Scroll To Top

A magyarellenes terror legfőbb oka a meggyávult magyar ! (Sz.)

Családi nap a Nagyárvíz évfordulóján

Nyolcadik alkalommal tartanak Szegeden hivatalos megemlékezést az 1879-es Nagyárvízről, szombaton több tucatnyi program közül válogathatnak az érdeklődők. Hétfőn a Somogyi-könyvtárban lesz megemlékezés.

A megemlékezést a Szeged-Belvárosi Plébánia, valamint a dél-alföldi cserkészek szervezik. A rendezvény helyszíne a Dóm tér lesz, mert az 1930-ban felépült Fogadalmi Templom is az árvíznek köszönheti létét, illetve a nevét is: az életben maradt szegediek megfogadták, ha átvészelik a nehéz időket, templomot emelnek hálájuk jeléül.

A délelőtt tíz órakor kezdődő események közt bemutatkoznak a népi kismesterségek, lesz bőrözés, só-liszt gyurmázás, gyertyaöntés, nemezelés, kovácsolás, fafaragás, íjászat, ostorcsattogtatás és lovaglás. A vásárban kézművesek kínálják portékáikat, de lesz főzőverseny is. Azok pedig, akik fizikailag felkészültek, több száz lépcső megmászása után megmutathatják toronykilátó képességüket a Dóm legmagasabb erkélyéről.

Délután mesemondó és bábos előadások várják a legkisebbeket, illetve óriás sakk és élő csocsó a nagyobbakat. A téren berendeznek egy cserkész- és egy árvízi kiállítást is, felidézve az egykori eseményeket. Kitelepül a térre a Teddy Maci Kórház, hogy a gyerekek betegség nélkül is ismerkedhessenek az egészségüggyel, akik pedig inkább a kalandos ismeretszerzést részesítik előnyben, városismereti vetélkedőre nevezhetnek be. Este a programokat tábortűz zárja.

Az Árvízi Emléknap egy egész éves programsorozat része, amelyet a KatHáz Közhasznú Nonprofit Kft. és a HÁLÓ Közösségfejlesztő Keresztény Egyesület indított Eunity: közösségi programok szervezése címmel, melyet a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program támogat. Ez a nap az első közös szervezésű események közt van.

Újjászületés-emléksétát rendez az  Idegenvezetők Dél-alföldi Egyesülete március 12-én délelőtt tíz és délután négy óra között.  A szegedi emlékhelyeket bemutató program része a Somogyi-könyvtár Árvíz – Fogadalom – Katedrális című kiállítása, amely március 8-21-ig tekinthető meg az aulában. A tárlat a szegedi Dóm fölépítésére tett 1880-as fogadalomtól a templom fölszenteléséig eltelt csaknem fél évszázad fontos pillanatait illusztrálja az árvíz idején készült fényképek, a Dömötör-templom bontását és a Fogadalmi templom építését bemutató fotók, valamint tervpályázatok, aprónyomtatványok, iratok, képeslapok segítségével.

A kiállítást virtuálisan is megtekinthetik a Somogyi-könyvtár honlapján:
http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/kiallitas/arviz1879/index.html

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)