Scroll To Top

Magyarok vagyunk meg székelyek,
Kirekesztők kíméljenek !

Handó Tünde: példaértékű a tízéves a Szegedi Ítélőtábla munkája

Hírek 2013. júl. 08.

A Szegedi Ítélőtábla számos olyan kezdeményezés elindítója, amely illetékességi területén kívül is, az egész országban példaértékű – jelentette ki Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn Szegeden, a Szegedi Táblabíróság fennállásának 10. és a vidéki táblabíráskodás kezdetének 145. évfordulója alkalmából rendezett konferencián.

A Szegedi Ítélőtábla volt az első, amely a sajtó és a bíróságok munkáját segítő együttműködési megállapodást kötött országos és helyi médiumokkal – mondta az OBH vezetője.
A táblabíróság csatlakozott a nyitott bíróságok programhoz, és új formai megoldásokat is kidolgozott, például középiskolásoknak színházi előadáson mutatták be, hogyan zajlik egy per. Az ítélőtábla szorosan együttműködik a Szegedi Tudományegyetemmel a jövő jogászgenerációinak képzésében is – tette hozzá Handó Tünde.
Répássy Róbert igazságügyi államtitkár hangsúlyozta, hogy a négyszintű bírósági rendszerben – járásbíróságok, törvényszékek, ítélőtáblák és a Kúria – az ítélőtáblák sokat tehetnek a hatékony és gyors igazságszolgáltatás érdekében.
A politikus szerint a jogorvoslati jog szempontjából Magyarország „szuper jogállam”, hiszen a négyszintű bírósági szervezet mellett még egy ötödik jogorvoslati fórumon, az Alkotmánybíróság előtt is meg lehet támadni a bírói ítéletet, ha alapjogi sérelmet vélelmeznek a panaszosok.
Szerinte a kihívás éppen azért komoly, mert összetett rendszerben kell az eljárások gyorsaságát és időszerűségét biztosítani. Ennek egyik eszköze az a néhány hete elfogadott, a büntetőeljárások gyorsítását célzó törvény, amely szeptember 1-jével a Szegedi Ítélőtábla illetékességi területéhez csatolja Jász-Nagykun-Szolnok megyét. Így minden ítélőtábla illetékességi területéhez négy-négy törvényszék tartozik – magyarázta az államtitkár.
A konferencián kiosztott tájékoztató szerint a Szegedi Ítélőtáblán az ítélkezés 2003. július 1-jén kezdődött meg. Tíz év alatt több mint 19 ezer ügyet kapott a táblabíróság, ebből és 18 782-t már lezárt. Büntető ügyszakban 1800 vádlott állt az ítélőtábla előtt, amely 400 esetben tárgyalt emberölési ügyet, és 28 életfogytiglani büntetést szabott ki.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)