Scroll To Top

Épített értékeiben él a Nemzet.
A hazafiság minimuma épület-örökségünk védelme.

Szimpátiafelvonulás a kormányért

Hírek 2012. jan. 15.

Fotó: Rosta Tibor/MTIHatszáz-nyolcszáz ember vett részt szombaton Szegeden azon a kormány melletti szimpátiafelvonuláson, amelyet a Magyar Megmaradás Közössége, a Polgári Körök és a Szegedi Gondolkodó Magyarok Közössége szervezett. A felvonulás a Dugonics térről indult, a Kárász utcán át a Klauzál térre érkezett. A résztvevők nemcsak szegediek voltak, több környékbeli településről is érkeztek demonstrálók, akik „Magyarnak lenni lélek dolga”, „Elég a gyávaságból”, „Mi lesz a jövő, rajtunk áll” feliratú táblákkal vonultak fel.

A rendezvényen Csurka István, a MIÉP elnöke úgy fogalmazott: a nemzetközi hatalom törvénytelen eszközökkel akarja letéríteni útjáról a törvényesen megválasztott kétharmadot, Magyarországot nem magyar országgá akarják változtatni, ahol minden az idegeneké. Csurka szerint nem a gazdasági-pénzügyi kérdések miatt van ez, hanem azért mert Orbán Viktor Magyarországot a magyarok kezében akarja tartani. – Az alaptörvény a baj, a hit van útban, a keresztény erkölcs, a Szent Korona és az „Isten, áldd meg a magyart” – fogalmazott a politikus. Úgy vélte: Ausztriával ugyanezt csinálták, amikor Jörg Haider pártja a kormány tagja lett, s szerinte ennek eredménye az is, hogy Haidert autóbalesetnek álcázva megölték.

Csurka kijelentette: tény, hogy a kormánynak meg van kötve a keze, és számos kérdésben kénytelen visszalépni, kompromisszumot kötni. Az embereket, a keresztény erkölcsöt, a tömeget azonban nem lehet rákényszeríteni az alkura, így Csurka szerint a magyaroknak meg kell mutatniuk erejüket, tehát tömegrendezvényeket, szimpátiafelvonulásokat kell tartani szerte az országban.

A rendezvényen a Polgári Körök nevében Dobák Lászlóné, a Csongrád megyei önkormányzat fideszes képviselője azt mondta: a magyarok azzal segíthetnek a kormánynak, ha megtakarított pénzüket nem külföldi bankban fialtatják, hanem államkötvényt vagy kincstárjegyet vásárolnak belőle.

Kovács László, a rendezvény egyik szervezője felsorolta kormány elmúlt másfél évének intézkedéseit. Szerinte ezen eredmények ellen fogott össze a hazai balliberális oldal a külfölddel. – Annak idején Trianonnal fizettünk a hazai és nemzetközi bajkeverők akcióinak tétlen szemléléséért. Egy második Trianont azonban ez az ország már nem viselne el – fogalmazott Kovács.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)