A Magyar Költészet Napját 1964. óta József Attila születésnapja alkalmából
Szelek (április) hava 11.-én ünnepeljük.
József Attila – született Budapesten, Ferencvárosban, 1905. Szelek (április) hava 11.-én
Talán e napon legillendőbb éppen a Születésnapomra versével emlékeznünk a költőre.
A Csík Zenekar szellemesen meg is zenésítette. Hallgassuk hát az Ő előadásukban:
A nagyon érdeklődők kedvéért pedig íme az eredeti, csaknem végső változat, mely fönnmaradt piszkozatában is:
A Magyar Költészet Napjának ünneplését pedig akár “családiasíthatjuk” e költemény gyermekeink körében való verselésével-éneklésével is…
József Attila sem kívánhatna szebbet a szülinapján!
Aki pedig nem családi környezetben ünnepelne, hanem még versösebb társaságra vágyna, annak…
Verselőest a Költészet Napján a Jósika Klubban.
(A báró Jósika mög a Hajnóczy utca sarkán)
Ma 2016. április 11.-én este 7 órakor…
Mindön érdeklődőt szeretettel várunk, de a szavalókat különösképpen!
A mai napon a szülinapos Márai Sándor József Attila mellett bármely költőnket szívessen hallgatjuk.
Mindönki elmondhatja, vagy akár fölolvashatja kedvenc versét e napon!
Verselőket várva
Tisztelettel:
Dr. Szabó László
Szögedi Védegylet
alapító-elnök.
Ajánlott olvasmány még:
A Magyar Költészet Napján
Emlékházat Juhász Gyulának – Halála 75. évfordulóján
Irodalmi múzeumot nyitnának a civilek Szegeden
Ifj Szilágyi Árpád pedig e költeménnyel köszönti e napot:
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...