Scroll To Top

Mindent szabad ma Európában...
csak európai módon gondolkodni
meg élni nem !!!

Gyimesi László az iskolákért

Hírek 2013. jún. 11.

Újabb német adomány érkezett Szegedre, ezúttal a Gregor József Általános Iskola diákjai gazdagodtak, méghozzá zárható öltözőszekrényekkel.

Tavaly óvoda- és iskolabútorokat, áprilisban kórházi ágyakat adományozott dr Gyimesi László, most pedig iskolai öltözőszekrényeket. A fideszes tanácsnok  elmondta, a nyolcvan darab szekrény használt, de jó állapotban vannak, s egy németországi iskolából, Gütersloh-ból valók. Megtudtuk, a német partnerkapcsolat a gyakorlatban úgy működik, hogy jelzik a szegedi politikusnak, hogy épp milyen adománnyal rendelkeznek, Gyimesi pedig körbekérdez, hogy kinek van rá szükséges.

A felújítás előtt álló, jelenleg ötvenéves Gregor-iskolában örömmel fogadták az adományt. Pocsai Blanka portálunknak elmondta, tizenöt éve kaptak utoljára szintén használt, de jó állapotú öltözőszekrényeket, szülői kapcsolatrendszeren keresztül. Akkor felújították, lefestették a szekrényeket, de az idők során tönkrementek. „Rendkívül hasznosak ezek a szekrények, hiszen a diákok tanszereiket, kabátjukat és egyéb felszerelésüket tárolhatják a zárható szekrényekben. A felső tagozatos gyerekeknek fontos ez, hiszen ők vándorolnak a különböző szaktantermekbe” – részletezte. A körzet önkormányzati képviselője hozzátette, a jelenlegi szekrények már rég megértek a cserére, ám az iskolának nem állt rendelkezésére forrás újak vásárlására. A szekrényekért nem kellett fizetni, a németországi Güterslohból Magyarországra szállításukat kellett finanszírozni, ami 300 ezer forintba került.

Ossza meg:

Ha tetszik írásunk, ajánlhatja másoknak is!
A túlélés útja ma magyarul gondolkodni...

A szerzőről

Admin

Webadminisztrátor

Ady szavaival élünk és túlélünk:

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Ady Endre 1908-ban, 31 évesen (Székely Aladár felvételén)