Amikor 2000-ben felhívott Olasz Sanyi, a Tiszatáj szerkesztője, hogy megjelentették Nagy Gáspár: Húsz év a Kétezerből kötetét, s elvállalom-e kis csapatommal a versei felolvasását, nem gondoltam volna, hogy milyen furcsa múltba történő utazásban lesz részem.
Természetesen, Nagy Gáspár nem volt ismeretlen előttem, ám, arról, hogy a Tiszatáj 1986. júniusi számát miatta zúzták be, fogalmam sem volt.
Természetesen, vállaltam a feladatot, s kaptam egy példányt a még borító nélküli könyvből.
Elolvastam, s teljes döbbenettel vettem észre, hogy ez a Nagy Gáspár, nem az a Nagy Gáspár, akinek a verseit a Szép Versek sorozatból ismerem. Ezt a Nagy Gáspárt én nem ismerem.
Ez a Nagy Gáspár minden izében izzó, könyörtelenül őszinte költő, akinek rejtett szimbólumai, gondolatai kisütnek a verseiből. Ez a Nagy Gáspár 56-ról beszél, a Kádár rendszerről, Nagy Imréről!! Ez a Nagy Gáspár….
Igen, A Fiú Naplójából, A Szerettem az őszi nőket, az Örök Nyár költője.
Propaganda költő? Nem! Hány 56-ról szóló verset olvastam, s többsége meg sem üti azt a mércét, amiről azt mondom, hogy ez irodalom. De Nagy Gáspár nem, nem propagál, hanem tiltakozik, lázad, a maga finom eszközeivel. Cinikusan és megbocsáthatatlanul vágja az olvasó szemébe, és anno a rendszer szemébe:
„és akkor eljönnek ablakod alá a szegényes alkuvások vénei-ifjai, mint mindenre elszánt hittérítők, s beárad a dögszag…” ( A Fiú Naplójából)
A Fiú Naplójából, mely majdnem a Tiszatáj megszüntetését jelentette 1986-ban. Tévesen ma is azt írják több helyen, hogy a júniusi számban megjelent a vers. Valójában, a kinyomtatást követően bezúzásra kerültek a már kész példányok. Tehát e vers sohasem jelent meg, ahogy abban a hónapban a Tiszatáj azon oldalán, ahol a versnek lennie kellett volna, csak egy rajzot közölt.. Olasz Sanyi mesélte nekem később, hogy aki ismerte a folyóirat arculatát, az tudta, hogy ott valami a cenzorok miatt kimaradt.
Ma már nyilvánosságra került Állampárti iratokból is ellentmondásos a kérdés, ám, hogy mennyire féltek Nagy Gáspár versétől, jól észlelhető.:

Napi Operatív Információs Jelentés

Budapest, 1986. július 14.

Folyó hó 8-án és 10-én jelentettük, hogy a „Tiszatáj” című szegedi irodalmi folyóirat júniusi száma nem jelenhetett meg, mivel abban Nagy Gáspárnak és Csoóri Sándornak az ellenforradalomnak emléket állító, illetve burkoltan rendszerünket becsmérlő versei szerepeltek.
A BM III/III. Csoportfőnökség újabb információja szerint „Jurátus” fn. (um.: fedőnevű- a szerk.) célszemély arról beszél, hogy a folyóirat működését felfüggesztették, és ellene pártvizsgálat indul megyei szinten. Nevezett – „Csókás”-sal konzultálva – azt tervezi, hogy egy összejövetelt szervez annak megbeszélésére, hogy milyen „ellenakciót” tegyenek a következőkben, és milyen erőket tudnak mozgósítani az ügyben. Elképzelésük szerint hatásos lenne, ha „Csókás” személyesen keresné fel az MSZMP KB illetékes titkárát a folyóirattal kapcsolatos megbeszélés céljából.
Az információ ellenőrzött.
Intézkedés:
– figyelemmel kísérik a tervezett lépéseket;
– folytatják az ellenőrzéseket;
– tájékoztatják a Csongrád megyei RFK áb ( állambiztonsági- a szerk.) szervét.

