Scroll To Top

Magyarok vagyunk meg székelyek,
Kirekesztők kíméljenek !

Hungarikum-ünnep Hévízen

Hungarikum-vigalmat rendeznek Hévízen

Hévíz, 2012. április 2., hétfő (MTI) – Első alkalommal rendezik meg Hévízen a „hungarikumfesztivál”-t, amelyen a hangversenyek (koncertek), a kiállítások és más rendezvények vonultatják föl a külföldi vendégek számára is a magyar értékeket.

Talán idővel azt is megértik majd, hogy egy ilyen rendezvénynek illik magyar nevet adni. A „fesztivál” pedig semmiképpen sem az! Lehet magyarul „ünnep”, „vígság” vagy „vigalom” esetleg „dáridó”, „muri”, vagy „hejehuja”, de semmiképpen sem „fesztivál”.

A Festetics György Művelődési Központ szervezésében szerdán kezdődő és húsvét hétfőjén záruló Hévízi Hungaricum Fesztivál a városháza tájékoztatása szerint kifejezetten a magyar nemzeti értékekre alapoz, remélve, hogy a város polgárai és az ide látogató vendégek számára egyaránt igényes kulturális, szórakoztató és ismeretbővítő programokkal szolgál.
A fesztivál során minden nap neves fellépők látogatnak Hévízre, mások mellett például a Muzsikás Együttes, vagy a Szélkiáltó Együttes, de még a 100 Tagú Cigányzenekar is.
Magyar termékeket kínáló kézművesvásár is kapcsolódik a rendezvényhez, amely nemcsak vásárlási lehetőséget biztosít, de a népi mesterségek bemutatására és kipróbálására is lehetőséget ad.
A rendezvény sajátos színfoltja lesz az országos pulikutya-találkozó, a Hévízi Muzeális Gyűjteményben pedig Rubik-játékokból, illetve magyar gyártmányú kerékpárokból(?) nyílik kiállítás. A hévízi Deák téren minden műsoron (külföldiek meg programon) ingyen vehetnek részt a látogatók.

MTI nyomán

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Dr. Szabó László

Dr. Szabó László - a Szögedi Védegylet alapítója és elnöke, a 2019-es választás egyetlen tősgyökös szögedi polgármesteri jelöltje

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)