(pí), a Ludolph-féle szám
- A (pí) a görög abc egyik betűje-szimbólum a kör kerületének és az átmérőjének az arányát jelenti, azaz =k/d, amely bármely kör esetén egy állandó szám. Bár a p két szám hányadosa, mégsem racionális szám., azaz vagy a kör kerülete, vagy az átmérője vagy mindkettő irracionális szám. Magát a számra vonatkozó (pí) szimbólumot Euler javasolta 1739-ben.
- p rövid, vázlatos története.
- Már a Bibliában, az Ószövetségen is találkozhatunk vele. A királyok könyve 7.23.-ban ezt olvashatjuk: „… Aztán öntött egy medencét is. 10 könyököt tett ki egyik peremétől a másikig, magassága 5 könyök, és egy 30 könyöknyi zsinór érte körül.” Itt tehát az átmérő 10 egység, a kerület 30 egység, így (pí) -re 3-t kapunk.
- Az ókori egyiptomiak a kör területét a t = (d-d/9)2 képlettel számolták, ahol d a kör átmérőjét jelöli. Ők tehát a (pí) helyett a 256/81 = 3,1605 számmal dolgoztak.
- Arkhimédész a (pí) értékét a körbe írt 96 oldalú szabályos sokszög területével közelítette meg. Ő a azaz egyenlőtlenséget adta meg. Ez két tizedes pontosság.
- Apollóniosznak állítólag sikerült megállapítania a (pí) első négy tizedesét, de erről biztosat nem lehet tudni, mivel Apollóniosznak sok műve elveszett.
- Ptolemaiosz „Almagest” című művében a (pí) meghatározására a törtet használta, amely már 3 tizedesre pontos érték.
- A középkorban Viete francia matematikus végtelen sorozat segítségével a (pí) értékét 10 tizedesig számolta ki.
- Ludolph Van Ceulen az 1600-as évek elején már 35 tizedesjegyig kiszámította az értékét.
p»3.141592653589793238462643383279502884197169399
Ezért szokás a (pí)-t Ludolph-féle számnak nevezni. - Ma már a számítógépek korában a (pí) értékét több mint 16 millió tizedesjegyig kiszámították. Ha kiváncsi a (pí) első 2000 számjegyére, kattints ide.
- Csak a XVIII. században tudták kimutatni, hogy a (pí) irracionális szám.
- 1882-ben Lindemann német matematikus azt is kimutatta, hogy (pí) nemcsak irracionális, hanem transzcendens is, azaz nem lehet gyöke semmilyen racionális együtthatójú algebrai egyenletnek. Ez azt is jelenti, hogy a (pí) euklideszi szerkesztéssel nem szerkeszthető meg, de több jó közelítő szerkesztési eljárás is született az idők során. Az egyik legismertebbet itt megtalálod.
- A pí kiszámítása, közelítések.
- Az alábbi sort Leibnizről nevezték el, de nem ő fedezte fel, hanem valószínűleg James Gregory szkót mathematikus:
- 1669-ben John Wallis szintén skót mathematikus (1616. 12. 03 – 1703. 11. 08.) sora:
- 1706-ban Machin francia mathematikus (pí)-hez gyorsan közeledő sora:
- Euler a következő sorral számolt:
Itt mindkét zárójelben a tagok nagyon gyorsan csökennek, így már 7-7 tag esetén igen pontos eredményt kapunk. - Matematikai és kultúrtörténeti érdekességek az un. (pí) versek.
Ha érdekli, kattintson ide!
Forrás : http://www.bethlen.hu
Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...