És egy beépített ügynök jelentése:

Jelentések, feljegyzések a „szervnél”

Szigorúan titkos!
Adta: „Havasi” fn. tmb.
Vette: Gál István r. szds.9
Idő: 86. 07. 04.
Hely: T. lakás
Tárgy: N. Gáspár verse

Feljegyzés

1986. július 2-án beszélgettem … költővel, a kecskeméti Forrás munkatársával, valamint …, a Film Színház Muzsika újságírójával. … elmondta, hogy ismét problémák származtak egy Nagy Gáspár-versből, amely a Tiszatáj 1986. júniusi számában jelent meg, A fiú naplójából címmel, a 10. oldalon. Az 1986/6-os Tiszatáj megjelenésekor még semmi baj nem származott a versből, később azonban – … szerint – bevonták a még el nem adott példányokat és a szegedi párt- és állami vezetőket fölrendelték Budapestre, éppen arra a napra, július 2-ára. … elmondta, hogy az ügyről tájékoztatta Pozsgay Imrét, a Hazafias Népfront főtitkárát, és kérte, hogy lépjen közbe. Pozsgay Imrétől azonban érdemi választ nem kapott. Elmondta, hogy Csoóri Sándor véleménye szerint ez a mostani akció csak egy készülő össztűz kezdete a kultúrpolitika részéről, a nyár folyamán feltehetőleg több mindenbe hasonló módon belekötnek majd. Társaságunkba vártuk Nagy Gáspárt, aki azonban nem jött el, mert – mint telefonon kiderült – vendégeket várt. … attól is tart, hogy a szegedi vezetők a „szükségesnél is keményebben” járnak majd el a folyóirat szerkesztőivel.

Szekszárd, 1986. július 4. Havasi Zoltán

Értékelés:
A tmb. jelentése értékes, információt szerzett be a Tiszatáj körül kialakuló helyzetről, Cs. Sándor ezzel kapcsolatos véleményéről.
Intézkedés:
– Cs. Sándor Tiszatájjal kapcsolatos véleményét napi jelentésbe javaslom.
– Javaslom tájékoztatni a BM III/III–4 Osztályt14 a fentiekről.
Feladat:
– Szerezzen be további ismereteket a fenti folyóirat körül kialakult helyzet „ellenzéki” megítéléséről.
A következő találkozó: 1986. augusztus 12.

Gál István
osztályvezető
Egyetértek:
Eigner György r. alezr.
megyei rendőr-főkapitány
állambiztonsági helyettese

Bár, ezeket a jelentéseket nem ismertem 2000-ben, de a kötet forgatásakor, oly izgalom kerített hatalmába, hogy felhívtam Olasz Sanyit, s a válogatás nehézségeire hivatkozva kértem, beszélgessünk el.
Olasz Sanyi a szerkesztőségbe invitált, s majd két órán keresztül -vagy talán, több is volt?- beszélgettünk Nagy Gáspárról, a kötetről, 56-ról.
Mivel korábban már volt szerencsém 56-os propaganda költőkkel találkozni, akik akkora mellénnyel feszítettek, és sütkéreztek a dicsőségben, valami hasonló jelenségnek gondoltam Nagy Gáspárt is. Bár a versei alapján, nem is tudom miért gondoltam ezt.
A Juhász Gyula Művelődési Házba nem egy legenda lépett be, hanem egy ízig-vérig költő. A maga egyszerűségében, a magyar költészetben jártas igazi költő ült le, és bűvölte el a kisszámú közönséget.
Semmi fennhéjázás, semmi mellveregetés, csak egy költő, egy nagy költő ült velünk szembe, és szerényen, de csodásan mesélt. Külön megható volt számomra, hogy a rendezvény végén odajött hozzám, s azonnal felajánlotta a tegező viszonyt, s majd tíz percig beszélgettünk.
Amikor 2007-ben jött a szomorú hír, hogy a gyilkos kór őt is megtámadta, s elhunyt, úgy éreztem, a magyar irodalom kultikus személye ment el. Példa volt a szememben. Példája annak, hogy miként kell kezelni az érdemeket, s hogyan kell embernek maradni.
Végezetül álljon itt egy csalafintasága: mivel, tudta, hogy figyelik, s minden versét darabokra szedik, ezért olyan eszközt választott, amit a cenzorok sem vettek észre. A vers megjelenhetett.
Az Örök nyár: elmúltam 9 éves c. versébe belecsempészte Nagy Imre monogramját, íme:

a sír NIncs sehol
a sír a gyilkosok
a test se I T T NIncs sehol
a test se O T T
a csont a gyilkosok NIncs sehol
a csont
(p. s.)
egyszer majd el kell temetNI
és nekünk nem szabad feledNI
a gyilkosokat néven nevezNI!

Felvetődik a kérdés: Vajon, Nagy Gáspár követelése valóra vált-e azóta? Vajon, a gyilkosok mind néven lettek-e nevezve? A választ ne tőlem várják.

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...