Scroll To Top

„Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz,
Soha többé nem lesz ébredésed…” ( Petőfi – A Nemzethez )

Hétszáz milliós belvízvédelmi beruházás Szegedtől északnyugatra

Zöld hírek 2013. nov. 20.

Mintegy 700 millió forintból jelentős belvízvédelmi beruházás valósult megSzegedtől északnyugatra, Szeged-Kiskundorozsma, Domaszék és Szatymaz térségében – közölte Kováts Zsuzsa projektadminisztrátor szerdán a csongrádi megyeszékhelyen.

A fejlesztésnek köszönhetően javult a térségben élő 20,5 ezer ember biztonsága, s mintegy 600 négyzetkilométeres területen 30 százalékkal csökken a belvízi elöntés kockázata – jelezte a szakember a projekt eredményeit bemutató tájékoztatón.
A területen az éves csapadék mennyisége folyamatosan csökken, az elmúlt évtizedekben azonban megszaporodtak a kiugróan esős időszakok, ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban fordulnak elő rendkívül forró periódusok is. Így akár egy éven belül is előfordul a jelentős belvízelöntés és a súlyos aszály. A fejlesztés célja így kettős volt: javítani a térség belvíz- és csapadékelvezetését, valamint szükség esetén biztosítani a rendkívüli vízhiány mérsékléséhez szükséges vízmennyiséget.
Az In Situ Hungária Kft. által megvalósított projekt részeként az algyői főcsatorna 5,7 kilométeres szakaszán megtörtént a meder- és partrendezés, a szükséges helyeken a töltés megerősítése, a dorozsmai átemelőtelepnél új vízkormányzó műtárgy épült, Domaszéken pedig új energiatakarékosan, automatikusan üzemeltethető szivattyútelepet alakítottak ki – tudatta az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársa.
Nógrádi Zoltán (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője, Mórahalom polgármestere elmondta: a mindennapi biztonság, a gazdálkodás alapvető feltétele az öntözővíz biztosítása a Homokhátságon. A most megvalósult beruházás a térség vízpótlását lehetővé tevő, az Algyői-főcsatornától egészen Röszkéig, az országhatárig tartó rendszer első üteme.

(MTI)

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)