Scroll To Top

A bűnvándorlás támogatása bűnpártolás !
Az illegális bevándorlás támogatása bűnrészesség !

Csongrád megyei programok március 15-e alkalmából

Összeállításunkban a Csongrád megyei települések nemzeti ünnepre szervezett programjaiból válogattunk.

Algyő

Március 15-én reggel fél kilenctől ünnepi szentmisét tartanak a Szent Anna templomban. Ezt követően tíz órától megemlékezés lesz az Országzászlónál. Ünnepi beszédet mond Pelyach István történész.

Hódmezővásárhely

A forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelgő ünnepségsorozat március 14-én indul: délután három órakor ünnepi díszközgyűlés keretében átadásra kerülnek a Hódmezővásárhely Díszpolgára, a Pro Urbe és a Signum Urbis Honorantis kitüntetések, majd este hat órakor a Fekete Sas dísztermében Tokody Ilona és a Kelemen Kvartett ad ünnepi koncertet.

Március 15-én a városi ünnepség kilenc órakor Ünnepi Ökumenikus Istentisztelettel veszi kezdetét a Belvárosi Római Katolikus Templomban, majd tíz órakor megemlékezést tartanak az Andrássy úton lévő Petőfi-szobornál. Az ünnepi megemlékezés és koszorúzás fél 11-kor kezdődik a város főterén, ahol beszédet mond Lázár János polgármester, verset szaval Kamarás Iván Jászai Mari-díjas színművész. Az ünnepség keretében több mint kétszáz határon túl élő magyar tesz állampolgársági esküt a város főterén, a Kossuth-szobornál.

A főként Zentáról, Temesvárról, Magyarkanizsáról, Óbecséről, Torontálvásárhelyről, Marosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Péterrévéről, Nagybecskerekről, Topolyáról, Aradról, Bácsföldről, Szenttamásról, Pancsováról, Déváról érkező magyarok az állampolgársági esküt követően a Fekete Sas Szálló Dísztermében veszik át a honosítási okiratokat.

Mórahalom

Március 14-én Családi Tavaszköszöntés és Ünnepi Megemlékezés lesz az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc tiszteletére. Az ünnepi megemlékezés délután három órakor a Szent László parkban a ’48-as emlékműnél lesz, ahol köszöntőt mond Nógrádi Zoltán polgármester, országgyűlési képviselő. Azt követően a Móra Ferenc ÁMK diákjainak és néptáncosainak ünnepi műsora következik. Négy órakor vásári kavalkád várja az ünneplő közönséget az Aranyszöm Rendezvényházban, ahol kézműves foglakozás, játszóház, és kemencés kalácssütés is lesz. A vendégeket 48 Ft-os finomságok várják –1 pohár sör 48 Ft, 1 pár virsli 48 Ft, 1 tálca sütemény 48 Ft lesz –, este fél hatkor pedig a Színházteremben a Grimm-Busz Színház meseelőadására kerül sor „A Piroska és a farkas – Most egy kicsit másként!” – címmel.

Öttömös

Március 15-én reggel kilenc órától kezdődik az iskolások ünnepi műsora a helyi művelődési házban, majd koszorúzásra kerül sor a Közösségi Ház parkjában a ’48-as kopjafánál.

Ruzsa

Az ünnepi megemlékezés március 15-én tíz órakor kezdődik az Alkotmány téri Kopjafánál. A program keretében ünnepi műsorra és koszorúzásra kerül sor, 11 órától pedig szentmise lesz a ruzsai templomban.

Szentes

Délelőtt fél tizenegykor kezdődik az ünnepi megemlékezés március 15-én a Kossuth téren. Az ünnepélyes zászlófelvonás után beszédet mond Homoki-Nagy Mária tanszékvezető egyetemi  tanár, Szentes díszpolgára.

Ópusztaszer

Az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark március 15-én a téli nyitvatartási idő szerint, azaz délelőtt tíz és délután négy óra között tart nyitva. A külső kiállítások, vagyis a skanzen épületei, a Csete-jurták, a Gátőrház, az Útkaparóház és az Erdészház zárva tartanak, a Nomád park szolgáltatásai szünetelnek

A várható fokozott érdeklődésre való tekintettel a Feszty-körkép megtekintéséhez előzetes időpont-egyeztetés szükséges, kérjük hívják a következő telefonszámot munkanapokon reggel nyolc és délután négy óra között: 06-62/275-133, 103-as, vagy 104-es mellék.

Ha tömegközlekedéssel utaznak a programokra, figyeljenek oda: a hosszú hétvége mindegyik napján vasárnapi menetrend lesz érvényben.

2012.03.15 08:30 Magyarország
Csongrád megye
Algyő

-.

Ünnepség, jubileum Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét tartanaka Szent Anna templomban. 10.00 órától megemlékezés az Országzászlónál. Ünnepi beszédet mond Pelyach István történész.
Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)