Scroll To Top

Nem kérünk az iszlám terrorból!
Már kaptunk belőle 150 év kóstolót !

Ketten kaptak idén Tömörkény-díjat

Örömhírek 2013. dec. 18.

Életművéért Bátyai Gitta, eddigi munkásságáért pedig Fári Irén kapott Tömörkény-díjat, a szegedi Múzeum elismeréseit szerdán adták át.

Bátyai Gitta a múzeum nyugdíjas munkatársa, aki aktív korában preparátorként dolgozott. 1965-től 2008-i volt a múzeum munkatársa. Nyugdíjba vonulása óta helytörténeti kutatásokat végez, ennek a munkának az elismeréseként kapta a díjat – mondta el az ünnepségen Fogas Ottó múzeumigazgató.
Fári Irén történész-muzeológus 1976-ban került az intézményhez. Az utóbbi években két várostörténeti kiadvány is kapcsolható a nevéhez: az egyik a Szeged  Anno fotóalbum gondozása, a másik pedig a belvárosról készített fényképkötet.
Az író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató Tömörkény Istvánról (1866-1917) elnevezett díjat 1994-ben ítélték oda először, az elismerést – amelyet minden év decemberében, Tömörkény István születésnapjára emlékezve adnak át – Trogmayer Ottó akkori múzeumigazgató alapította.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)