Scroll To Top

Az Orvostudomány
mint magyar neve (is) mondja :
Tudomány, nem Propaganda !!! (Sz.)

A vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett atrocitások elítéléséről szóló képviselőházi nyilatkozat teljes szövege

– A Szerb Köztársaság Alkotmányából kiindulva, amely szerint az emberi élet és méltóság mindenek felett álló,

– Tudatában annak, hogy a második világháborút követően az állami szervek a kollektív felelősség elvén alapuló egyes döntéseikkel a Szerb Köztársaság bizonyos számú polgára ellen igazságtalanságot követtek el,

– Tiszteletben tartva a Szerb Köztársaság polgárainak azon érdekét, hogy a második világháború és az azt követő időszak eseményeivel kapcsolatban kerüljön megállapításra a teljes történelmi és büntetőjogi igazság, hogy a bűntettek ne maradjanak büntetlenül, az igazságtalanságok soha ne ismétlődjenek meg, támogatva a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia által létrehozott, a második világháború és az azt követő időszak (1941-1948.) vajdasági polgári áldozatainak feltárását végző akadémiaközi bizottság munkáját és elismerve annak eredményeit, a szerb és a magyar nép közös történelme ezen tragikus fejezete lezárásának céljával,

– Meggyőződve arról, hogy a tolerancia szellemének és egymás megbecsülésének erősítése a Szerb Köztársaság valamennyi polgárának érdeke, a Szerb Köztársaság Alkotmánya 99. szakasza (1) bekezdésének 7. pontja és a Képviselőházról szóló törvény (a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye 9/10. szám) 8. szakaszának (1) bekezdése alapján a Szerb Köztársaság Képviselőháza a 2013. június 21-én megtartott, 2013. évi hatodik rendkívüli ülésén elfogadta

A vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett atrocitásoknak a Szerb Köztársaság Képviselőháza által történő elítéléséről szóló

NYILATKOZATÁT

1. A Szerb Köztársaság Képviselőháza a legerélyesebben elítéli a vajdasági magyar polgári lakosság ellen 1944-45-ben elkövetett azon aktusokat, amelyekkel meghatározott személyeket nemzeti hovatartozásuk miatt életüktől, szabadságuktól vagy más jogaiktól bírósági vagy közigazgatási döntés nélkül megfosztottak.

2. A Szerb Köztársaság Képviselőháza a legerélyesebben elítéli a Megszállók és Segítőik Bűntetteinek Feltárását Végző Bizottság 1945. január 22-ei határozatát, amellyel a Zsablyai Járáshoz tartozó Csúrog Község lakosait nemzeti hovatartozásuk alapján nyilvánították háborús bűnösnek, továbbá az 1945. március 26-ai határozatát, amellyel a Titeli Járáshoz tartozó Mozsor lakosait nyilvánították nemzeti hovatartozásuk alapján háborús bűnösnek, nem megkérdőjelezve azon személyek egyénileg megállapított felelősségét, akiknek a bűnössége bizonyított. A Szerb Köztársaság Képviselőháza a legerélyesebben elítéli az állami szervek azon aktusait is, amelyeket a Zablyai Község lakosaival szemben hoztak meg nemzeti hovatartozásuk alapján, a Csúrog Község lakosaira vonatkozó, 1945. január 22-ei határozat analógia útján történő alkalmazásával.

3. A Szerb Köztársaság Képviselőháza meggyőződését fejezi ki, hogy a kollektív felelősség alól való mentesítés, amellyel – az egykori állami szervek döntései útján – egyes nemzeti közösségeket sújtottak a második világháború után a Vajdaságban, a tolerancia szellemének és a nemzeti közösségek, valamint a Szerb Köztársaság valamennyi polgára közötti megbecsülés erősítésnek az érdekei szolgálja.

4. A Szerb Köztársaság Képviselőháza elítéli a más nemzethez tartozó vajdasági ártatlan áldozatok második világháború során és után bekövetkezett szenvedéseit is.

5. A Szerb Köztársaság Képviselőháza síkra száll az ártatlanul elítéltek és ártatlan áldozatok teljes körű rehabilitációjáért, nem megkérdőjelezve azon személyek egyénileg megállapított felelősségét, akiknek a bűnössége független bíróság előtt, törvényes eljárásban került vagy kerül bizonyításra.

6. A Szerb Köztársaság Képviselőháza kifejezi a Szerb Köztársaság készségét arra, hogy folytassa a demokrácia, valamint az emberi és kisebbségi jogok és polgári szabadságok fejlesztésének folyamatát, továbbá felszólít valamennyi állami szervet és polgárt, hogy teljes mértékben járuljanak hozzá a polgári egyenrangúságon, valamint az emberi és kisebbségi jogok és szabadságok maradéktalan tiszteletben tartásán alapuló közös élet feltételeink megteremtéséhez és erősítéséhez.

7. Jelen nyilatkozat a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyében kerül közzétételre.

SZK szám

Belgrád, 2013.06.21.

Szerb Köztársaság Képviselőháza

Nebojša Stefanović, elnök

2013.06.23.
Forrás:
http://vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/vajdasagi-magyar-polgari-lakossag-ellen-1944-45-ben-elkovetett-aktusok-eliteleserol

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)