Az országgyűlési képviselő arról is beszélt, hogy a sakktanulást akár háromévesen érdemes elkezdeni, és ennek a játéknak még „transzfer hatása is van”, ugyanis „a sakkozó gyerekek nemcsak sakkban jók”, hanem más logikai játékban is, sőt még a szövegértési feladatokat is lényegesen jobban oldják meg.
Révész Máriusz elmondta, hogy Kőbányán minden óvodában van sakkoktatás, „hatalmas sikere van”, és bizonyos fokú autizmusban szenvedő gyermekek beilleszkedését is segíti a sakk.
Polgár Judit sakkvilágbajnok előadásában kiemelte, a sakk „segíti használni az agyat”. Megemlítette, hogy a sakkoktatásról tankönyvet szerkesztettek, és a digitális változata is elkészült. A sakk „kereszttantárgyként” más tárgyak oktatásában is alkalmazható, például a matematikában – tette hozzá.
(MTI)
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...