Scroll To Top

„Jaj annak a népnek, amelynek a történelmét az ellenségei írják!” (Seneca)

Húzzon inkább színeset!

Egészségügy 2013. jún. 23.

A napégés ellen ad tanácsokat az egyetem honlapján dr. Wikonkál Norbert, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Dermaonkológiai Klinikájának docense.

A szakember egyebek mellett arra figyelmeztet, hogy a szoláriumozás nem jelent előnapozást, vagyis ezáltal nem lehet megelőzni a leégést. Sőt, hosszú távon a szoláriumozás károsabb a bőrnek, mint a napozás. A természetes napsütés okozta barnulásért ugyanis UVB sugárzás a felelős, de a szolárium UVA sugarakat bocsát ki. Számos nyugat európai országban éppen ezért 18 év alatt tiltják is a szoláriumozást.

A strandokon sok gyereken látni fehér pólót, de a bőrgyógyász szerint éppen a fehér nem a legjobb a védelemre, főleg ha pamut és főleg ha vizes. Ugyanis az UV sugárzást a fehér anyag jobban átengedi, mint a színes, tarka, ami elnyeli. Speciális UV védő ruhákat is lehet már kapni, ezeknek a szövése, a szálak anyaga és szerkezete kevésbé engedi át a káros sugarakat. Ennek olyankor van jelentősége, ha sokáig egy pozícióban van az ember, pl. kerékpározáskor, evezéskor – olvasható a Semmelweis Médiasarokban.

(forrás: Semmelweis Egyetem )

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)