Scroll To Top

A bűnvándorlás támogatása bűnpártolás !
Az illegális bevándorlás támogatása bűnrészesség !

Száraz szerda – Forgószerda – asszonyi dologtiltó nap!

Azt csak remélni merem, hogy minden embertársam tudatában van ma a Forgószerda napjának és ennek a súlyának. Hiszen az asszonyoknak ma dolgozni nem illik, sőt nem is szabad!

A húsvét után következő szerdának a szegedi tájon „forgószerda” a neve, amely asszonyi dologtiltó nap.

Tulajdonképpen ez a régi szegedi “Nők Napja”. Nem az ízetlen, kommersz “Nemzetközi Nőnap” hangulatával, hanem a magyar hagyomány minden szépségével a “Szegedi Asszonyok Napja”. Valóban az, amikor a férjek úgy ünneplik, hogy nem hagyják dolgozni, jobban mondva kikímélik asszonyaikat…

Lányoknak persze nem szégyen a munka! Ezen a napon se…

Mitől száraz a Szárazszerda? – A hagyományőrzéséről is nevezetes Apátfalván a Húsvét után való szerdán, mint ők mondják: „száraz szerdán” nem dolgoznak semmit. A férfiak sem. Azt tartják, hogy aki ezen a napon dolgozik, annak elszárad a keze. Szép szokás…

A pihenőnap talán még abból az időből maradt fönn, amikor húsvét nyolcadát is megszentelték. A magyar népi magyarázat persze elrettentőbb erejű.
Más nyomok is utalnak arra, hogy a nyolcadot hajdanában a nép számontartotta. E hétnek máig fehérhét, a neve. Görögkatholikusaink ajkán fényeshét. Mindkettő már a fehérvasárnapra is mutat. Ilyenkor még a halottakat is fehér palástban temeti a hagyományhű, tisztes pap.

Görögkatolikusainknál ez a fényeshét a csonkahét. Fehérben jártak. Az ő hagyományaik szerint a Húsvét és Pünkösd közötti pénteken a feltámadás öröme miatt elmaradt a hústól való megtartóztatás is. Bár az első pénteken sokszor még a maradék pászkát (kovásztalan kenyeret) ették.

http://www.ujszeged.hu/kepeslap4/kepeslapok_Bozo_Gyula_Husvet_6.jpg

Somogyban a locsolkodós, asszonykímélős vidám hét komázóhét néven fut…

Magam már jó előre intézkedtem, hogy a forgószerdán gyalázat ne essék: Az asszonynak szabad (könnyű) napot adtam.

Egészségös hagyományőrzésünk reményében…

A ma szülinapos William Shakespeare idézetével köszöntve:

Age cannot wither her, nor customs stale her infinity variety…

Nőnek a kor nem árt, a megszokás sem koptatja el örök varázsát…
(Shakespeare: Antoniusz és Kleopátra)

Nemzetközi Nőnap
helyett…

Förgeteges Forgószerdát!
Magyar Nők Napját!

Kíván minden nőnek és asszonynak,

Tisztelettel:
Dr Szabó László
Szögedi Védegylet
elnök

Ajánlott olvasmány:

Nemzetközi nőnap vagy Magyar Nők Napja?

Nemzetközi nőnap vagy  Magyar Nők Napja?

Bálint Sándor: KARÁCSONY, HÚSVÉT, PÜNKÖSD, 1975.
A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

Dr. Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)